A szabadságharc utolsó napjai
A szabadságharc utolsó napjai
Mert az oroszok már ekkor útban voltak hazánk felé, s június utolsó felében két oldalon törnek be, keletről és éjszakról, mértföldeket bekerítő hadaikkal. Eljött tehát »az utolsó ítélet«. Petőfi megírja szép harci dalát: Föl a szent háborúra, – maga pedig még egyszer felköti a megénekelt kardot s megy, hogy egy emberrel több legyen, a ki az ellenségnek útjába áll. Kossuth pedig szónokol, »keresztes háborút« hirdettet; kiáltványt szerkeszt »Európa népeihez«, intézkedik, hadvezérekkel ül tanácsot. Hijában! Minden ellenünk fordúlt, még a szerencse is. Az országgyűlés július elején újra menekűl a fővárosból Szegedre, hova Kossuth július 12-ikén érkezik. A tiszteletére rendezett fáklyás-zenénél még azt a hitét fejezi ki, hogy »Európa szabadsága Szegedről sugárzandik ki«, de a mely hitben akkor már vajmi kevesen osztoznak. Augusztus 1-én már Nagyvárad felé menekűl az országgyűlés s onnan Aradra, hova Kossuth augusztus 4-én érkezik meg. Augusztus 9-ikén megtörténik a temesvári csata, a hol legnagyobb seregünk (majdnem 60,000 ember) mintegy magától szétmállik s Kossuth augusztus 11-ikén Görgei kezébe teszi a főhatalmat; ő maga pár órával később Lugos felé távozik s augusztus 17-ikén Orsovánál elhagyja a haza földét.
Tehát mindennek vége! Igen, azt hivék a győzők és legyőzöttek egyaránt. Egy pillanatra még Kossuth óriás hite és optimizmusa is megrendűl. De csak egy pillanatra!
