Terestyéni Ferenc
Terestyéni Ferenc (Ivánegerszeg, 1913. jún. 3. – Bp., 1971. nov. 26.): nyelvész. A bp.-i egy.-en magyar–francia szakos tanári oklevelet és névtudományi tárgyú disszertációjával doktori fokozatot szerzett. 1940-től 1948-ig középisk. tanár, 1949-től 1952-ig h. gimn. ig. Bp.-en, majd az ELTE adjunktusa volt. Elsősorban a reformkori irodalmi nyelv, az újságírás nyelve, valamint a jelentéstan és a stilisztika kérdéseivel foglalkozott, de írt tudománytörténeti tárgyú tanulmányt is. – F. m. Közszói eredetű személynevek az 1211-i tihanyi névösszeírásban (Magy. Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 59. sz., Bp., 1941); Kossuth, az újságíró (Magy. Nyelv, 1952); Az újságírás nyelve 1848-ban (Magy. Nyelv, 1953); A halál kifejezése a Szigeti Veszedelemben (Magy. Nyelvőr, 1953); Az állami élet nyelve (Nyelvünk a reformkorban, szerk. Pais Dezső, Bp., 1955); Kis János nyelvének egységesítő hatása (Soproni Szle, 1956); Irodalmi nyelvünknek egy mondattani jelensége (Magy. Nyelvőr, 1957); Irodalmi nyelvünk nyelvjárásosságának kérdése a Tudományos Gyűjtemény első évtizedének tükrében (Magy. Nyelvőr, 1957); A magyar stilisztika vázlata (Fábián Pállal és Szathmári Istvánnal, Bp., 1958); Tájszói eredetű személynevek Vörösmarty eposzaiban (Magy. Nyelv, 1959). Szerkesztésében megjelent: Nyelvtan–Stílus–Szónoklás. Fogalmazás, nyelvhelyesség, helyesírás, stíluselemzés (Bp., 1960). – Irod. Szathmári István: Búcsúzunk T. F.-től (Magy. Nyelv, 1972).
