pásztortűz
pásztortűz: 1. késő tavaszi és nyári estéken a legelőn éjszakázó gulya állása körül trágyából, nedves szalmából vagy gazból rakott tűz, hogy füstjével az állatokat kínzó szúnyogokat elűzzék; – 2. az alföldi pusztai legelőkön az őszi éjjeli legeltetés időszakában az állás szélén a kisbojtár vagy tanyás által rakott jelző tűz (→ őrtűz), hogy az éjjeli jártatás után a gulya visszataláljon az állásra. – Eredete a szabadban éjszakázó pásztoréletben gyökerezik, ennek megfelelően mindenütt megtalálható, ahol az állatokat szabadban hálatták. A falkák mellett néha félkör alakban több pásztortüzet is raktak. Lángjában gyakran szalonnát sütöttek, kenyeret pirítottak. Télen melegedtek, nyáron tanyáztak, nótáztak mellette. Erdély egyes részein a pásztortűzzel gonosz szellemeket, járványt hozó démonokat igyekeztek távoltartani. – A pásztortűz meggyújtása, gondozása az Alföldön a legkisebb bojtár kötelessége volt. Tüzelésre a tájon rendelkezésre álló, főként lassan égő tüzelőanyagokat használtak, fában szegény vidékeken az állatok elhullatott, megszáradt ürülékét, az → árvaganét. – A pásztortűz a pásztortanya körül sohasem aludhatott ki. Ezt az Alföldön a kezdetleges tűzgyújtási eszközökkel magyarázták, Erdélyben pedig azt tartották, hogy a tűz kialvása balszerencsét jelent. A 19. sz. első felében kibontakozó romantika a pásztortüzet a pásztoridill jellegzetes motívumává avatta. Valószínűleg a fogalom is ekkor alakult ki, mert korábban maguk a pásztorok ezt a szót nem használták. A pásztortüzek a kintháló falkák megszűntével végleg kialudtak. – Irod. Ecsedi István: Éjjeli legeltetés és pásztortűz a Hortobágyon (Népr. Ért., 1929); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon (Bp., 1959).
Balogh István–Varga Gyula
