Szőke Béla

Full text search

Szőke Béla (Jósvafő, 1894. okt. 21.Bp., 1980. nov. 19.): gépészmérnök, feltaláló, technikatörténész, a műszaki tudományok kandidátusa (1972). Részt vett az I. világháborúban. Mint főhadnagy szerelt le. Gépészmérnöki diplomáját a bp.-i műegy.-en szerezte 1922-ben. Pályafutását a Weiss Manfred Rt.-nél szerszám- és gépkonstruktőrként kezdte (1922-25). Ezt követően 1940-ig az Első Magyar Gazdasági Gépgyár gépszerkesztője. Ebben az időszakban kiemelkedő alkotása a kombinált búzamosógép. 1940 után – többnyire vezető beosztású dolgozóként – szerszámgépeket szerkesztett. Sikeres volt a munkatársaival együtt tervezett botkormányos vezérmű, mely – harántgyalugépbe beépítve – az 1958. évi brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert. 1955-ben vonult nyugdíjba. Ettől kezdve egymás után írta tanulmányait, könyveit és cikkeit. Jórészt ebben az időszakban foglalkozott technikatörténettel; szerkesztésében jelent meg a Műszaki Nagyjaink 1-3. kötete (1967). Húgával, ~ Annával grafikus öröknaptárt szerkesztett. Szabadalmainak száma húsz. Kitüntették Bánki Donát-díjjal (1963); GTE Irodalmi Díjjal (1962 és 1965); MTESZ-díjjal (1975) stb. – F. m. Esztergáláskor fellépő rezgések (1953); A forgácsolószerszámok geometriája (1966); Műszaki Nagyjaink (szerk. 1-3. kötet, 1967). – Irod. Pénzes István-Dr. Terplán Zénó: Szőke Béla. Műszaki Nagyjaink, 6. kötet, (301-357. o.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi