Egyházi énekek
Egyházi énekek
A nagy veszedelemnek előtte is, utána is így zengett az ének, a jeremiádok, a zsoltárok ugyanazon hangon szóltak, melyen a világi énekek szerzői hallatták a leplezetlen igazságot, gerjesztették a nemzeti érzést, tüzelték a vitézséget, bátorságot. Ha e hang ma igazságával egyhangúnak, komorságával nyomasztónak, tárgyszerűségével nem maisan költőinek látszik: az énekszerzők hibája, fogyatkozása-e az? A XVI. századi egyházi és világi líra komoly irányú énekei válságos idők szüleményei. Létrejöttét előző rendkivüli körülmények úgy az anyának, mint a szellemnek szülöttére nézve egyformán jellegzők: de abban nagy a különbség, hogy a gyermek ezek által nyomorékká, hülyévé is lehet, míg a költői lélek termékenyűlési pillanatának szülötte azoktól nyeri hatható képességét, csudatevő erejét. BATIZI ANDRÁS 44-dik psalmusa, SZKHÁROSI énekeinek részletei s 2-dik psalmusa, SZTÁRAI és a SZEGEDIEK közül különösen ISTVÁN és GERGELY psalmusainak s énekeinek jó része, ezek közé számlálható. Batizi búsulásának mélysége, Szkhárosi heves lantverése, Sztárai Mihály törhetetlen hite s éneklő virtuozitása, Szegedi István béketűrő lelke, Szegedi Gergely áhitatossága ezzel az erővel hatott, ezt a jelleget viseli magán még ma is. A fordított zsoltár vagy himnusz eredeti szövege sohasem gátolta őket s társaikat mint VÉGKECSKEMÉTI MIHÁLYt, SIKLÓSI MIHÁLYt, SKARICZA MÁTÉt, HUSZÁR GÁLt s számtalan másokat abban, hogy a tartalommal rokon vagy sokszor önálló gondolataikat is ahhoz ne fűzzék: eredeti énekekben pedig mint BATTYÁNI ORBÁNnál, PATATICS GYÖRGYnél, a néha darabos verselés mellett is megvan a bátorító és megindító erő.
Az utóbbinak börtönbeli kesergésébe oly panasz nélküli önmegadás, keresztyén reménység hangjával találkozunk, hogy akaratlanul is az e századbeli halotti énekekre tér át gondolatunk. A Dies iraenek s a Prudentius Jam maesta quiesce querelajának magokat mai napig fentartott fordításai mellett BATIZI, DÉZSI ANDRÁS, TUBA MIHÁLY, PATAI ISTVÁN eredeti halotti énekeiben, Pesti György Halálról való énekében. ARATOR KATALIN búcsúztatójában, Szepetneki János confessiójában annyi egyszerűen szép s mélyen megható gondolat van kifejezve, hogy az újabb ilynemű énekek csak ritkán közelítik meg azokat. PESTI GYÖRGY énekéről szólva meg kell említenünk azt, hogy még Francia-, Spanyol-, Németországban, valamint Angliában is a pestis borzalmainak hatása alatt a XIV. századból kezdve széltére divaban volt a holtak táncának (La danse Macabre, Totentanz) képek, processiók által való kiábrázolása: addig ennek nálunk a mai napig semmi nyoma sem merűlt fel. Fölfedezett falfestményeink, kódexeink, könyveink nem bizonyítják, hogy az egyházi élet révén, úgy mint másutt, ez a szokás nálunk is divatozott volna. Ellenben Pesti György éneke, ennél elébb pedig a század elejéről származó Példák könyvének két prózában fordított éneke (47–67. l.) világosan mutatja, hogy énekszerzőinknek volt azokról tudomása, és hogy a holtak táncának képei alatt olvasható szövegeket, az ezekkel együtt nyomatni szokott hasonló tartalmú verseket ismerték, azokat irodalmunkba átültették s hozzájuk egészben vagy részben hasonlókat írtak is. Ezek közé sorolhatók Dobai András, Heltai Gáspár, Sarlóközi Névtelen stb.
