Nagy Ernő, Felső-eőri Nagy
Nagy Ernő, Felső-eőri Nagy (Székesfehérvár, 1853. aug. 17. – Kishantos, 1921. aug. 29.): közjogász, egyetemi tanár, az MTA 1, tagja (1895). Hazai és külföldi tanulmányok után 1880-tól 1902-ig nagyváradi jogak.-i tanár. 1902-től kolozsvári, 1902-től 1921-ig bp.-i tanár (közjog és közigazgatási jog). Mint közjogász abból indult ki, hogy az államjog tárgyalásánál az ún. történeti módszer kizárólagosan már nem alkalmazható. Munkásságában a Laband-féle isk. híve. A pozitivista közjogi irányzat egyik prominens képviselője. – F. m. Magyarország közjoga (egy.-i tankönyv, Bp., 1887); Az ausztriai császári cím fölvételéről (Bp., 1897); A házi törvények és a renunciáció (Bp., 1897); A közjog tudományos műveléséről (Bp., 1902). – Irod. Csekey István: N. E. és a magyar közjogírás új iránya (bibliográfiával, Bp., 1927); Eöttevényi Nagy Olivér: Emlékbeszéd (Bp., 1925); Polner Ödön: Emlékbeszéde (MTA Emlékbeszédek, 13. Bp., 1941).
