halászati jog
halászati jog: a halászatot szabályozó, közjogi és magánjogi természetű törvények, ill. jogszokások összessége. A halászati jog a társadalmi-gazdasági viszonyok függvénye. A magántulajdon kialakulása óta írott törvény (ennek híján vagy ezt kiegészítve a szokásjog) szabályozta a halászóvíz és a halászeszközök tulajdonjogát, a más tulajdonában levő vizek halászatának lehetőségét, a zsákmányból való részesedés arányát. A honfoglalás korának → szabad halászata már a 11. sz.-ban megszűnt: első királyaink halászóvizeket, halászó szolgákat adományoztak. Kálmán király – nyugati mintára – megkísérelte, hogy a halászatot királyi előjoggá tegye, de Mo.-on soha sem volt a halászat királyi haszonvétel (regale). A 13. sz.-tól egyértelműen földesúri magántulajdonba kerültek a halászóvizek, s kialakult annak tartozék jellege: a parti birtok függvényévé vált. Az egységes jobbágyosztály kialakulásával s az ezt kodifikáló jobbágytörvénnyel (1351) megszilárdult a halászat földesúri magántulajdon jellege: a jobbágy csak meghatározott szolgáltatások ellenében (→ haladó) halászhatott. A halászóvíz általában nem tartozott a jobbágytelekhez; a jobbágyközség szervezte meg a határában levő vizeken a halászatot. Az elsőrendű halászóhelyeket (a → cégéket, halastavakat) azonban a földesúr magának tartotta fenn, a maga eszközeivel halásztatta. A szabad királyi városok a királynak tartoztak szolgáltatásokkal; a halászcéhbe (→ céhes halászat) tömörült halászok használták vizeiket. A 17–19. sz.-ban gyakran halászok vagy jobbágyközségek bérelték a földesúr halászóvizét, zsákmányhányad helyett készpénzfizetés ellenében. A → bérlő halászat azonban az általános kapitalizálódás eredménye. Az úrbéri perek lezajlása után megalkotott halászati törvény (1888) átmentette a feudális jogból a halászóvíznek a parti birtokhoz tartozását, s a kapitalista vállalkozásokat segítette azzal, hogy a szomszédos vizek közös hasznosítására létrejövő részvénytársaságok (halászati társulat) jogává tette a hasznosítást. A halászati törvény az ármentesítések miatt jelentősen csökkent halállomány fokozott védelmét is célozta, így megszabta az általános tilalmi időt, az ívó hal fogásának tilalmát, eltiltotta bizonyos szerszámok használatát, s a csekély jelentőségű vizek korábban megengedett szabad halászatát is eltiltotta, szigorúan büntetve az engedély nélkül halászókat (orvhalász, loptoshalász). A felszabadulás után megalkotott törvények állami tulajdonná tették a halászóvizeket, s intézkedtek a halászszövetkezetek megalakításáról (→ szövetkezeti halász). – Irod. Degré Alajos: Magyar halászati jog a középkorban (Bp., 1939); Andrásfalvy Bertalan: A paraszti halászati jog a Duna mentén Tolna és Baranya megyében (Ethn., 1970).
Szilágyi Miklós
