Vállas Antal

Full text search

Vállas Antal (Pest, 1809. máj. 18.New Orleans, USA, 1869. júl. 20.): mérnök, matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. és r. 1837, külső 1858). Tanulmányait Pesten és Bécsben végezte, ahol 1831-ben bölcsészdoktori oklevelet nyert. Már 17 éves korában tanár Sátoraljaújhelyen, átmenetileg a kegyes tanítórend tagja, majd a Palocsay, utóbb az Eötvös családnál nevelő Bécsben. 1838 – 40-ben a rohonci felsőbb gazdaképző intézet tanára. 1840 – 41-ben Czilchert Róberttel szerk. a Rohonczi Közleményeket. 1841-ben adta ki röpiratát Egy felállítandó magyar központi műegyetemről (Pest), mely a reformkor gazdasági-műszaki törekvéseinek nagy hatású megfogalmazása, s később a vonatkozó törvényjavaslat alapjául szolgált. Részt vett az Iparegyesület megszervezésében és munkájának vezetésében: Az 1841-es párizsi ipari kiállítás alkalmával hosszabb tanulmányutat tett a Ny-i országokban. 1843 – 46 között az Iparegyesület népszerű ismeretterjesztő előadásain a mechanika és fizika előadója, 1845-ben a Hetilap szerk.-je. 1848-ban Eötvös József a tudományegy. mennyiségtan tanszékének tanárává neveztette ki, az önkényuralom azonban 1850. márc.-ban megfosztotta állásától. 1851-ben kivándorolt Amerikába. 1854-ben New Orleansban hajózási isk.-t nyitott, majd 1858-ban uo. egy tudományos ak.-t szervezett, melynek haláláig titkára volt. – F. m. Felsőbb egyenletek egy ismeretlennel (Buda, 1842 – 48); Számvetés elemei: négyjegyű logarithmusi táblával (Pest, 1846); Nemzeti Encyclopaedia… (1 – 7. füz., Pest, 1848. Befejezetlen maradt); Elemi mértan (Pest, 1848); On the resolution of numerical equations (New York, 1855); Commercial navigation (New Orleans, 1859). – Irod. Galgóczy Károly: Emlékbeszéd V. A. felett (Értekezések a Mathem. Tud. Köréből, 1875); Zelovich Kornél: A m. kir. József műegyetem és a hazai technikai felsőoktatás története (Bp., 1922).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi