szénacsinálás
szénacsinálás: fokozott gonddal és fáradsággal végzett munkafolyamat, amely magába foglalja a kaszálás, a szárítás, gyűjtés, betakarítás mozzanatait. A szénacsinálás mint műszó ismeretes helyenként az erdélyi magyar csoportoknál; megfelelői a csapadékos, hűvös éghajlatú Ny- és É-európai országokban is elterjedtek (pl. angol hay-making). A száraz éghajlatú Alföldön a rendre vágott fű rendszerint forgatás nélkül száradt meg, munkabefektetést csak a kaszálás és a gyűjtés jelentett. A Dunántúl nagyobb részén, az Alföld peremén és közvetlen szomszédságában a renden száradó szénát rendszeresen megforgatták. A Ny-Dunántúlon, a Felföldön és Erdélyben a frissen kaszált rendeket elhintették (bezgetés, bolygatás, elpallás). A csapadékosabb helyeken estére csomóba rakták, reggel ismételten elhintették és úgy szárították a szénát (→ ágyás). Még több munkárafordítással járt a széna ágas karókon vagy állványokon való szárítása (→ nyárs, → ösztörü, → szénaszárító állvány). A szénacsinálást az éghajlati tényezők mellett a gazdálkodás tudatossága és a rendelkezésre álló munkaerő is befolyásolta. A szénacsinálás, a gondos szárítás jobb minőségű takarmányt biztosított, mint a szárítással nem sokat törődő alföldi gyakorlat. – Irod. Nagy Jenő: Adatok a magyarvalkói (Kalotaszeg) szénacsináláshoz (Ethn., 1940); Adams, G. B.: The Work and Words of Haymaking (Ulster Folklive, 1966).
Szénagyűjtés (Debrecen-Nagycsere, 1930-as évek)
Szénakaszálás (Gyimesközéplok, v. Csík m., 1970-es évek)
A falu népe ünneplő ruhában indul szénát gyűjteni (Méra, v. Kolozs m., 1940-es évek)
Szénagyűjtés (Méra, v. Kolozs m., 1940-es évek)
Paládi-Kovács Attila
