Salamon Ernő
Salamon Ernő (Gyergyószentmiklós, 1912. máj, 15. – Mihajlovka–Sztari, SZU, 1943. febr. 27.): költő, újságíró. Munkáscsaládból származott. 1933-ban a Brassói Lapok riportere; itt és a Korunkban jelentek meg első versei. 1937-ben Marosvásárhelyen a Korunk, azután a Reggeli Újság szerk.-je. Horty Miklós csapatainak bevonulása után elbocsátották. Verseit ezek után csak Móricz Zsigmond és Illyés Gyula folyóiratai közölték. 1941-ben az ákosfalvi internáló táborba hurcolták,innen rövid időre kiszabadult. 1942-ben Ukrajnába vitték munkaszolgálatra, 1943-ban kiütéses tífuszt kapott, agyonlőtték. Tömör, csiszolt, a népdalok és népballadák hangulatát idéző, tiszta zengésű verseiben a munkásosztály szenvedéseinek, örömeinek, jövőbe vetett hitének megszólaltatója. – F. m. Gyönyörű sors (versek, Marosvásárhely, 1937); Szegények küszöbén (versek, Marosvásárhely, 1938); Ének a szolgák sorsáról (színmű, Marosvásárhely, 1938); Szegényember fiának (versek, 1945); Válogatott versek (Kéri József bevezető tanulmányával, (Bukarest, 1955); Dal utódoknak (versek, Bukarest, 1961). – Irod. Molter Károly: S. E., a munkásköltő (Igaz Szó, 1956); Déry Tibor: S. E.-ről (Útkaparó, 1956); Pándi Pál: S. E. (Elsüllyedt irodalom, Bp., 1963); Becsky Andor: S. E. (Kortárs, 1966. 7. sz.)
