EÖTVÖS JÓZSEF, A KÖLTŐ ÉS SZÍNMŰÍRÓ.
EÖTVÖS JÓZSEF, A KÖLTŐ ÉS SZÍNMŰÍRÓ.
EÖTVÖS József kora ifjúságától kezdve szívesen olvasta a német és francia írókat. Legkedvesebb költője Goethe volt, a magyar lírikusok közül főkép Bajza József hatott fejlődésére; az a Bajza, akit egyetemi pályájának befejezése után, mint tizennyolc éves ifjú, nagy felindulással támadott meg egy kis füzetében: A kritikus apotheosisában. (1831.) Ez volt első nyilvános irodalmi fellépése. Meg akarta vigasztalni Kazinczy Ferencet; jambusokba szedte, hogy Habar, a kritikus, mennyire szeretne híres ember lenni; hogyan enged az Irígység, Hálátlanság, Durvaság csábításának; de hiába, mert mikor a kaján szellemek karjain be akar rohanni a Hír templomába, az összeomlik s a Hír géniusza visszataszítja Habart. Ezt a párbeszédes röpiratát két évvel utóbb A házasulók (1833) című társadalmi vígjátéka követte. A prózában írt színdarab Kisfaludy Károly vígjátékainak gyönge utánzata. Sikerültebb a Bosszú. (1834.) A jambusos történeti tragédiában magyar és török hősök lépnek fel, a gyilkosság és öngyilkosság egymást éri, végül valamennyi szereplő megsemmisül. Az érzelmes-véres szerelmi történet drámai dikciója figyelmet érdemel.
Legjobb színdarabja: Éljen az egyenlőség. (1844.) A szabadelvű gondolkodás híveit mutatta be vígjátékában: a gróf az egyenlőség szószólója, de leányát nem adná a vármegyei alispán fiához; az alispán szintén liberális, de mikor arról van szó, hogy leánya egy kevésbé előkelő nemeshez menjen férjhez, vigasztalhatatlan; a tehetős ügyvéd bosszankodik, hogy szegényebb kartársa kollégának nevezi; a libériás grófi inas különbnek tartja magát az alispán huszárjánál; szóval demokrata mindenki, de csak fölfelé. Az egyenlőség kérdését a szerelem oldja meg; az áldemokrata öregurak kénytelenek belenyugodni gyermekeik házasságába. A mese nem elég érdekes, nem is mozog könnyen, de azért van a darabnak egy-két jól megfigyelt alakja és néhány sikerült jelenete. A szerző helyes érzékkel szedegette egybe az osztályellentét mulatságos jelenségeit, gúnyos mosollyal rántotta le a leplet a hangzatos jelszavakról. Telekürtöljük a világot az egyenlőség frázisaival, de azért, ha tettre kerül a dolog, mindnyájunkból kitör az osztálygőg és rangkórság. Az elv és gyakorlása két különböző dolog. Ez a vígjáték már teljesen a korszerűség jegyében született. Az író a költészetet nem pusztán a mulattatás eszközének, hanem egyúttal az emberiség tanítójának és az érzelmek nemesítőjének tekinti.
A költészet használjon, ne csupán szórakoztasson: ennek az elvnek a jegyében írta verseit is. Költeményeinek száma nem nagy, de jelentőségük több, mint színdarabjaié. Érzelmes balladáját, A megfagyott gyermeket (1833), gyönyörűséggel olvasták kortársai. A költő meghatottan tekint szenvedő embertársaira, részvétet kelt a szűkölködők iránt. Balladaszerű elbeszélő költeménye, A vár és a kunyhó (1837), a szeretet és megértés hirdetésébe demokrata irányzatot vegyít: az öreg gróf nem engedi, hogy fia nőül vegye a jobbágyleányt, nemesi gőgjét fia elvesztésével fizeti meg, a szerelmes pár meghal, sírjuknál a megtört grófnak s a leány atyjának, a becsületes öreg parasztnak, bánata egybeolvad. A költő fölemeli szavát az emberi egyenlőség érdekében s mikor a kevély gróf mocsoktalan címerét és őseinek hosszú sorát hánytorgatja, egész kis szónoklatot ad a vén jobbágy ajkára, hogy bebizonyítsa, milyen igazságtalanul gondolkodik a hatalmas várúr: a jobbágynak épen úgy voltak ősei, mint a grófnak, azok is véreztek a hazáért, csak éppen sírjuk és nevük ismeretlen.
Lírájából kihangzik az embertársai boldogságáért hevülő költő hangja. Én is szeretném kezdetű költeményében panaszosan jajdul fel, mennyire megkeseríti életét a némán tűrő ezrek szenvedése. Dalolna ő, úgymond, nyájas szavakkal, enyelegve és lángolva, ábrándjairól, kedveséről, a természetről, a borról, de álmodozásából mindig fölveri a komor való; égő könnyeket lát maga körül, jajszókat hall mindenünnen, éji veszedelem borítja látókörét. Azért oly bús dala; könny az, kimondja ezrek kínját. S ez így van jól: «Kit nem hevít korának érzeménye, Szakítsa ketté lantja húrjait.»
