Pálffy János
Pálffy János (Tarcsafalva, 1804. jan. 10. – Tarcsafalva, 1857. ápr. 13.): politikus, író. Tanult Székelykeresztúrban és Kolozsvárt az unit. kollégiumban. 1825-ben a József nádor huszárezredbe lépett, 1828-ban kadét, 1830 ban hadnagy lett. 1835-től 1848-ig Küsmödön (Udvarhely vm.) élt. Az 1841 – 1844-es erdélyi ogy.-en Küküllő vm. követeként a haladó ellenzék soraiban harcolt a reformokért. 1842. márc -ban az erdélyi országos küldöttség tagjaként Pesten megismerkedett gr. Széchenyi Istvánnal és gr. Batthyány Lajossal. 1848. máj. 2-án Udvarhelyszék követének választotta a máj. 29-re Kolozsvárra összehívott unió-ogy -be. 1848. máj. 30-án az ogy. vezérszónokaként javasolta, hogy mondják ki az uniót Mo.-gal. Az uniós törvény szentesítése végett az ogy. ~t és Weér Farkast küldte Innsbruckba V. Ferdinándhoz. A pesti ogy.-en is Udvarhelyszék követe. Az első felelős min.-ban pénzügyi államtitkár és a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja. Debrecenben a békepárthoz csatlakozott. A szabadságharc bukásakor Kolozsvárt volt. 1849 őszén előbb Kolozs, majd Szatmár vm.-ben bujdosott. 1849. okt.-ben önként jelentkezett Haynaunál. Az Újépületbe zárták. 1850. júl. 4-én halálra ítélték, de kegyelmet kapott. 1850-től 1851-ig Pesten lakott a Vadászkürt Szállodában, br. Kemény Zsigmonddal. 1851 őszén Sátoraljaújhelyt jelölték ki kényszerlakhelyéül. 1856 őszén a már súlyos tüdőbetegnek megengedték, hogy szülőfalujába költözhessék. 1857. jan. 20-án kelt végrendeletében vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Munkatársa volt az Erdélyi Híradónak, a debreceni Esti Lapnak, a Magyar Sajtónak. – F. m. Magyarországi és erdélyi urak (sajtó alá rendezte Szabó T. Attila, Kolozsvár, 1939). – Irod. Pálffy György: A tarcsafalvi P. család (Genealógiai Füz. 1907); Szabó T. Attila: P. J. emlékezései (Erdélyi Helikon, 1938).
