Lázár Kálmán gróf

Full text search

Lázár Kálmán gróf
Ezeket csakhamar a korán, mert 1874-ben 47 éves korában elhúnyt gróf Lázár Kálmán szép műve követte: A lég urai. Képek a madarak világából (1864–65), melyben a madárvilág életjelenségei, biologiája, szerepe a természetben és érdekesebb alakjainak egész nagy csapatja csinos, gondos nyelven ismertetve jelentek meg. E könyv szakaszai igen vonzó és tanulságos olvasmányok voltak. Lázár Kálmán szenvedélyes kedvelője és éber megfigyelője volt a természetnek s különösen a madaraknak, melyekből becses gyűjteményt is szerzett össze. S ha munkáiban nem kizárólag a saját megfigyelésére támaszkodott is, a mi népszerű művekben ritkán lehet s nem is mindig kivánatos, igen nagy volt a haladás az ő felfogásában, előadásában és stílusában – nem hiába volt barátja a jeles Brehm Alfrédnek – az akkori, majdnem kizárólag iskolai írókéhoz képest. Jól esett az ő üde, választékos, szépen átgondolt és kidolgozott irásait olvasva a többiektől megpihenni. A romlott műnyelv nyűgétől ő sem tudott egészen megszabadúlni, de látszik, hogy igyekezett; s határozott célra törekedve már kimondotta, hogy »a hozzá hasonló gondolkozású férfiakkal egyetemben törekszik a természettudományok népszerűsítésére«. Irt számos rajzot az állatvilágból s kisebb könyveket is, mint: A szabad természetből (1873), Hasznos és kártékony állatainkról (1873) s egyebekről. Irodalmi hagyatékából még később is közölték néhány csinos rajzát folyóirataink.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi