Kun Róbert,
Kun Róbert,
főreáliskolai tanár, szül. 1842. febr. 24. Akna-Rahon (Máramarosm.), hol atyja kincstári főerdész volt; itt és Felső Visón élte gyermekéveit; középiskolai tanulmányait M.-Szigeten a piaristák alatt kezdte meg és a szatmári főgymnasiumban 1859-ben végezte. 1859–1861-ben mint papnövendék a budapeti egyetem hittani s bölcseleti karának rendes hallgatója volt; 1862-ben a szatmári papnevelőben végezte tanulmányait, mire a püspöki iroda iktatójaként kezdte meg működését. 1862. ápr. 12. nevezte ki az akkori helytartótanács a szatmári gymnasium helyettes tanárává. 1866. jún. 1. a csehországi csatatérre ment tábori lelkésznek és végig szolgálta a hadjáratot a königgrätzi csatáig. Majd a sebesültekkel Budapestre tért vissza s az üllői-úti kaszárnya járvány-kórházában alkalmazták. 1866–67-ben a munkácsi algymnasiumnak hitoktatója, 1867. októbertől helyettes tanára lett. 1870. szept. az akkor felállított temesvári főreáliskolához, decz. a szatmári. kir. kath. főgymnasiumhoz nevezték ki helyettes tanárnak. 1873. nov. 20., a tanári vizsga letétele után, nyert rendes tanári alkalmazást a történelmi és földrajzi szakra. 1876-ban az egyházi rendből kilépett és a lőcsei, 1878. júl. 31. a dévai állami főreáliskolához neveztetett ki. 1888. ápr. 12. a tanári kar, K. 25 éves tanári jubileumát ünnepelte. Az ő közreműködésével sikerült a dévai reáliskolai kirándulásokat meghonosítani; az 1897-iki országos tornaversenyre is ő vezette a dévai tanuló ifjakat. A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulatnak 1880. máj. 13. történt megalakulásától fogva titkára volt. Meghalt 1897. ápr. 12. Déván.
Czikkei a szatmári kir. gymnasium Értesítőjében (1872. Francziaország politikai s társadalmi viszonyainak 1350–1453-ig ismertetése a Valois-ház alatt Angolországgal folytatott százados harcz idejében); a dévai főreáliskola Értesítőjében (1879. Beszéd ő felségeik ezüst menyegzője alkalmából); a M. Polgárban (1880. 70–72. sz. Bursn és Petőfi, irodalomtörténeti tanulmány és párhuzam, tekintettel a német lantos költészetre, 1884. 255. sz. A Hora-lázadás és annak okai, 1885. 15. és köv. sz. Adalékok a Hora-lázadáshoz, 43. szám, Pogány Ádám emlékezete, 1886. 283. sz. A jobbágyak elnyomatása okozta-e a Hora-lázadást-); a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat Évkönyveiben (I. 1882-től A társulat működésének vázlata, III., IV. 1886., 1888. Adalék a Hora-lázadás történetéhez, VII. 1893. Báró Orbán Balázs emlékezete, Kyss Dániel és Getse Benjamin családi pere a mult század végén, Zarándmegye követi utasítása 1841-ben VIII. 1897. Alkalmi s ünnepi beszédei, Néplázadás 1817-ben Felső-Nádasdon.)
Szerkesztette a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat Évkönyveit Déván 1882–89. és 1897-re (I–VI., VIII. kötetét, ez utóbbit Téglás Gáborral; szerkesztette még a Hunyad cz. helyi lapot 1867. jan. 1-től 1897. ápr. 10-ig.
Kéziratban: Hunad várm. monographiája számára, a megyének a mohácsi vésztől napjainkig terjedő története s a nagy-szebeni katonai levéltárnak, eddig sehol sem közölt, adatai alapján a Hora-lázadás hunyadvármegyei részét érdeklő tüzetesebb történeti tanulmánya.
Századok 1882. 777. l.
M. Könyvészet 1886.
Kiszlingstein Könyvészete.
Ország-Világ 1890. 51. sz. arczk.
M. Sion 1893. 452. l.
Pallas Nagy Lexikona XI. 103. lap. (Téglás Gábor), 1897: Vasárnapi Ujság 16. szám. (Nekr.), Hunyadi 14., 16. sz. Budapesti Hirlap 105., 106. szám, Déva és Vidéke 15. szám.
A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat XIX. Évkönyve 1896–98. Déva, 1898. 139–147. lap. arczk. (Téglás Gábor) és gyászjelentés.
