Pogonyi Antal(Eger, 1894. jún. 14. – Bp. 1967. jún. 28.): újságíró, író, műfordító. Szegényparaszt családból származott. Az 1910-es évek elejétől egri lapok közölték verseit. Az I. világháborúban katona, majd hadifogoly Szibériában. Több lapot szerk. (Ember, Vörös Újság). A Vörös Hadseregben harcolt a polgárháború idején. Az „aranyvonat” kísérői és védelmezői közé tartozott. 1921 ápr.-ban Moszkvában az SZK(b)P magyar tagozatának titkáraként a hadifoglyok hazaszállításának adminisztrációját végezte. 1922 nyarán Berlinbe irányították az ottani magyar emigráció szervezésére. 1922 telén Bécsen át Bp.-re jött. 1924-ben rövid ideig vizsgálati fogságban tartották. Verseit és novelláit közölte a Nyugat, a Független Szemle, a Magyar Szó és az Élet és Irodalom. 1945-től a rendőrség alezredese. Rendszeresen fordított oroszból, novelláiban, regényeiben főként az internacionalista harcosok életét és hőstetteit örökítette meg. Lefordította Andrejev Különös történetek c. művét (Bp., 1958). – M. A tízes zárka (r., Bp., 1958); Vihar az őrs felett (r., Bp., 1958); Kovács Márton (r., Bp., 1959); Kétszáz nap (r., Bp., 1960); Ketten a sok közül (r., Bp., 1961); Végrendelet. Ligeti Károly internacionalista harcos emlékére (Bp., 1966). – Irod. Elhunyt P. A. (Magy. Nemzet, 1967. jún. 30.).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.