KunPál
KunPál (szentpéteri ifjabb),
ev. ref. collegiumi tanár, K. Pál ügyvéd és Papp Mária fia, szül. 1842. febr. 8. Pesten; 1851-ben az ág. ev. gymnasiumba került és itt tanult négy évig; innét a kegyesrendiek keze alá jutott és itt végeze a felsőbb osztályokat. 1860-ban a theologiai akadémiára iratkozott be s Ballagi Mór, Farkas József, Molnár Aladár sat. tanárok vezetése mellett a négy éves tanfolyamot szép sikerrel végezte el 1864-ben; de nem elégedett meg csupán a theol. akadémián szerezhető bölcseleti s theologiai ismeretekkel, hanem az összehasonlító nyelvészet iránti vonzalomból az egyetemre is bejárt és Budenznek és Vámbérynek kedvelt tanítványává küzdötte föl magát; egyszersmind a franczia s angol nyelveket is tanulta. Ugyanez időtájban a Szőnyi-féle intézetben a görög és latin nyelvet tanította. 1867-ben a sárospataki főiskolához hívták meg, hol a német nyelvet a felsőbb osztályokban kötelezőleg, a francziát pedig az önként vállalkozóknak tanította. Új módszerével a tanításban, irodalmi nagy tájékozottságával és az idegen nyelvek iránt igazolt nagy fogékonságával feltünést keltett. 1872-ben (Soltész Ferencz nyugalomba vonulásakor) maga ajánlkozott a bölcseleti előtan (logica, psychologia) tanítására. Nyugtalan természete kereste a változatosságot és így nyereségnek tartotta önmagára nézve, ha az akadémiában most a franczia, majd az angol, sőt a török nyelvet és irodalmat is taníthatta, vagy egy-egy nagy külföldi írót bemuathatott. A főváros szülöttje s neveltje lévén, nehezen tudott beletörődni a kisvárosi életbe, melytől örömest szabadult volna. Mint a függetlenségi pártnak egyik erős híve, 1879-ben képviselőjelöltül lépett fel a nagy-vázsonyi kerületben, az országházba azonban nem juthatott. 1888-ban örömest vállalkozott az akadémián a művelődéstörténelem kisegítő előadására s mikor az 1889. sátor-alja-ujhelyi kerületi gyűlésen a tanári kar ajánlatára a bölcseleti tantárgyak rendes tanárául az akadémiához megválasztatott, ezt is örömmel fogadta. A gymnasiumi reform megindulásakor határozottan az anti-classicus irányzathoz szegődött és irodalmilag is, hirlapi czikkekben és röpiratban erősen harczolt a régi felfogás hívei ellen. Gróf Csáky Albin miniszternek a német nyelv tanítása ügyében kiadott rendelete ellen is szóval és tollal buzgólkodott. Ő fogalmazta a sárospataki tanári karnak Kossuth Lajoshoz intézett üdvözlő iratát, mint a tanári kar jegyzője. Társaságokban kedvelt volt, a tanuló ifjuság lelkesedett érte; különösen szónoklatai, főleg a márcz. 15. ünnepélyeken, birtak vonzó erővel. Meghalt (szélütés érte éppen akkor, mikor a városi képviselőtestületben szót akart emelni) 1891. ápril 18-án Sárospatakon 49 éves korában, tanárkodásának 24. évében.
Húsz költeménye van a Hindy Árpád által szerkesztett Ibolyák cz. emlékkönyvben (Pest, 1859); a Népujságában (1859. A magyar nemzet eredete, Adatok a török-magyar korhoz, Halotti szertartások a samojedeknél, 1860. A hunnok, őstörténelmi tanulmány); a Napkeletben (1860. Keleti regék, 1862. Keleti költészet gyöngyei, Persa és arab költőkből); a Széchenyi-Emlékkönyvben (1861. arab költ.); a Győri történelmi és Régészeti Füzetekben (1861. Adatok a török korhoz 1824–1687); a Szépirodalmi Figyelőben (1861–62. Arab költemények); az Uj Nemzedékben (1862. Persa tanulmányok); a Hölgyfutárban (1860–63. arab, török és persa költemények); az Ország Tükrében (1862. A vízözön, keleti források után, 1863. Arab költészet és könyvism.); a Sürgönyben (1862. 205. sz. Nyilt levél a «Helynevek magyarázója» irójához, 1865. 18. sz. Mi végből és mily eredménnyel jártak ázsiai utazóink Kőrösi Csoma Sándor, Reguli Antal, Vámbéry Armin, 62. sz. Keleti kutfők a magyar történelemre); 1863-ban rendes munkatársa volt az Uj Nemzedéknek, 1864–65-ben belmunkatársa a Sürgöny politikai napilapnak (ujdonság, tárcza), 1864–66. főmunkatársa s később szerkesztőtársa a Kalauznak; írt még a P. Naplóba (1867. 15. sz. Königsbergi Hafiz-codex, jan. 18. Mátyás király könyvtáráról és codexeiről); a Budapesti Szemlébe (1867. könyvism.), a Honba (1867–1870. tanügyi czikkek), az ellenőrbe (1870–75. tanügyi és politikai cz.); politikai czikkeket írt 1875–85-ben a Baloldalban, Magyar Ujságba s az Egyetértésbe; a Figyelőben (1871. Mirza-Saffi, XII. 1882. Erdélyi János emlékezete); a Prot. Egyh. és Iskolai Figyelmezőbe (1876. Nyelvtanítás a gymnasiumokban), a Sárospataki Füzetekbe (1867. Az összehasonlító nyelvtudomány a sárospataki főiskolában, Magyar altai többes szám, 1868. könyvism.), a Prot. Egyh. és Iskolai Lapba (1876–78., 1880. tanügyi czikkek), a Sárospataki Lapokba (1882–1883. tanügyi czikkek és könyvism.), 1887. 28., 28., sz. Ivánka István emlékezete), a M. Philos. Szemlébe (1885. A nyelv mint eszköz, Bölcsészetünk nyelve, 1886. A «nem tudatos» a magyar nyelvben), a sárospataki főiskola Jelentésébe (1887. Ivánka Sámuel emlékezete); a Zemplénnek és Szeged Hiradónak is munkatársa volt. Utolsó nagyobb dolgozata akadémiai székfoglaló beszéde volt, a melyben a Comte-féle positivismus híve gyanánt mutatta be magát.
Munkái:
1. Persa tanulmányok. Pest, 1862.
2. Néhány őszinte szó a középoktatás szervezéséről. Sárospatak, 1873.
3. Német irodalmi olvasmányok. U. ott, 1879. (Ism. Heinrich Gusztáv Egyet. Philol. Közlöny 1888.)
Álneve: Palikao (a fővárosi hirlapokban) és Pataki Péter az Ellenőrben (1873).
Sürgöny 1862. 5. sz. (Szilágyi S.), 11. sz. (K. válasza).
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
1891: Vasárnapi Ujság 17., (Nekr.), Prot. Egyh. és Isk. Lap 17., Sárospataki Lapok 17. sz. (Radácsi György). A sárospataki ev. ref. főiskola Értesítője 1892.
Budapesti Hirlap 1896. 76., 1897. 22. sz.
Pallas Nagy Lexikona a XI. 103. l. Önéletrajzi adatok és gyászjelentés.
