Eusebius
Eusebius, Ευσεβιος, Pamphili (t. i. amicus) melléknévvel, melyet benső barátjától nyert; tudós egyházi atya, az egyházi történetírás atyja s egyszersmind legkiválóbb egyházi történetíró, kinek művei nemcsak az egyházi, hanem a világi történetre nézve is megbecsülhetetlenek. Palaestinai származású, a keresztények üldözésekor 309-ben Aegyptusba menekült, de később az egyházi béke helyreállítása után 314-ben Caesarea püspöke lett Palaestinában, s mint ilyen halt is meg 340-ben. E. kiváló helyet foglal el a keresztény irodalomban, jóllehet terjedelmes művei inkább compilatión mint forrástanulmányon alapulnak. Legáltalánosabb érdekű χρονιχα (v. παντοδαπη ιστορια) czímű, két részből álló munkája, mely synchronistikus világtörténetet ad a legrégibb időktől Kr. u. 324-ig, oly módon, hogy az első rész (χρονογραϕια) a népek rövidre fogott történeteit adja, míg a másodikban (ξρονιχος χανων) a különböző aerák évei vannak synchronistikusan egymás mellé állítva, és az egyes évek után vannak azután jegyezve a beléjük eső történeti dolgok. E műből csak kevés töredék maradt fenn (annak első részéből), mindazonáltal meglehetősen tájékoztat bennünket felőle egy örmény fordítás, egy syr epitome és a második résznek Hieronymus által eszközölt latin átdolgozása. Nevezett segédeszközökkel sikerült a tudósoknak E. művét, melynek páratlan fontossága abban áll, hogy az ókori történet chronologiájának alapját képezi, fővonásaiban reconstruálni és kimutatni, hogy E. a classikus kor történészeit nem ismerte, hanem csak későbbi compendiumokból compilált, és hogy a synchronistikus tárgyalási mód tekintetében is megelőzte őt Sextus Julius Africanus alexandriai presbyter (lásd Africanus, 2), ki E-nak fő forrását képezte. Egyéb művei: 1) egy vitairat Hierocles ellen, ki λογος ϕιλαληϑης czímű iratában a keresztényeket megtámadta; 2) Nagy Constantinus életrajza; 3) προπαρασχευη ευγγελιχη (praeparatio evangelica)15 könyvben; 4) a Kr. u. 325-ig terjedő εχχλησιαστιχη ιστορια (historica ecclesiastica) 10 könyvben. E négy közül legkiválóbb az utolsó, melynek E. «az egyháztörténet Herodotusa» megtisztelő czímet köszönheti; de a philologust leginkább az első érdekli, a mennyiben benne igen sok idézet van a görög philosophusokból és költőkből, de nem maguknak a forrásoknak ismerete alapján, és sok esetben a hitelesség hiányával. – Irodalom: Kiadások: Schöne, Eusebii chronica, Berolini, 1875; ehhez pótlás Siegfried és Gelzer, Eusebii canonum epitome ex Dionysii Telmaharensis chronico, Lipsiae, 1884; Gaisford, Eusebii Praep. Evang. Oxonii, 1843; Dindorf, Esuebii opera (a praep. ev. és a hist. eccl.), Teubner, 1867–1871; Heinichen, Eusebii scripta hist. (a hist. eccl. és N. Const. élete), Lipsiae, 1868. Meyer, De vita Constantini Eusebiana, Bonn, 1882. Baur, Comparatur Eusebius Caesar, historiae ecclesiasticae parens cum parente historiarum Herodoto Halic. Tubingae, 1834. Gutschmid, Untersuchungen über E. Stuttgart, 1886. P. V.
