SZŐLŐFELDOLGOZÓ ÉS BORTÁROLÓ ÉPÍTMÉNYEK
SZŐLŐFELDOLGOZÓ ÉS BORTÁROLÓ ÉPÍTMÉNYEK
A Kárpát-medencében a szőlő- és borkultúra építményei az elmúlt évezredben – főként a fehér szőlőt kézzel zúzó vagy lábbal tipró, illetve préses mustnyerés technológiájával – elsősorban a hordós bortárolás igényeit szolgálták. A szőlőművelés északi határterületén a bortárolás módját azok az ökológiai, feudális gazdasági és jogi, valamint kereskedelmi lehetőségek határozták meg, amelyek mellett a bor érlelését, raktározását és védelmét biztosítani kellett. A gazdasági ág kedvező közgazdasági helyzete révén (a birtoklás, művelés és értékesítés viszonylagos szabadsága) nagymérvű különbség jött létre a középkortól az önellátó zsellér- és jobbágygazdaság házi bora és a szőlőmono-kultúrás falvak és mezővárosok árubora között, mind mennyiség, mind minőség vonatkozásában. E különbségek a 18. századra nemcsak a gazdasági hasznosítás fokában, hanem az épületállományban és a technikai felszereltségben is jelentkeztek, s a területi (kis- és nagytáji) osztottságban is megmutatkoztak. Az eltérések az alföldi területekkel szemben a középhegységi és dombvidéki – a történeti – borvidékek javára írhatók.
Az egész történeti időszakra és területre érvényes az az osztályozási szempont, mely a bortároló építményeket két nagy csoportra osztja: felszíni, felmenő falú épületek (szőlő-hegyi présházpince, telki boros kamra) vagy föld alatti, folyosószerűen vájt, illetve boltozott építmények (Vincze I. 1958). Ez a történeti rétegezettségű épületállomány a más gazdasági rendeltetésű Kárpát-medencei építményektől megkülönböztethető, s a kora középkori Közép-Európa népcsoportjai használatában is megvolt.
A bor – gabonához hasonló – veremben tárolása, mint honfoglaláskor előtti, keleti-kaukázusi kultúrhatás több publikációban felbukkant (például: Molnár J. 1966: 154–155). A boros verem ismert a 19. században, mint szükségbortároló hely (Vincze I. 1984: 1). Észak-Magyarországon a szóbeli hagyományban több helyen élt. A bor veremben tárolását azonban reliktumjelenségként kell értékelnünk.
