Portia

Full text search

Portia2 [porcia] – előkelő ifjú hölgy A velencei kalmár című színműben. Belmont szép és gazdag úrnője volt, és apja végrendelete értelmében a kezéért vetélkedőknek el kellett találniuk, hogy egy arany, ezüst és ólom ládika közül melyik rejti a hölgy arcmását. Sok gazdag és rangos kérő vallott már kudarcot, akik egyébként sem nyerték meg az igényes lány tetszését, míg végül megjelent a velencei Bassanio. ~ már korábbról ismerte és kedvelte az életvidám ifjút, s maga is boldog volt, hogy az helyesen, az igénytelen ólomládikában kereste az arcképét. Az ifjú házasok gondtalan óráit felhőzte el a vészhír: Antonio1 életveszélybe került a kölcsön miatt, amely lehetővé tette volt, hogy Bassanio lánykérőbe jöjjön. A férj azonnal visszatért Velencébe, hogy segíteni próbáljon nagylelkű barátján, akinek ügye a bíróság elé került, de minden fáradozása hiábavalónak bizonyult. ~ ekkor titkon utána indult, és Bellario padovai jogtudor küldötteként, férfi álöltözetében mint bíró jelent meg a tárgyaláson. Furfangos jogi ötlettel sarokba szorította a felperest, s így megmentette Antonio életét; fizetségként ahhoz a gyűrűhöz ragaszkodott, amelyet Bassanio viselt. Az ifjú vonakodva és csak Antonio kérlelésére adta át az ékszert a vélt ügyvédnek, mert azt ifjú feleségétől kapta volt azzal a nyomatékos figyelmeztetéssel, hogy sosem válhat meg tőle. Amikor a házasok viszontlátták egymást Belmontban, ~ színlelt haraggal konstatálta a gyűrű hiányát, majd meg felmutatta férje előtt az ékszert, amire viszont Bassanióban támadt gyanú és kétség. Végül ~ feltárta a személycsere titkát, s így kiderült, hogy a gyűrűvel csak férje jólelkűségét és őszinteségét tette próbára. – Ez a céltudatos, ragyogóan okos és férfias erélyű nő talán a darab legaktívabb, de mindenesetre legelevenebb és legvonzóbb figurája. Ő bizonyul az egyetlen méltó ellenlábasnak az ármányos Shylock ellenében, és sikerül is saját csapdájába ejtenie őt. Megmenti Antonio életét, férje lelkiismeretének nyugalmát s végül biztosítja Shylock vagyonát Jessica számára, akit apja kitagadott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi