A nemzeti érzés líránkban
A nemzeti érzés líránkban
Azonban kétségtelen az, hogy a mint a szerény, anyanyelvét minden kortársánál alaposabban ismerő, tudományosan mívelt lelkű Sylvesternek az akkori közvéleménynyel szemben volt bátorsága e szót kimondani: éppen úgy megvolt az általa említett magyar poézisnek is mind életre való képessége s elfojthatatlan hatalma, mind pedig szükségessége, melyeknél fogva lenézetés, üldöztetés ellenére is élt, éltetett és lelkesített. Életéről, töredékes maradványainál meggyőzőbb bizonyság a folytonos üldöztetés, meg az egyházi énekekből is legtöbbször kisugárzó erős nemzeti érzés, valamint azok a szépen alakúlva tömörűlt kifejezések, melyeket a nemzeti költészet ős patakjai kavicsok módjára nagy hosszú időn át nyaldoshattak addig az ideig, a mikor a vallás nemzetközi folyamának magyar medrébe jutottak. Éltető, lelkesítő erejének arányszámát azokkal a tényezőkkel egybevetve lehetne talán kimutatni, melyek a XVI. század folytán a nemzet megmaradását biztosították. Kül- és belviszonyok, európai s részben ázsiai események, nyers erő, vitézség, diplomácia, szívósság, a hazai föld termékenysége és a többi mind számba veendő; de ha minden összeveszszük, akkor sem áll előttünk oly vegyi képlet, a mely a mohácsi romlásnak indulás folyamatát feltartóztathatta volna. Az erre ható elemek vegyületében a nemzeti költészetnek is okvetetlen helyének kellett lenni, s ha valóban »Isten csudája, hogy még áll hazánk«, akkor a vallásos villongás ama századában csak a költészet emelhette az elősorolható földi tényezőket oly magasra, hogy e csuda létrehozásában a láthatatlan erővel együttműködhettek.
Szegedi Gergely Énekeskönyvének címlapja.
Egyházi és világi énekeinkben – bármily kevés maradt is ránk ez utóbbiakból – egyaránt megtaláljuk ennek nyomait. VÁSÁRHELYI ANDRÁS 1508-ban kelt egyházi énekében röviden, de nyomósan szól magyarok oltalmazójáról – törökök megnyomorítójáról; a Beriszló Péter halálán kesergő SZABADKAI MIHÁLY nem csekélyebb áhítattal zengi 1515-ben, hogy
Kenyeregjönk az Úristennek mi mind fejenkint,
Hogy ne hagyjon terekeknek dúlnia koroskint,
Bátorítson viadalhoz minket mind fejenkint.
Hogy ne hagyjon terekeknek dúlnia koroskint,
Bátorítson viadalhoz minket mind fejenkint.
GESZTHY LÁSZLÓ deák pedig Ez vég pusztaságról kezdetű töredékes énekében, éppen mikor
Magyarország vala nagy fő szükségében,
Az végek valának mind elveszendőben,
Ezer ötszáz huszonöt esztendőben –
Az végek valának mind elveszendőben,
Ezer ötszáz huszonöt esztendőben –
kiáltja, hogy
Isten, Szűz Mária háborútól védjen,
Hatvanban gyűljetek, hogy jó végre légyen,
Jő Lajos királyunk diadalmat végyen,
Minden tanácstokban ő jó véget tégyen!
Hatvanban gyűljetek, hogy jó végre légyen,
Jő Lajos királyunk diadalmat végyen,
Minden tanácstokban ő jó véget tégyen!
