Nagy Zoltán
Nagy Zoltán (Érmihályfalva, 1884. máj. 15. – Bp., 1945. júl. 4.): költő, kritikus. Debrecenben tanult, jogot végzett. 1911-től 1921-ig ügyvéd Debrecenben. A Tanácsköztársaság idején mint a debreceni írók tanácsának tagja és szerkesztő, aktívan részt vett az irodalom szervezésében. 1921-ben Bp.-re költözött. Számos perben védte a haladó szellemű írókat. Gyilkosság áldozata lett, egy bujkáló fasiszta ölte meg. A Nyugat munkatársa volt. Költészetének fő motívumai a csönd, a magány, a romantikus szomorúság és a keserű szatíra. Novellákat s egy kisregényt is írt. – F. m. Csend! Aranymadár! (versek, Bp., 1913); Die Legende vom lachenden Mann (r., Konstanz, 1922); Elégiák (versek, Bp., 1923); Álmomban zene (versek, Bp., 1947); Ének a magasban (Összegyűjtött versek, válogatta Végh György, bev. Kardos Pál, Bp., 1962). – Irod. Tóth Árpád: Bírálatok és tanulmányok (Debrecen, 1939): Babits Mihály: A testvér költő (Írók két háború között, Bp., 1941); Füst Milán: N. Z. halálára (Magyarok, 1945): Tersánszky Józsi Jenő: N. Z. (Új Írás, 1962. 6. sz.); Kardos Pál: N. Z. 1884 – 1945 (Bp., 1962).
