Az első minisztérium
Az első minisztérium
Deákot már csak akkor hívták, mikor az alakuló első független magyar minisztériumba egy igazságügyi miniszterre volt szükség, a ki senki más mint Deák nem lehetett. Egybe foglalták a haza kitünőségeit, nem tekintve korábbi eltérő, sőt ellentétes nézeteiket. Oly névjegyzék volt az, mely dicsfényével bevilágította az országot, s minő sohasem lesz többé; a dolog természeténél fogva, a párturalmat és felelősséget föltételező parlamenti kormányzattal össze sem férne.
A szerep, mely Deákra várt, s mely érdemekben gazdag politikai pályáját látszólag befejezendő vala, a leghálátlanabbak egyikének látszott.
E cikk keretéhez mérten röviden soroljuk föl főbb mozzanatait. A győzelemittas forradalmi pártnak minden áron áldozat kellett volna. Nagy hajsza volt Zsedényire, kit az ifjúság és az utcai csőcselék intő például kézre akart keríteni.
Széchenyi védelmére kelt, Deákkal együtt, ki az országgyűlés által éppen akkor kikiáltatott általános amnesztiára hivatkozott, melynek védelme alatt egyelőre a bukott kormány fejeinek, Metternichnek és Apponyinak kivánt perbe fogatása és megbüntetése is elejtetett. »Isten látja a lelkemet«, mondá ez alkalommal Deák, »gyermekkoromtól fogva epedtem a dolgok átalakulása után; de ha ez anarchiával jár, elfordulnék tőle.« A leiratra pedig, mely a magyar minisztériumot szentesíté (március 31.), azt jegyzé meg, hogy »ezzel meg van adva minden, a mit papiron adni lehet; a többi a nemzet gondja.«
