Electrum
Electrum, ηλεχτρον, az ó korban kettős jelentésű: egy fémkeverék, 4 rész arany, 1 rész ezüstből (Plin. 33, 4, 23), másik jelentése borostyánkő. Plin. 37, 11–12. Homerus elég gyakran említi, hol fém, hol borostyánkő értelemben; így Od. 4, 73 Ulixes arany-, ezüst- és rézkincsei között bizonyára, a fémvegyületre kell gondolnunk, holott Od. 15, 460 és 18, 296 az e-mal (ηλεχτροισιν) díszített lánczon valószínűleg borostyánkő gyöngyöket kell értenünk. Némelyik magyarázó azt hiszi, hogy Homerus e. alatt általában csillogó (ηλεχτωπ = nap) drágakövet ért, mivel más drágakövet nem is említ. Hesiodusnál (scut. 142) Hercules pajzsa e-mal volt díszítve. Sophocles (Ant. 1037) említi a sardesi e.-ot, a halvány aranyat, Pausanias (5, 12, 7) Augustus egy szobrát, a mely a Padus iszapjában található e-ból készült, tehát borostyánkő. Vergilius (A. 8, 624) az e-ot mint fémet említi: aranyból, vasból és e-ból készült, tehát borostyánkő. Vergilius (A. 8, 624) az e-ot mint fémet említi: aranyból, vasból és e-ból készíti Vulcanus az Aeneas fegyverzetét. Az e. mint fémkeverék nem maradt használatban, ma rézzel ötvözik az aranyat; az ó korban különösen a Lydiában természetes állapotban talált (sardesi) e. volt nagyon becses. – A borostyánkőnek a Keleti tenger partjain gyűjtött darabjai Pannonián át jutottak a középtengeri népekhez, részben a phoeniciai kereskedők közvetítésével. Az északi Italia felé hozott darabokat állítólag a Padus iszapjában lelték, s ezzel kapcsolatban hozták Phaëthon leánytestvéreinek mythusát, a kik jegenyefává változtatva a Padusba hullatták testvérükért kisírt könyeiket; e könyekből lett az Ov. met. 2, 364 skk. A császárkorban a borostyánkő értéke leszállott, oly nagy darabokban szállítottak Romába. Plinius (37, 11, 45–6) említ egy 13 fontos darabot. A germánok az e-ot glessumnak nevezték, e névről egy e-ban dús szigetet a rómaiak Glessaria insulának neveztek el. Plin. 37, 11, 45–6. A borostyánkövet az ó korban nagy becsben tartották, a templomokban füstölőszerűl, szebb darabjait pedig ékkőnek használták, gyűrűket, nyaklánczokat, fülbevalókat készítettek belőle, vagy felhasználták egyes tárgyak díszítésére, így lantot, kardmarkolatot e.- crustával díszítettek. A nagyobb darabokból kis szobrokat is faragtak; egy ilyen kis emberalak többet ért, mint egy erős férfi. Plin. 37, 12, 49. A hölgyek borostyánkőgolyót tartottak kezükben, hogy hűsítse és illatossá tegye. Mint amulettet mandula- és torokgyuladás (37, 11, 44), láz, fül- és gyomorfájás ellen használták (37, 12, 51). Legtöbbre becsülték a sötétsárga, vöröses szinű darabokat, különösen azt, a mely a falernumi bor szinéhez hasonló volt, falernuminak is nevezték. Minthogy könnyű volt szinesre festeni, drágaköveket utánoztak vele (37, 12, 48–51). – Irodalom: Waldmann, Der Bernstein im Alterthum, Progr. Fellin 1882. Schweiger, Ueber das E. der Alten, Greifswald 1848. F. G.
