Pásztor János
Pásztor János (Gyoma, 1881. jan. 29. – Bp., 1945. jan. 7.): szobrász, az akadémizmus képviselője. Az Iparművészeti Isk.-n Mátrai Lajos tanítványa volt. Első nagyobb munkája a szegedi Vásárhelyi Pál-emlékmű két mellékalakja. 1903-ban ösztöndíjjal beiratkozott a párizsi Julian Ak.-ra. 1905-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le. Itt mintázta Búcsúzkodás c. szobrát, mely a népi tárgyú zsánerszobrászat jellegzetes darabja. 1910-ben Bp.-re költözött. Gyűjteményes kiállításai voltak 1911-ben, 1918-ban, 1925-ben, 1930-ban. 1920-ban állami kis aranyérmet, 1922-ben nagy aranyérmet, 1929-ben a barcelonai világkiállítás nagydíját nyerte. Bombatámadás áldozata lett. Mintázott női aktszobrokat (Elűtzött, Primavera stb.), portrékat (Beethoven, Munkácsy), síremléket (Bartha Károly). 1930 – 40 között számos emlékművet készített (Gvadányi, Csokonai stb.), melyek közül kiemelkedik a Bécsi kapu téri Kazinczy-emlékmű nemesen formált nőalakja. II. Rákóczi Ferenc lovas szobrában (Bp., Kossuth tér) az akadémikus emlékműszobrászat barokkos tendenciája helyett klasszicizáló törekvések érvényesülnek. – Irod. Gerő Ödön: P. J. (Az Orsz. Magy. Képzőműv. Társ. Évk. 1930); Ybl Ervin: P. J. új szobrai (Magy. Művészet, 1938, XIV.); Nagy Zoltán: P. J. (Szépművészet, 1941. II.); M. Heil Olga: In memoriam P. J. (Művészet, 1965. 10. sz.); d. m.: Egy művész, akit nem búcsúztatott nekrológ. P. J. halálának 20 évfordulójára (Magy. Nemzet, 1965. 22. sz.).
