Salamon Ferenc
Salamon Ferenc (Déva, 1825. aug. 29. – Bp., 1892. okt. 9.): publicista, történész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1859, r. 1871). Nagyenyeden tanult, közben báró Kemény Simonné gyermekeit nevelte. 1848-ban beállt honvédnek. A szabadságharc bukása után Nagyváradon süketnéma gyerekeket tanított. 1854-ben Nagykőrösön tanári állást vállalt, 1856-ban azonban otthagyta a tanári pályát, Pestre költözött és újságíró lett: a Magyar Hírlap, utóbb a Pesti Napló munkatársa. Kemény Zsigmond, Deák és a kiegyezés híve volt. 1867-től a Budapesti Közlöny c. hivatalos lap szerk.-je, utóbb 1870-től haláláig a pesti egy.-en a magyar történelem tanára, 1860-ban a Kisfaludy Társ. tagja lett. Esztétikai és kritikai dolgozatainál jelentősebbek történettudományi művei. – F. m. Magyarország a török hódítás korában (1887-ben az MTA nagyjutalmát nyerte vele, Pest, 1864); Az első Zrínyiek (Pest, 1865); Két magyar diplomata a XVII. századból (Pest, 1867); Kisebb történelmi dolgozatai (Bp., 1875); Buda-Pest története (I – III., Bp., 1878 – 1885); Irodalmi tanulmányok (I – II., Bp., 1889); Dramaturgiai dolgozatok (Bp., 1907). – Irod. Szilágyi Sándor: Emlékbeszéd S. F. felett (Akad. Ért. 6. 1895); Várdai Béla: S. F. eszthetikai munkássága (Bp., 1907); Fitz Artúr: S. F., mint műbíráló (Bp., 1912); Mészáros Zoltán: S. F. irodalmi elvei (Bp., 1937); Rigó László: S. F, dramaturgiája (Irod. tört. Közl. 1965. 1. sz.).
