KOSZORÚ

Full text search

KOSZORÚ
A leány életének sorsfordulóján, menyegzőjén, a párta mellett élővirág koszorút is viselt. A 17. században az élővirág koszorút az erdélyi kontypártás komorna, az oláh menyasszony és leány fején is megörökítették (Viseletkódex 1990: 77., 4. és 62. kép). Ekkor még a főúri hajadonok menyasszonyi koszorúja is élő virágból köttetett (Apor P. 1972: 58), ugyanúgy, mint egy jó évszázad múlva pl. a Kis-Küküllő menti vagy székelyföldi parasztmenyasszonyoké. Az élővirág koszorú még a 18–19. század fordulóján jelentőségét veszítő pártát is túlélte. Ekkor a halványsárga rózsa, vörös rózsabimbó volt a menyasszonyi koszorú fő ékessége, amelyhez azonban mindig hozzátartozott a rozmaring is. A rozmaring, mióta a középkor végén a Mediterráneumból Közép-Európába telepítették, koszorúba kötve a menyasszony tisztaságát jelképezte, és a 17. századi esküvőnek éppúgy kelléke volt, mint napjainkban az élővirág csokor.
A múlt század közepe óta egyre kedveltebbek a művirágok, de az élő virág utáni igény sem múlt el, s a rozmaring mint aránylag tartós növény, szinte napjainkig a menyegzői események részese maradt. Az egykor legdivatosabb rózsából, gyöngyvirágból, nefelejcsből, aranykalászból kötött művirág koszorúkba legalább egy szál rozmaringot is illesztettek (Nógrád, Heves, Borsod vm., szlavóniai magyar falvakban), vagy a koszorú mögé, a hátihajra egy kisebb rozmaringkoszorút is tettek. Az egri vőfély karddal a menyasszony fejéről „szűzességinek jegyét”, ezt „az koszorút lemetszette” a 19. század elején is (Sávoly L. 1846: 190–198), akárcsak 17. századi erdélyi elődje tette. A művirág-koszorúk eleinte az élővirág-koszorúk természetességére törekedtek, majd a polgári, fehér mirtuszkoszorúk, viaszvirágok hatására a parasztmenyasszonyok koszorúja is fehér lett. Az ilyen koszorúk, a hasznosi gyöngyös, a boldogi tükrös, a gyímesi csángó koszorúpárta már csak nevükben őrzik a mellőlük elmaradt hajadon párta emlékét.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi