Háy Gyula
Háy Gyula (Abony, 1900. máj. 5. – Ascona, Svájc, 1975. máj. 7.): drámaíró, műfordító, Kossuth-díjas (1951), ~ Károly László festő bátyja. Középisk.-inak elvégzése után a Tanácsköztársaság Közoktatásügyi Népbiztosságán dolgozott, majd rövid szegedi tartózkodás után Németo.-ba emigrált. Itt először Drezdában, majd Berlinben volt díszletfestő és díszlettervező. 1923-ban visszatért Mo.-ra. Több kisebb írása megjelent, majd 1929-ben újra Németo.-ba távozott. 1932-ben tagja lett a KMP-nek. Első színpadi sikereit Németo.-ban aratta, de az Isten, császár, paraszt berlini bemutatója (1932) után a hitleristák tüntetései megakadályozták a darab további előadásait. (Bp.-en 1945-ben került színpadra.) Hitler hatalomátvétele után Ausztriába emigrált, ahonnan az 1934-es szocialista felkelésben való részvétele miatt kiutasították. Néhány hónapos zürichi tartózkodás után Lunacsarszkij meghívására 1935-ben a SZU-ba utazott, s ott maradt a háború végéig. Moszkvában főleg filmforgatókönyvek írásával foglalkozott, néhány művét ki is adták oroszul és más nyelveken. 1945-ben visszatért Mo.-ra, ahol egymás után mutatták be az emigrációban írt darabjait. 1948–50-ben a filmgyárban fődramaturg, majd 1951-től a Színház- és Filmművészeti Főisk.-án a dramaturg-tanszakot vezette. Egy ideig tagja volt az Írószövetség vezetőségének is. 1955–56-ban Nagy Imre revizionista csoportjához tartozott. 1955-től ő volt az ellenzéki írócsoport nézeteinek legmarkánsabb képviselője, különösen az Irodalmi Újság hasábjain megjelent cikkeivel (1956). 1957-ben hatévi börtönre ítélték, 1960-ban amnesztiával szabadult. Egy ideig csak fordításai jelenhettek meg, de 1964-ben kiadták újabb drámáinak gyűjteményét: Királydrámák (Bp., 1964), de darabjait nem engedték színpadra. Az osztrák PEN Club meghívására 1963-ban Ny-ra látogatott, 1964-ben végleg elhagyta az országot. 1965-ben a svájci Asconában telepedett le, itt töltötte élete utolsó évtizedét. Írásait, színdarabjait a Ny-i m. lapok közül az Irodalmi Újság és az Új Látóhatár közölték, az utóbbiban jelentek meg a Főinkvizitor (1968) és Apassionata (1969) c. darabjai. Magyarra fordította Csehov, Osztrovszkij, G. Hauptmann, C. F. Meyer és E. T. A. Hoffmann műveit, valamint Grimmelshauser: A kalandos Simplicissimus (Bp., 1964) c. pikareszk regényét. Színdarabjait Mo.-on kívül főleg német nyelvterületen játszották, de lefordították angol, orosz, cseh, lengyel, japán, román, portugál, olasz és kínai nyelvre is. – F. m. Színhely: Budapest, – idő: tíz év előtt (r., Bp., 1929); Tiszazug (színmű, 1934–36, bem. Bp., 1945); Ítélet éjszakája (színmű, 1943, bemutatta a Deutsches Theater, Berlin, 1945); Célunk (Zilahi Lajossal, Szent-Györgyi Alberttal, a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság ismertetése, Bp., 1946); Emberi szó a színpadon (tanulmányok, Bp., 1947); A sevcsenkói hullámvadász (novellák, Bp., 1948); Dramen (I-II., Berlin, 1951–53); Dramaturgia (Bp., 1951); Az élet hídja (színmű, Bp., 1951); Öt színdarab (színművek, Bp., 1954); Sorsok és harcok (hét színdarab, Bp., 1955); Varró Gáspár igazsága (színmű, Színház és Filmművészet, 1955); A pulykapásztor (tragikomédia, Bp., 1956); Mohács (1958–1960); A ló (1960, oxfordi bem. 1965); Attila éjszakái (1961–62); Dramen (I-II., színművek, németül: Hamburg, 1964–1966); Geboren 1900 (emlékezések, Hamburg, 1971; angolul: London, 1974). – Irod. Keszi Imre: Öt színdarab (Színház és Filmművészet, 1954); Hermann István: H. Gy. drámaírói művészetéről (A magyar drámáért, Bp., 1955); Hegedűs Géza: Régmúltról a jelen nevében (Élet és Irod., 1964. 32. sz.); Osváth Béla: H. Gy. (Türelmetlen dramaturgia, Bp., 1965); Lukács György: Tiszazug (Magyar irodalom – magyar kultúra, Bp., 1970); Molnár Gál Péter: Nekrológ helyett (Kritika, 1975. 6. sz.); Gosztonyi Péter: Találkozásaim H. Gy.-val (Élet és Irodalom, 1991. okt. 21.); Háy Éva: A barikád mindkét oldalán (Bp., 2000).