Hazafias érzelmei a Búcsúban (1836) találtak művészi kifejezésre. «Isten veled hazám, bátrak hazája, Isten veled, te völgy, ti szép hegyek! Gyermek-reményim s bánatim tanyája, Isten veled, én messze elmegyek. Ha visszatérek, boldogulva hon, Hadd lássam népemet virányidon!» Az elégiának és ódának ez az ihletett egybefonódása a költő lángoló hazaszeretetének és mesteri kifejező erejének emlékezetes remeke.
Eötvös József költészete Uhlandra és a sváb költői körre emlékeztet. Elbeszélő költeményeiben megragad egy eszmét, hozzá költ egy történetet, a mese egyszerű szövegét átszövi az érzelmesség és erkölcsi tanulság szálaival. Lírai költeményeiben helyes formaérzékkel, csiszolt kifejezésekkel, érzelmesen versel. Az 1830-as és 1840-es évek legjelesebb lírikusai közé számították, de ma már látjuk, hogy nincs önállóbb helye a magyar költészet történetében. Lírájából hiányzik az egyéni szín, frisseség, változatosság; hiányzik a könnyedség, erő, magyar zamat; sok benne az áradozás. Bajza József lágysága és mélabúja hangzik lantjáról, de a mester kecsessége nélkül. Legjobb ott, ahol ünnepélyes hangon szólal meg vagy ahol nemes pátosszal zengi hazafias érzelmeit.
Toldy Ferenc szerint Eötvös József lírájában ugyanaz a mélység és hév található, mely a Karthausit költészetünk egyik leggazdagabb munkájává teszi. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868.) – Beöthy Zsolt szerint Eötvös Józsefből hiányzik az igazi hév és erő. Ha a fenségesre törekszik is, csak a komoly merengésig tud emelkedni. Verselése gyakran erőltetett, pongyola. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – Négyesy László szerint Eötvös költészete már csak kis mennyiségénél fogva sem vájhatott új medret a magyar líra fejlődésében, de nagy tévedés lenne őt az almanach-líra művelői közé sorozni. Költeményei valóságos egyéni élményekből fakadtak, kapcsolatuk kimutatható a költő életével és többi műveivel. (Báró Eötvös József mint költő és író. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny. 1914. évf.)
Kiadások. – A kritikus apotheosisa: Pest, 1831. (Első nyomtatásban megjelent munkája. Hetvenhárom jambusos sor önálló füzetben.) – A házasulók. Vígjáték három felvonásban. Pest, 1833. (A gyöngén sikerült színdarabról Toldy Ferenc szigorú bírálatot írt a Kritikai Lapok 1834. évi 4. füzetében.) – Bosszú. Szomorújáték öt felvonásban. Pest, 1834. (A tragédiát két évvel később előadták Debrecenben.) – Angelo. Pest, 1836. (Victor Hugo drámájának fordítása. Előszavában kifejti írói vezéreszméit. Esztétikai felfogásában Victor Hugo hatása alatt áll, költői iránykeresésében francia példaképe után igazodik.) – Éljen az egyenlőség. Vígjáték négy felvonásban. Aradi Vészlapok. Szerk. Császár Ferenc. Pest, 1844. (A darabot 1844-ben a Nemzeti Színházban sikerrel játszották, később is több alkalommal színre került.) – Báró Eötvös József költeményei. Pest, 1869. (Ráth Mór díszkiadása Keleti Gusztáv és Székely Bertalan rajzaival. A költemények gyüjteménye először Vachott Sándorné zsebkönyvében jelent meg: Remény. Pest, 1858.) – Báró Eötvös József összes munkái. Húsz kötet. Budapest, 1901–1903. (A színművek és költemények sorozata Voinovich Géza jegyzeteivel.)
Irodalom. – Szemere Pál: Búcsú, báró Eötvös Józseftől, magyarázva Szemere Pál által. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. 3. köt. Buda, 1842. (Újból Voinovich Géza Eötvös-kiadásának 18. kötetében.) – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Fülöp Adorján: Eötvös költészetéről. Figyelő. 1880. évf. – Tolnai Lajos: Eötvös József báró költeményeiről. Koszorú. 1880. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József. Budapest, 1903. – Voinovich Géza: Báró Eötvös József. Budapest, 1903. – Berkovics Miklós: Báró Eötvös József és a francia irodalom. Budapest, 1904. – Gyulai Ágost: Egy kis szövegkritika Eötvös Búcsújának néhány sorához. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1904. évf. – Baráth Ferenc: Eötvös József. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Kozma Andor: Báró Eötvös József a költő emlékezete. Budapest, 1913. – Négyesy László: Eötvös költeményei. Budapesti Szemle, 1913. évf. – U. az: Báró Eötvös József mint költő és író. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny. 1914. évf. – Husztiné Révhegyi Rózsi: Eötvös esztétikai álláspontja. Budapesti Szemle. 1914. évf. – Tolnai Vilmos: Eötvös József ismeretlen verse. Irodalomtörténeti Közlemények. 1914. évf. – Baros Gyula: Báró Eötvös József elveszett versei. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Novák László: Az ifjú Eötvös és a francia irodalom. Budapest, 1930. – Romhányi Gyula: A magyar politikai vígjáték fejlődése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1930. évf.
