Terescsényi György
Terescsényi György (Szeged, 1890. nov. 2. – Szombathely, 1965. szept. 17.): költő, író. Az I. világháború előtt kataszteri mérnök volt Szombathelyen és Trencsénben. A 20-as évek elején a Szegedi Napló munkatársa lett, az itt megjelent Nagypéntek c. írásáért 1922-ben istengyalázás címen bebörtönözték. 1923-ban Bp.-re költözött, az Új Idők és a Napkelet munkatársa lett. 1925-ben Franciao.-ba ment tanulmányútra, párizsi élményeit Orbók Attilával közös könyvben írta meg. 1944-től 1955-ig, nyugdíjba vonulásáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főkönyvtárosa volt. Műveiben főleg a Szeged vidéki nincstelen parasztok keserves küzdelmeit jelenítette meg erőteljes realizmussal. – F. m. Dávid hegedűje (versek, Szeged, 1922); A magas iskola (r., Orbók Attilával, Bp., 1928); Hősök (r., Bp., 1931); Lesz, ahogy lesz (r., Bp., 1932); Lélek (r., Bp., 1934); Merre van Napkelet? (ifjúsági r., Bp., 1936); Bolygó magyarok (r., Bp., 1939). – Irod. József Attila: T. Gy. (Nyugat, 1928); Szentkuthy Miklós: T. Gy. (Napkelet, 1928); Tolnai Gábor: T. Gy. (Széphalom, 1933); Sándor István: T. Gy. (Kath. Szle, 1937); S. S.: Meghalt T. Gy. (Délmagyarország, 1965. 223. sz.); Apró Ferenc: Terescsényi György csöndes centenáriuma (Reggeli Délvilág, 1990. nov. 2.).
