Hatásuk Zrinyire
Hatásuk Zrinyire
Vagy vesse össze bárki a költemény történeti anyagát Istvánffyval, a kiből nagy részint meríti: mennyi tapintatot és önállóságot mutat forrása használatában. A mint nem vonakodik a Szigeti Veszedelembe olvasztani, a mi ott belső egységbe forrhat, úgy nem fél alkotni a történeti tények ellenére sem. Zrinyi, a szigeti hős, a siklósi harcban ott sem volt, Mehmetet és fiát a költő mégis véle vágatja le; az almási harcot a történelem szerint lövő fegyverekkel vívják, a Szigeti Veszedelemben pedig karddal és dárdával, hogy a magyarság személyes hősisége annál ragyogóbb legyen; Szulimánt a szélhüdés üti meg a várvívás sikertelensége miatt való haragjában, az epopeia előadásaként mégis a Zrinyi kardjától esik el, hogy minden, de minden az isten választotta hős emelésére szolgáljon!
Ez a művészi tudatosság a szerkezet megalkotásában és kivitelében, valamint az önállóság az alakok jellemzésében első nemzeti epopeiánk legnagyobb és ma is csodált érdeme. A hogy Zrinyi a magyar és török hősöket, egyfelől a bánt, Deli Videt, Radivojt, Juranicsot és Barbarát a magok hazafias és keresztyén szellemében, másfelől Szulimánt, Delimánt, Rusztánt, Demirhámot és Kumillát a magok keleti és pogány természetében egyéníteni, a hogy magokkal az emberek szavaival lelköket kifejezni bírja: az csak igazi, eredeti és nagy művész adománya! Nem tagadhatjuk, hogy epizódjai közt van laza is, mint a Farkasics halála és temetése, de a bán beszéde a hősi halál érdeméről és az élet semmiségéről fokozza a lelkesedést; nem tagadhatjuk, hogy mithologiája kevert, hogy Mihály angyal és Alektó fúria nála együtt szerepel, de Tassó sem hibátlanabb, Camoens Luziádájában pedig Krisztus és Bacchus, Szűz Mária és Vénus váltakozva avatkozik a portugálok sorsába; nem tagadhatjuk, hogy török adalékai közt akad valótalan is, mint a madár-jóslás, de Homér és Vergil vezeti félre, általában pedig a keletiesség rajzában sokkal hívebb és igazabb, mint Tassó; nem tagadhatjuk, hogy nyelve zordon, de úgy örökölte történeti énekeseinktől, hogy verselése fogyatékos, de egy telet áldozott vagy áldozhatott művének, mert hírét nemcsak pennájával, de rettenetes bajvívó szablyájával kereste, a mint a berekesztésben vallja.
Maga a berekesztés, mely voltakép Ovidius Metamorphosisainak befejezése után készült, hisz költőnk e bűbájos elbeszéléseket annyira szerette, hogy négyféle kiadásban, három latinban és egy olasz fordításban bírta, csattanós bizonysága, hogy miként tudott ő az idegen elemekre is nemzeti és egyéni bélyeget nyomni. Hősi lelke, a maga lüktető erejével, nemzeti érzése a maga lángoló melegével, a Szigeti Veszedelemben véges-végig szerencsésen egyesül: a mi az egész műbe, úgy a költőnek, mint fajának természetes és közvetlen megnyilatkozásaként bizonyos fiatalos hevet és vitézi szellemet önt.
