tánctanulás
tánctanulás: elemi módszere a mozdulatok megfigyelésének és azok gyakorlása. Mindenki törekedett a faluban divatos táncok megtanulására. Szégyen volt, ha valaki nem tudott táncolni. Éppen ezért a tánctanulás folyamata már kicsi gyermekkorban megkezdődött. Erre szolgált a kisgyermek ritmikus mozgatása, ugráltatása, táncoltatása különböző rigmusokra, mondókákra, gyermekdalokra. Az ölben ülő gyermek gyakran szemlélője lehetett már a leselkedő szülők karján a változatos táncalkalmaknak. A már járni tudó gyermekek is figyelték a felnőttek táncait és az ellesett mozdulatokkal a tánchely egyik sarkában táncolgattak (pl. pulyasarok Szatmárban). Kamaszkorig főleg a kiváló táncosok, a falu táncos egyéniségeinek a táncmozdulatait figyelték. A megfigyelt mozdulatokat félreeső zugokban, rejtett helyeken, így pl. istállókban gyakorolták; jászolba, vasvillába, ló farkába, asztal szélibe kapaszkodva stb., tükörbe tekintve, árnyékát figyelve próbálgatták a tánclépéseket. Gyakori volt az is, hogy egy-egy kiváló táncos foglalkozott a gyermekekkel, serdülőkkel: szülő, nagyszülő vagy jó táncos ismerős. A gyermekjátékok táncos mozzanatai, a gyermekek részére rendezett → gyermekbál, → gyermeklakodalom, → játszó és a bandázások mind alkalmasak voltak a táncok gyakorlására. A táncokkal együtt megtanulták azokat a szükséges érintkezési formákat, amelyek a falu közösségi életében nélkülözhetetlenek voltak. A falu a polgári divattáncokkal a századforduló óta, de főleg az I. világháború után kezdett megismerkedni. (→ még: tánciskola) – Irod. Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp., 1954); Pesovár Ferenc: Tyukod táncai és táncélete (Bp., 1954); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Gönyey Sándor: Tánctanulás falun (Tánctud. Tanulm., 1958): Karsai Zsigmond: Táncalkalmak és táncos szokások Lőrincrévén (Tánctud. Tanulm., 1958).
Pesovár Ferenc
