Nyírő Gyula
Nyírő Gyula (Dés, 1895. márc. 12. – Bp., 1966. máj. 4.): orvos, elme-ideggyógyász, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét Kolozsváron szerezte 1917-ben. 1920-ig Lechner Károly mellett dolgozott, 1922-ig bp.-en a lipótmezei elmegyógyintézetben alorvos, majd 1927-ig a szegedi elmeklinikán tanársegéd, ill. adjunktus. 1926-ban Szegeden egy.-i magántanári képesítést nyert, 1931-ben pedig uo. c. rk. tanát. 1928-tól a lipótmezei elmegyógyintézetben főorvos, 1939-től az angyalföldi elmegyógyintézet ig. főorvosa, 1951-től a bp.-i orvostudományi egy.-en a pszichiátria tanára. Legfontosabb kutatási területe a szkizofrénia, Meduna Lászlóval együtt részt vett a cardiazol-, ill. elektroshock klinikai kidolgozásában. Leírta továbbá a szkizofrénia struktúra-elméletét. Foglalkozott a híres emberek betegségeivel is, s azt bizonyította, hogy Semmelweis idegrendszeri tünetei a szepszis által okozott toxinfelszívódás következményei voltak. – F. m. Elmekórtan (Szabó Józseffel, Szeged, 1926); Semmelweis betegsége (Haranghy Lászlóval, Regöly-Mérei Gyulával és Hüttl Tivadarral, Bp., 1965). – Irod. Ideggyógyászati Szemle (1966); Regöly-Mérei Gyula: Búcsúvétel Ny. Gy.-tól (Orv. Hetil. 1966., 29. sz.).
