Simon Béla
Simon Béla (Nagyszeben, 1892. márc. 20. – Bp., 1965. dec. 28.): fogorvos, az orvostudományok doktora (1955). Orvosi oklevelét a bp.-i tudományegy.-en 1915-ben nyerte el. 1919 – 1926 között a bp.-i Stomatológiai Klinika tanársegédje, 1926-ban magántanárrá képesítették, 1943-ban egy.-i rk. tanári címet kapott. 1932-től az Apponyi Albert-Poliklinika (jelenleg Szövetség utcai Kórház) fogászati osztályának főorvosa. Osztályát 1951-ben átszervezte Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ-i (SZTK) rendelővé és ezt az intézmény megszűnéséig, 1963-ig vezette. A fogorvos-továbbképzés egyik kezdeményezője, a fogorvosok egyesületi életének egyik irányítója. Termékeny szakíró volt. A fogorvosi érzéstelenítés, fájdalommentes kezelés volt a tárgyköre. 1937 – 1940 között főszerk.-je a Stomatológiai Közlöny c. szakfolyóiratnak. – F. n:. Fogorvosi röntgendiagnosztika (Bp., 1923); Foggyógyászat (Bp., 1930); A fogeltávolítás műtéttana (Bp., 1934): Stomatológiai diagnosztika (Bp., 1942); Hibák a fogorvosi gyakorlatban (Kemény Imrével – Rehák Rudolffal és Varga Istvánnal, Bp., 1961). – Irod. Huszár György: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Prof. Dr. S. B. (Nekrológ, Fogorv. Szle, 1966. 59. sz.)
