királymondák
királymondák: Régi, főként Árpád-házi királyaink alakjához nagyrészt tipikus, nem szorosan személyhez kötött mondai motívumok, valamint előkelő családok → névmagyarázó mondái, → címermondák és birtokmondák kapcsolódtak, akik kiváltságaikat egyes királyainktól nyerték. A királymondák kisebb része viszont az uralkodók egyéniségét, történeti szerepét jellemző anekdotikus vagy legendás esetek. Leggazdagabban → Szent István, → Szent László, IV. Béla (a → tatár mondakör vagy a → Sári, Mári jertek elő féle mondák), → Nagy Lajos és → Mátyás király körül sűrűsödnek hasonló történetek. Figyelmet érdemelnek a régi királyokhoz fűződő helyi hagyományok. Így tudni vélik, hogy Ménfő határában esett el Aba Sámuel, Zámolyban fogták el és vakították meg Pétert, I. Géza építtette a váci templomot, a magyaróvári templomtéren Kálmán király kivégeztette a keresztes hadak kicsapongó főembereit. Vak Bélát, mivel világtalan volt, a nagyszombati s ugyanígy a Ság hegyére szánt vár építése alkalmával félrevezették: kisebb körben határozták meg a vár területét, mint ő szerette volna. III. Béla mint az ugocsai Lászlófalu telepítője emlékezetes. IV. Béla menekülését, pihenőhelyeit, kincsének rejtekeit a Bükk hegységtől a Dráváig számos helyen emlegetik. Kun László emlékét nemcsak a → Básta szekeréhez hasonló, emberek húzta „Kun László szekere” kifejezés őrzi; Lacházán pl. azt is tudni vélik, hogy ott volt kedvelt mulatóhelye; Böszörményen pedig, hogy az ottani erdő Csonkatornyában ölték meg, mivel szeretőjét nem akarta feleségül venni. – Méltatlan, kegyetlen tettek is fűződnek egyes uralkodók személyéhez vagy szűkebb rokonságához, erről Bánk bán, Zách Felicián, Kont és a harminc nemes mondája tanúskodik. Máskor önfeláldozó hősökről szól a monda, akik a harcoló királyt életük árán mentik meg, mint Szécsi Dezső Károly Róbertet, Cserei Balázs Zsigmondot, Kemény Simon Hunyadi Jánost. E mondáknak nagy hányada jóval az események, ill. a szereplőik halála után keletkezett. Forráskritikai vizsgálatukkal viszonylag keveset foglalkoztak. A folklorisztikában két rétegük különböztethető meg. Egy részüket régi történetírásunk rögzítette szájhagyomány vagy éppen történeti énekek alapján. Másik részük folklórgyűjtésünk alapján vált ismeretessé közvetlen népünk ajkáról. Rétegenként más-más társadalmi viszonyok tükrözői, eltérő műformákban és célzatuknak megfelelően más-más motívumok hangsúlyozásával. – Irod. Szendrey Zsigmond: Történeti népmondáink (Ethn., 1925, 1926); Solymossy Sándor: Monda (A magyarság néprajza, III., Bp., 1943); Dömötör Tekla–Katona Imre–Ortutay Gyula–Voigt Vilmos: A magyar népköltészet (Bp., 1969).
Sándor István
