POGÁCSA
POGÁCSA
A pogácsa az újkorban a parasztkonyha leggyakoribb köznapi süteménye. A népmesék hamuban sült pogácsája lepénykenyér. Ettől a legegyszerűbb pogácsa sütemény tész-tájának összetétele abban különbözik, hogy bele egy kis zsiradék is kerül, vagy aludttejjel gyúrják meg. Töpörtyűs pogácsát – mióta zsírt olvasztanak – disznóölés után, krumplisat a 19. századtól kezdve sütöttek parasztháztartásban. Előfordult túrós és kelt pogácsa is. A pogácsák viszonylag nagyok, a századfordulón főként tepsiben sültek. A 19. század végén a Bodrogközben a hívatlanoknak osztogatott kelt, pici menyasszonypogácsát a kemence földjére szórva sütötték meg (Ecsedi 1935: 127). A századfordulón búza, rozsliszt 528mellett sütöttek még pogácsát árpából, hajdinából, kukoricából is. Különösen a törékeny utóbbit káposztalevélen a kemence fenekén. A pogácsa az étrenden leves után második fogás volt.
A tollaspogácsa haláljóslás eszköze volt meghatározott napon (egyszer egy évben). Ilyenkor a sütés idejére minden pogácsába tollat szúrtak és előre kijelölték, melyik pogácsa melyik családtagé legyen. Akinek a pogácsájában a toll elég vagy megpörkölődik, az a néphit szerint a következő tollaspogácsa sütést nem éri meg, meghal egy éven belül. A tollaspogácsát a Közép- és Kelet-Dunántúlon mindig, sokfelé az Alföldön is szilveszterkor sütötték (MNA VII. 459. térkép). Az Alföldön azonban gyakoribb volt a Pálforduló-ra sült haláljósló tollaspogácsa (pálpogácsa). A Dél-Alföldön a toll és haláljóslás sokszor a termékenységvarázsló lucapogácsa készítéséhez kapcsolódott, amit a baromfi szaporodása érdekében készítettek. Maga a tollal sült pogácsa általában zsíros tészta, de az egykori böjtös szilveszteri étkezés emlékeként a Dél-Dunántúlon sokszor lepénykenyér összetételű volt.
