Antonio
Antonio2 – Milánó bitorló hercege A vihar című színműben. Bátyját, a bölcselkedésre hajló és mágikus stúdiumokba mélyedt Prosperót Alonso nápolyi király hadainak segítségével letaszította trónjáról, és elfoglalta helyét. Megölni nem merte a trónfosztott fivért, ezért hároméves kislányával, Mirandával egy kis csónakban kitaszította a tengerre; ha egy derék nápolyi úr, Gonzalo nem segít titkon rajtuk, a bitorló szándékai szerint el is pusztultak volna. Tizenkét esztendő múltán ~ egyazon gályán utazott bűntársával s annak rokonaival és környezetével, amikor egy hirtelen támadt viharban a hajó elsüllyedt, s utasai egy ismeretlen szigetre vetődtek. Nem tudva, hogy kinek a varázshatalma játszik velük, elveszetten tévelyegtek erdőkben és tisztásokon. Egy alkalmas pillanatban ~ felbiztatta a nápolyi király öccsét, Sebastian2t, hogy ölje meg az alvó Alonsót, s így elnyerheti annak királyságát; ő maga a hű Gonzalót tette volna el láb alól. A merényletet a láthatatlanul figyelő Ariel hiúsította meg. Ezután szembesült ~ rég holtnak hitt bátyjával, s megszégyenülten fogadta annak bocsánatát a bosszú helyett, amelyre számított. – Lelketlen, hálátlan és nyegle alak ~; mindazok közül, akik Prospero nagylelkűségét élvezhetik, erre ő bizonyul a legkevésbé méltónak. Nemhogy hajdani bűnét nem bánta meg, de még az ingatag Sebastiant is hasonló bűnre bújtja fel az ellen, aki őt hajdan segítette, sőt kész maga is újabb gyilkosságot a lelkére venni. E szörnyűségre nemcsak az a torz törekvés vezeti, hogy a bűnben és a kárhozatban társat tudjon maga mellett, hanem ezáltal a hűbéradótól is szabadulni akar, amelyet Nápolynak kell fizetnie a segítségért, amit annak idején Alonsótól kapott.
