Nagy Kálozi Balázs(Kiskunhalas, 1908. márc. 9. – Bp., 1984. aug. 4.): ref. lelkész. Elemi iskoláit és a gimnáziumot Kiskunhalason végezte, teológiát Bp.-en tanult 1926-30 között. Segédlelkész volt Dömsödön, majd Dunaharasztiban, ahol 1936-ban lelkipásztorrá választották. 1979-ben vonult nyugalomba, 1934-ben beiratkozott a bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karára, ahol történelmi tanulmányokat folytatott, főleg Mályusz Elemér irányítása mellett, 1943-ban Jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába II. József korában c. disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett. Több dolgozata jelent meg egyházi lapokban, a jelentősebbek a Studia et Acta Ecclesiastica, jubileumi sorozat II. és III. kötetében: Károlyi Péter (St. AE II. Bp., 1967); Méliusz igehirdetéséről, Méliusz glosszáiból, Károlyi Péter prédikációiból, Alsólindvai Kultsár György postilláiból, Félegyházi Tamás Dogmatikája, Szilvásújfalvi Imre pedagógiai intelmei (St. AE III. Bp., 1973). – Irod. Balázs László: Emlékezés N. K. B.-ra (A Ráday Gyűjtemény Évkönyve IV-V. 1984-1985. Bp., 1986).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.