Révész György

Full text search

Révész György (Kaposvár, 1915. márc. 26.Bp., 1986. dec. 23.): orvos, fül-orr-gégész, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1963). Orvosi tanulmányait a pécsi tudományegy.-en végezte, itt avatták orvosdoktorrá 1940-ben. Két évig a jelenlegi Bajcsy- Zsilinszky Kórházban dolgozott Réthy Aurél professzor mellett, majd három éven át a Szabolcs utcai kórházban, Polatschek és Kepes tanárok osztályán. 1945-ben a Rókus Kórház gégeosztályára került alorvosnak, 1948-tól adjunktus. 1951-ben hivatásos orvostiszt lett, először a Központi Honvéd Kórházban dolgozott, majd rövidesen a Honvéd Tiszti Kórház új onnan alakult fül-orr-gége osztályának vezetőjévé nevezték ki orvos alezredesként. 1967-től a bp.-i Semmelweis Orvostudományi Egy. Fül-orr-gége Klinikájának tanszékvezető egy.-i tanára, ig.-ja, majd 1975-től az akkor létesített Országos Fül-orr-gégészeti Intézet ig. főorvosa. Igazgatása alatt az intézmény országos szinten is kiemelkedő központ lett. A gégészeti microchirurgia hazai bevezetése az ő nevéhez fűződik. Csaknem 100 közleményben és előadásban ismertette eredményeit. A 60-as években főtitkára volt a Fül-orr-gégeorvosok Egyesületének. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el. Több külföldi és nemzetközi társaság választotta t. tagjává. – F. m. Fül-, orr-, gégegyógyászat (tankönyv, Jakabfi Imrével, Bp., 1973); Fül-, orr-, gégebetegségek (tankönyv, Bp., 1978). – Irod. Ribári Ottó: dr. R. Gy. (1915-1986) (Orv. Hetil., 1987, 128, 819.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi