Mondattani régiségek
Mondattani régiségek
A mondattani régiségek közül nevezetes a tárgynak ragtalan használata a különféle igenevek mellett. Ennek egyes maradványait ma is ismerjük (háztűz nézni jöttek, kalap levéve jött be), de a régiségben sokkal gyakrabban előfordúl; pl. Jöve egy némber víz merejteni. Ne fordóljon meg ő köntöse felvenni. Tanálcs tartván. Ő keze kinyujtván. Még ő e beszélvén (midőn még ő ezt beszéli vala).
Mindezeken fölül természetesen a szókincsben, szólásokban, fordulatokban is sok jellemzőt említhetnénk: igen sok kifejezés elavúlt ma, de kódexeinkben minden lépten-nyomon találkozunk velük. Csak néhány példa álljon itt: apol csókol, enni, emtetni szopni, szoptatni, gyoponik, gyopont gyúlad, gyújt, jószág erény, kőláb oszlop, kőlyuk barlang, rivőlés v. ríűlés v. rütet v. elrejtés elragadtatás (innen még a mai elrejtőzés álhalál), szerkezés szövetkezés, holval reggel, olymely v. olymint mintegy, mintha (»megdöglött és oly mely elveszett világ«), várunk lelkünk szakadva, Istentől futamott világ, édeskedvén isteni gondolatokban, »ha akarsz jegyösödnek öleletivel gyönyörködni és ű véle édesködni«, ó szízlé [szűzlő] szép szemek, ó rózsálló piros tündeklő szép orcák, ó édeslő szép ajkak«…
Sajnálni lehet, hogy régi nyelvemlékeinket nem eléggé olvassák, különösen nyelvünk tanítói, kik ez által a mai nyelvnek sokkal mélyebb átértésre jutnának, és íróink, kiknek stílusát nagyon megtermékenyítenék az efféle tanúlmányok. A leküzdendő nehézségeket messze fölülmúlja itt a kínákozó haszon és élvezet. Mert élvezetes ama tiszteletre méltó régi írások olvasása. Különös vonzóerőt, sajátszerű varázst ád nekik az, hogy nyelvük idegen, és mégis a mienk, első tekintetre ismeretlen, de ha kissé hozzászokunk és belemelegszünk, olyan, mint egy rég elbujdosott jó barát beszéde, ki messze idegen földeken járt, más hanghordozáshoz, más kifejezésekhez szokott, de hova-tovább hallgatjuk, annál inkább fölismerjük benne azokat a hangokat és gondolatokat, melyektől annyiszor megrezdűltek szívünk, lelkünk húrjai …
