kővé válás
kővé válás: gyakori → hiedelemmonda, ill. → történeti monda és mesemotívum: valamilyen → tilalom megsértése következtében személyek vagy tárgyak válnak kővé. Földrajzi helyek (sziklák) keletkezésének magyarázatára szolgál: az ember alakú sziklákat a képzelet kővé vált embereknek véli. Leggyakrabban tilalmas napon (Úr napján, Luca napján, karácsonykor, böjti napokon, pünkösdkor) munkát végzők (szövők, szapulók, mezőre járók) bűnhődtek így. A kővé válás mondái → helyi mondák, a mondákban szereplő földrajzi helyek környékén ismeretesek csupán. Sziklás, hegyes vidékeken élnek, leggyakrabban a Felvidéken és Erdélyben. Irodalmilag Tompa Mihály dolgozta fel Népregéiben. A nagypénteki kenyeret sütő asszony kenyere – a hiedelem szerint – szintén kővé változik (→ még: kenyér, → hű szolga, a, → tabumonda). – Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és néprajzi szempontból (I–VI. Pest–Bp., 1868–73); Dám László: A kővé vált kenyér hiedelme a Nagysárréten (Ethn., 1968); Penavin Olga: Jugoszláviai magyar népmesék (UMNGy, XVI., Bp., 1972).
Nagy Ilona
