SÓSTÓI MÚZEUMFALU, NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ

Full text search

SÓSTÓI MÚZEUMFALU, NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ
A nyugat-dunántúli megyék példamutatása nyomán a szakemberek szorgalmazták Szabolcs-Szatmár megyében is a regionális szabadtéri néprajzi múzeum megvalósítását. Végül is a megyei vezetés 1965-ben a megyei múzeumi szervezetet bízta meg a múzeum felépítésével és kijelölte helyét is, a Nyíregyháza közelében lévő gyógyfürdő, Sóstó mellett. A regionális múzeum tudományos programját Mendele Ferenc, Erdélyi Zoltán és Erdész Sándor állította össze, az építmények áttelepítése és felépítése – szervezési és anyagi nehézségek miatt – ténylegesen azonban csak 1971-ben indult meg. Hosszas szervező- és építőmunka után a múzeum első részét 1979-ben nyitották meg. Az azóta eltelt időben a Sóstói Múzeumfalu hazánk legnagyobb regionális szabadtéri múzeumává fejlődött.
A tervezők a több tájat magába foglaló megye földrajzi zónái szerint csoportosították a portákat a múzeum faluközpontja körül. A földrajzi tájak az ott élő parasztoknak különböző életfeltételeket nyújtottak, ennek megfelelően az élelemtermelő tevékenység különböző ágai domináltak egy-egy tájon. Ez viszont az építőkultúrában és a lakáskultúrában is más és más vonásokat erősített. A néprajzi és történeti hűségre törekvő tervezők a megfelelő lakóházak kiválasztásával és berendezésével a társadalmi és szociális különbségeket is érzékeltetni tudták. A faluközpontba harangtornyot, templomot, iskolát, tűzoltó szertárat, temetőt a temetőcsősz házával, szárazmalmot, szatócsboltot és kocsmát, református parókiát és más kisebb építményeket telepítettek (Erdész S.–Páll I. 1990; Bodnár Zs.–Páll I. 1993).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi