betyármondák
betyármondák: a → történeti mondák egyik kiemelkedő csoportját képezik. A betyárok az európai folklór jellegzetes alakjai. Alakjukat a nép idealizálja, természetfeletti erővel, képességekkel ruházza fel. Legfőbb funkciójuk a társadalmi igazságtalanságok és a nemzeti elnyomás elleni küzdelem. Így a betyárköltészet egyik korai alakja, a 14. sz.-i Robin Hood is mint a nemzeti függetlenség harcosa jelenik meg a folklórban. A Balkánon, az újgörög, bolgár és szerb népköltészetben ugyancsak a betyárok törökök elleni felszabadító harca dominál. A román, szlovák, kárpátukrán és magyar folklórban a betyárok tevékenysége elsősorban a társadalmi igazságtalanságok megtorlására összpontosul. A betyármondák a mai magyar szóhagyományban fokozottan megtalálhatók. Szórványosan az egész magyar nyelvterületen ismeretesek, legsűrűbben ott hallhatók, ahol a betyárok valóban tevékenykedtek: az Alföldön, a Dunántúlon, a Mátra vidékén, a Tiszántúlon. A mondák hősei néhány generációval korábban jól ismert valóságos személyek voltak, így a róluk szóló lokális történetekben a valóságos események emlékei is fennmaradtak. Néhány évtized után azonban megindult a mondaképződés szabadabb folyamata, és az individuális betyártörténeteket felváltották az országszerte azonos mondatípusok. A magyar betyármondák legismertebb motívumai: amit a betyár elrabol az úrtól, a szegénynek adja. Megtorolja a szegényeket ért sérelmeket. A legelterjedtebb mondatípusok: a) a gazdag és a szegény asszony az erdőn keresztül a városba megy. A gazdag szidja a betyárt, a szegény védelmébe veszi. A betyár kihallgatja őket. A gazdag asszonnyal szöget (gombostűt) hozat és a száját beszögezi (talpába veri). Ez a mondatípus megtalálható az ukrán, szlovák és román folklórban is, b) A betyár megajándékozza a szegény menyasszonyt finom kelmével: egy rőf hossza fától fáig ér. c) Ellenségei megtévesztésére lovát fordítva patkoltatja meg és így menekül (Rákóczi Ferenc). A betyár rendkívüli képességei: hatalmas, emberfeletti testi erővel rendelkezik, varázsereje van, amelyet boszorkányoktól kapott (Jánosik). A → vasfű segítségével lepattan a bilincs a fogoly kezéről. Nem fogja a golyó, vagy csak bizonyos feltételek mellett sebezhető (a Tiszántúlon piros búzaszemmel lehet csak lelőni). Elrejtett erejéről (három szál hajában van) szeretője tud csupán, aki elárulja. A nemzeti elnyomás ellen küzdő betyárt nálunk → Rózsa Sándor személyesíti meg, aki részt vett az 1848-as szabadságharcban. A betyár népköltészet kezdete nálunk a 19. sz. első fele. A szlovák és román nyelvhatáron már korábban, a 18. sz.-ban elterjedtek a magyar lakosság körében Jánosik és Pintea Gligor alakjához fűződő betyármondák. A 19. sz. elejétől népszínművek, ponyvafüzetek népszerűsítik őket. (→ még: ballada, → betyárballada, → betyárdal, → kuruc mondák, → Angyal Bandi, → Bogár (Szabó) Imre, → Fábián Pista, → Geszti (Geszten) Jóska, → Juhász András, → Patkó Bandi, → Patkó István és János, → Savanyú Jóska, → Sobri Jóska, → Vidrócki Marci, → Zöld Marci) – Irod. Dömötör Sándor: A betyárromantika (Ethn., 1930); Melicherčik, Andrej: Janošikovskie tradicie na Slovensku (Bratislava, 1952); Domokos Sámuel: Az újgörög Kleftisz balladák és a román népballadák (Filológiai Közl., 1958); Béres András: Tiszántúli híres betyárok (Gyula, 1961); Bálint Sándor: Történetek a szegedi betyárvilágból (Szeged, 1961).
Dobos Ilona
