sellő
sellő – ‘halfarkú nőnek képzelt vízitündér’; ‘sebes, torlódó, örvénylő folyószakasz’.
A fenti második jelentés az eredetibb, és a szó egy feltehető *serlik (‘forog’) ige főnevesült folyamatos melléknévi igeneve rl ⇨ ll hasonulás révén. Ma általános jelentése a 19. század második felében terjedt el a magyar mitológia kutatóinak jóvoltából, valószínűleg korábbi nyelvemlékek félreértése folytán. A feltett ige ser- töve hangutánzó, illetve hangfestő eredetű, gyors mozgást, illetve forgást fejez ki, és így a ~ népes szócsalád tagja: lásd sarj, sarkall, sarkantyú, sarok, serdül, serény, serken, sőre, surján, sürget, sürög, sűrű, szorgalom.
