Schulek Elemér

Full text search

Schulek Elemér (Késmárk, 1893. szept. 3.Bp., 1964. okt. 14.): gyógyszerész, vegyész, egyetemi tanár, a MTA tagja (l. 1941, r. 1945), Kossuth-díjas (1949, 1951). 1913-ban a bp.-i tudományegy. gyógyszerészi tanfolyamára iratkozott be, de tanulmányait 1914-ben harc téri szolgálata miatt meg kellett szakítania. Gyógyszerészi oklevelének elnyerése (1918) után Winkler Lajos vette maga mellé; itt szerzete meg gyógyszerészdoktori diplomáját 1920-ban. 1926-ban mint Rotkefeller- ösztöndíjas tanulmányutat tett az USA-ban és a fejlettebb gyógyszeriparral rendelkező európai országokban. 1927-től az újonnan létesült Orsz. Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának vezetője, majd 1941 – 44 között egyik ig.-ja. 1932-ben a bp.-i egy. magántanára, 1944 nyarától a szervetlen kémiai és analitikai tanszék vezetője. Behatóan foglalkozott a halogéncianidok és az interhalogén vegyületek kémiájával és analitikai alkalmazásával, a kén- és szelénvegyületek, peroxidok tanulmányozásával. Kiemelkedők a redoxi, továbbá a csapadékos indikátorok terén tett elvi, gyakorlati megállapításai. Megteremtette a korszerű gyógyszervizsgálat alapjait. Szakirodalmi munkássága m., német és angol nyelven jelent meg. Főszerk.-je volt az Acta Pharmaceutica Hungaricanak. – F. m. V. Magyar Gyógyszerkönyv (Bp., 1954); Az általános kvantitatív analitikai kémia elvi alapjai és módszerei (Szabó Zoltán Lászlóval, Bp., 1966. – Irod. Laszlovszky József: Sch. professzor 70 éves (Acta Pharm. Hungarica 1963. 5. sz.); Végh Antal: Sch. E. (Magy. Kém. F. 1964. m. sz.); Sch. E. (1893 – 1964) (Gyógyszerészet, 1964. 10. sz.); Sch. E. (Magy. Kém. L. 1964. 12. sz.); Végh Antal: Sch. E. (Orvosegyetem, 1964. okt. 21.); Sch. emlékszám (Acta Chimica Hungarica, 41. 1964); Lengyel Béla: Sch. E. 1893 – 1964. (Felsőoktatási Szle, 1964. 12. sz.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi