Deák visszavonúltsága

Full text search

Deák visszavonúltsága
Deák, visszavonúltságában is el nem kerűlheté, hogy nagyobb-kisebb kérdésekben hozzá fordúljanak, jóváhagyását, tanácsát majd minden oldalról kikérjék az emberek. Egészsége, az erőltetett munkásság s utóbbi izgalmai folytán, úgy megrendűlt, hogy valóban pihenésre lett volna szüksége. Egyidőre, úgy látszott, egészen le akar mondani minden politizálásról s távol tartani magát a közélettől. Álszerénység nélkül hitette el magával, mit azonban honfitársaival elhitetnie nem sikerűlt, hogy nála nélkül is elég jól s tán jobban is, mint vele, el fognak mindent végezni mások.
A korszakalkotó 1847–8-iki országgyűlés is nála nélkül nyittatott meg; nála nélkül vette, Kossuth vezérlete alatt, külesemények behatása alatt azt a válságos fordulatot, mely a haza újjászületését vagy bukását volt maga után vonandó. Szerencsés szerencsétlen fordulat! Szerencsés abban, hogy Magyarország önállósága, állami léte, mióta az osztrák uralkodó ház alá kerűlt, soha oly világosan és oly határozottan körülírva nem volt, úgy hogy azt az országban létező minden pártszínezetet elfogadhatta, sőt rég ápolt óhajtásainak teljesülése gyanánt üdvözölhette; de szerencsétlen annyiban, hogy a rögtönzés hevenyészetében, fontos államérdekek függőben hagyása miatt egy véres katasztrófát, egy belháborút idézett fel reánk, mely ha tovább tart, még sokkal végzetesebbé válhatott volna.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi