ERDÉLYI LEGÉNYES TÁNCOK
ERDÉLYI LEGÉNYES TÁNCOK
A régi táncstílus legfejlettebb ágát az erdélyi legényes táncok családja jelenti, amelyet az ugrós táncokkal az azonos tempó (
= 116–138) és a 
-os táncmetrika alapvonásai, az érintkező dallamkincs, a műfaji-formai és szerkezeti-motivikai párhuzamok s néhány típus részletegyezései kötnek össze. A pásztortáncokkal és az ugrósokkal (s velük együtt a Kárpát-medence régi táncrétegébe tartozó szlovák, román és cigány táncfajtákkal) való szerves rokonság mellett a legényes táncok a régi kelet-európai táncréteg külön ágát jelentik, mely az erdélyi tánckultúra sajátos belső fejlődése következtében, a sokáig megőrzött középkori és reneszánsz elemek alapján, önálló úton jutott el magas fokra. A tánccsalád elterjedési központját jelentő Közép-Erdélyben él a legfejlettebb típusa, egyszerűbb, régibb – az ugróssal közvetlenül érintkező – típusait viszont a peremterületek őrizték meg.
= 116–138) és a -os táncmetrika alapvonásai, az érintkező dallamkincs, a műfaji-formai és szerkezeti-motivikai párhuzamok s néhány típus részletegyezései kötnek össze. A pásztortáncokkal és az ugrósokkal (s velük együtt a Kárpát-medence régi táncrétegébe tartozó szlovák, román és cigány táncfajtákkal) való szerves rokonság mellett a legényes táncok a régi kelet-európai táncréteg külön ágát jelentik, mely az erdélyi tánckultúra sajátos belső fejlődése következtében, a sokáig megőrzött középkori és reneszánsz elemek alapján, önálló úton jutott el magas fokra. A tánccsalád elterjedési központját jelentő Közép-Erdélyben él a legfejlettebb típusa, egyszerűbb, régibb – az ugróssal közvetlenül érintkező – típusait viszont a peremterületek őrizték meg.
A legényes tánccsalád műfaji tekintetben már egységesebb. A többalakúság régies jelenségét (mely a pásztortáncok és ugrósok még minden típusára jellemző) csupán a legegyszerűbb bukovinai típus őrzi, mely még férfi- és nővel járt páros formákat is tartalmaz. A csíki féloláhost olykor még nők is táncolják, de a fejlett közép-erdélyi legényes már egyértelműen férfitánc, melynek a párostánc-formával való kapcsolatai már nem világosak. (Csak az erdélyi román párhuzamok, valamint a marosszéki forgatóssal való zenei érintkezések sejtetik a régi páros táncokkal való összefüggését.)
A régies bukovinai és csíki típusok dallamkincse még közvetlenül összefügg az énekelt kanásztáncdallamokkal. A közép-erdélyi legényesek kísérőzenéje azonban már fejlettebb, kifejezetten hangszeres muzsika, melynek kapcsolatai az énekelt formákkal már elhomályosultak, s nagymértékben kibővült a 18. századi ún. korai verbunkos zene stíluselemeivel és dallamkészletével.
A legényes táncok egyszerűbb formakincsű típusai (bukovinai ugrós, csíki féloláhos) az ugrósok fejlettebb fajtáival (dus, alföldi ugrós) nemcsak zenei, hanem formai tekintetben is közvetlen rokonok. Ez a formai rokonság nemcsak a szerkezeti fejlettség alacsonyabb szintjében, a zenei egységekhez való változó illeszkedés hasonló módjában, hanem azonos részletjelenségek, tartalmi-motivikai egyezések sorában is megnyilvánul. A közép-erdélyi legényes motívumkincse, szerkezete viszont területi altípusként egyre növekvő mértékű fejlettséget mutat.
332A közép-erdélyi legényes típusán belül – régi férfitáncaink fejlődésének végső szakaszaként – 3 árnyalatnyi fokozatban (területi altípusban) való tökéletesedés figyelhető meg. Ez a fejlődés a tánc zenéjének és motívumkincsének gazdagodásában, a táncfolyamat tagolásában, a zenéhez való illeszkedésében és tömör, fokozódó megformálásában, valamint az előadásmód csiszoltságában egyaránt megnyilvánul, s a kalotaszegi legényesben éri el – a tovább már alig fokozható – csúcsát.
A rögtönzött szóló formával váltakozva szabályozott, egyöntetű, kollektív formák is rendszeresen megjelennek a közép-erdélyi legényes típus keretében. A tánc fő életformáját jelentő egyéni formák alapközegéből jönnek létre a tánc időlegesen megszilárduló, csak szűkebb közösségre (egy-egy legénybandára, korcsoportra vagy falurészre) érvényes kötött csoportos formái. Ezek az egyéni formakincs gazdag összkészletéből csak egy csekély s mindenki által egységesen ismert, közösen használható egyszerűbb, divatos motívumokat, pontokat foglalják össze. Az alkalmi, szabályozott formák azonban csakhamar felbomlanak, rögzített formában alig hagyományozódnak. A legényes a szerkezeti fejlettség és koncentráció legmagasabb fokán is mindvégig megőrizte a középés kelet-európai férfitáncok legfőbb formai-strukturális jellegzetességét, a rögtönzött, egyéni előadást.
A legényest és rokonait az erdélyi és alföldi románok és különböző fejlettségű regionális változatokban (fecioreasca, ponturi, bărbunc, fighuraş, ungureşte, ardeleana, soroc stb. néven) táncolják.
A legényes táncok továbbfejlődött ágát az ún. lassú legényesek jelentik, amelyek már az új táncstílus zenei, formai, ritmikai jegyeit előlegezve a verbunktáncokhoz való átmeneti láncszemet jelentik. A két tánccsalád (legényes és lassú legényes) egyes típusai a Mezőségen olykor táncpárként összekapcsolódva, másutt pedig táji és népi megoszlásban élnek.
A legényes fejlődéstörténetileg a Kárpát-medence régi és új férfitáncainak mezsgyéjén foglal helyet. Egyszerűbb rokonai a kanásztánchoz és az ugrós táncokhoz kapcsolják. A régi stílus legfejlettebb fokaként viszont a verbunktáncaink kiindulási alapja is, mivel továbbfejlődött ága már az új stílust közvetlenül megelőző fokozatot képviseli. Zenéje a 16–17. századi ungareszka-hajdútánc és a 19. századi érett, ún. kései verbunkos közötti átmenetnek felel meg. A legényes így a Bartók vázolta népzenei fejlődés (kanásztánc-verbunkos-új stílus) egyik legfontosabb néptánctörténeti láncszeme (Bartók 1934; 1967).
A bukovinai székelyek silladri néven élő tánca az erdélyi legényesek egyszerű, kezdetleges szerkezetű típusa, amely nemcsak férfitáncként használatos (Szentpál M. 1951; Szentpál O. 1961; Lugossy 1956; Belényesy 1958). A szabályozatlan szerkezetű, tánckezdő szerepű, szóló férfitáncformán kívül zárt összefogódzású, forgós páros táncként is táncolják, mely a marosszéki forgatós rokona.
A silladrit hangszeres – olykor szöveges formában is élő – kanásztáncdallamok kísérik (Kiss L. 1956; 1958; 1959).
Az ugrós fejlettebb típusaihoz (dus, alföldi ugrós) formai-szerkezeti szempontból, a csíki féloláhoshoz pedig zeneileg is legközelebb álló tánctípus a silladri.
A csíki féloláhos az erdélyi legényes táncok másik, egyszerűbb, keleti székely, illetve gyimesi csángó típusa. A szabályozatlan szerkezetű, szóló férfitáncot nem a táncciklus részeként, hanem szünetben, külön rendelésre a muzsikus előtt járják, olykor nők is előadják. A féloláhos név jelzi, hogy a táncot s zenéjét kevert jellegűnek tartják.
A Kárpát-medence jellegzetes hangszeres kanásztáncdallamai kísérik, amelyeknek 333szöveges-énekelt változatait is ismerik. Ez Erdélyben ritka és a dél-dunántúli, valamint a nem zenész cigányok régies gyakorlatával rokonjelenség. Tempója Mm. = 120–138. A 
ritmusú, ugrós, hátravágó, bokázó, légbokázó, csapásoló motívumokból álló, a zenei egységekhez még esetlegesen illeszkedő táncfolyamatot olykor guggolások és – a cigánytáncokban is előforduló – pantomimikus mozzanatok színezik.
= 120–138. A ritmusú, ugrós, hátravágó, bokázó, légbokázó, csapásoló motívumokból álló, a zenei egységekhez még esetlegesen illeszkedő táncfolyamatot olykor guggolások és – a cigánytáncokban is előforduló – pantomimikus mozzanatok színezik.
A csíki féloláhos formailag közel áll az ugrós fejlettebb fajtáihoz (dus, alföldi ugrós), s ezáltal fontos átmeneti típus a legényes felé legközelebbi rokonával, a silladrival együtt. Bizonyos mértékben érintkezik a moldvai csángó-román ţiganeasca (ciganyeaszka) és a şereasca (sereászka) nevű cigány szólótánccal is. A gyimesi csángóknál a féloláhos a verbunkkal motivikai s terminológiai tekintetben keveredik, csupán zenei és tempókülönbség választja el. Ezáltal a székely verbunk típusával is érintkezik (Martin 1969b; Kallós–Martin 1970; Martin 1970–1972).
Az erdélyi magyarság közép-erdélyi (nem székely) népcsoportjai körében él a Kárpát-medence leggazdagabb formakincsű, fejlett szerkezetű, de rögtönzött férfitánctípusa. A tánc többféle elnevezéssel ismert. Ezek a következők: Szilágyság: figurás, féloláhos; Kalotaszeg: legényes, figurás, nyolcas, fiús; Borsa-völgy, Szamos-völgyi Mezőség: magyar tánc, sűrű magyar, sűrű tempó, sűrű fogásolás, sűrű legényes; Maros-völgyi Mezőség, Torda-Aranyos m.: verbunk, csűrdöngölő, pontozó, kurázsi; Maros-Küküllő köze, Száraz Vám völgye, Kutasföld, Dél-Erdély: pontozó, pontozás, magyaros.
A Mm. = 120–138-as tempójú, -os táncmetrumú legényest gyorsdüvő kíséretű igen gazdag és fejlett – sokféle kanásztáncdallamot alkalmazó – hangszeres muzsika kíséri, amelynek vokális kapcsolatai már elhomályosultak.
= 120–138-as tempójú, -os táncmetrumú legényest gyorsdüvő kíséretű igen gazdag és fejlett – sokféle kanásztáncdallamot alkalmazó – hangszeres muzsika kíséri, amelynek vokális kapcsolatai már elhomályosultak.
A legényest századunk első évtizedeiben még a táncciklusok elején, a páros tánc bevezetőjeként járták a legények szólóban egymást követve vagy csoportosan, egyöntetűen a zenekar előtt. Eközben a várakozó leányok kis forgó köröket (csoszogtatás, sifitelés, tropotyálás) alakítva csujogattak. A legényes vidékenként eltérő ütemben szorult ki a közhasználatú táncok sorából, és a táncszünetek, a lakodalom hajnali óráinak virtuóz bemutató táncává vált.
A tánc formakészletét területi és egyénenkénti eltérésekkel 10–70 különböző összetett mozdulatkincsű, egy- vagy kétütemes, gyakran bonyolult ritmusú, fejlett szerkezetű motívum alkotja. Táncaink közül a legényesben érvényesül a tánc és zene illeszkedésének legtökéletesebb fokozata. Rögtönzött jellege ellenére is szigorúan alkalmazkodik a kísérődallam tagolódásához. Szerkezeti alapegységei a 8 ütemes zenei periódusoknak megfelelő, záróformulákkal végződő táncmondatok, az ún. pontok, amelyekből a zsúfoltan gazdag, heterogén szerkesztésű, világosan tagolt táncfolyamat felépül. A tánc és zene szoros kapcsolatára utaló (talán középkori eredetű) – a közép-erdélyi nyelvjárásokban használatos – kifejezés származéka a tánc egyik elnevezése is.
A legényes három regionális altípusát a zenei és tempóbeli eltérések s főként a motívumkincs bősége, fejlettsége, a pontok formai és ritmikai szerkezete, valamint az egész táncfolyamat felépítésének fejlettsége alapján különítjük el.
A közép-erdélyi legényes legegyszerűbb altípusa, a mezőségi sűrű legényes a Borsa és Szamos völgyében s az egész Mezőségen ismert. Magyarok, románok és cigányok az egyes népekre érvényes különbségek nélkül táncolják s tartják magukénak.
Csaknem minden nemzedék ismeri még, bár a harminc éven aluliak már kevés figurával, sok csapással, egyre szürkülő formában járják. Általános, közösségi jellegével magyarázható, 334hogy motívumkincse, szerkezete viszonylag egyszerűbb, s nincsenek kiemelkedő előadói egyéniségei, mint másutt.
Egyéni, kettes, valamint kis- és nagycsoportos egyöntetű formákban él, néhol főleg az utóbbit kedvelik (Szék). Korábban a cikluskezdés, ma már a táncszünetek tánca.
A Szamos völgyében más, lassú legényes fajtákkal többféle kombinációban kapcsolódik (Szék: sűrű-ritka tempó; Ördöngösfüzes: ritka-sűrű fogásolás; Válaszút-Bonchida: Lassú-sűrű magyar), s ezekkel egyenrangú a gyakorisága.
Tempója gyors ( = 132, Széken újabban = 150-ig felgyorsul). Egy-egy faluban 5-6-féle dallamra táncolják.
= 132, Széken újabban = 150-ig felgyorsul). Egy-egy faluban 5-6-féle dallamra táncolják.
Motívumkincse csekély (5-10 motívum). Egyszerű szerkezetű és ritmusú együtemes, szűk mozgású figurázások s néhány összetett, kétütemes csapásoló motívum alkotja a tánc motívumkészletét.
A tánc pontokra való tagolása még nem mindig érvényesül, csak a csoportos, szabályozott formákban valósul meg következetesen. A pontjai egyszerű szerkezetűek (aaaa, aaab), záróritmusuk többféle 
s így a zárómotívumok sem formulaszerűek még.
s így a zárómotívumok sem formulaszerűek még.
Igen hosszú, 5-8 perces, 20-30 pontos folyamatokat is táncolnak. A pontok azonosan ismétlődnek, és rendszeresen visszatérnek a tánc folyamán. A legegyszerűbb szerkezetű változatban a figurázó és csapásoló pontok váltakoznak (Széken ABABAB… stb.), vagy gyakran rondó formájú a tánc felépítése (Györgyfalván ABACAD stb.). (Kallós 1964; Martin 1964a, 1970b, 1970–1972, 1973a, 1977b.)
A közép-erdélyi legényes közepes fejlettségű altípusa a Maros–Küküllő közi (Száraz Vám völgye, Kutasföld) és a dél-erdélyi szórványmagyarság körében élő pontozó. A tánc etnikus magyar jellegét (a románok bărbunc unguresc, ungureşte de ponturi néven említik) itt az domborítja ki, hogy a helyi románság körében a lassú legényes típusai (haidău, cu bîta, de ponturi) a közhasználatúak.
Az idősebb, negyven év fölötti nemzedékek még egységesen ismerik, kiemelkedőbb előadó egyéniségek nem tűnnek fel. A fiatalabbak már egyszerűbben, sok csapással táncolják.
A banda előtt egymást követve egyénileg, szinte versenyszerűen táncolják, majd utána gyakran csoportos, egyöntetű formában is eljárják. Korábban ezzel kezdődött a táncmulatság (s a ciklus), ma a táncszünetekben fordul elő.
Tempója gyors ( = 128–138), de nem emelkedik. Egy-egy faluban 8–10-féle dallamot alkalmaznak.
= 128–138), de nem emelkedik. Egy-egy faluban 8–10-féle dallamot alkalmaznak.
Motívumkincse gazdag, egy-egy táncos 20-30 motívumot ismer. Jellegzetes szűk mozgású, fejlett szerkezetű, kétütemes, szinkópás ritmusú motívumait dinamikus, szaggatott előadásmód jellemzi. A figurázó és a csapásoló motívumok váltakozó alkalmazásában mértéktartó egyensúly valósul meg.
A táncot többnyire ütemelőzős záróformulával kezdik, szigorúan pontokra tagoltan táncolják, legfeljebb a tánc elején és a pihenőrészeknél hagyják figyelmen kívül a zenei periódusok zárlatait. Az aaaav, aaab felépítésű pontok mellett jellegzetesebb az ababv struktúra. A 
vagy 
ütemelőzős záróritmusok és kialakult záróformulák jellemzik.
vagy ütemelőzős záróritmusok és kialakult záróformulák jellemzik.
Közepes hosszúságú, 3-4 perces, 18-20 pontból álló folyamatokat táncolnak. A pontokat gyakran szimmetrikusan megismétlik, de visszatérésük csak alkalomszerű. A különböző 335figurázó és csapásoló pontokból álló, egymástól elütő táncfolyamatot egyre fokozva építik fel, ügyelve a befejezés hatásosságára.
Motívumkincse, ritmikája (szinkópa, daktilus) és a pontok szerkezete (ababv) révén a dél-erdélyi román legényes típussal érintkezik (Karsai 1956, 1958; Lugossy 1956, 1958; Martin–Pesovár E. 1960; Martin 1965a, 1967c, 1970–1972, 1972, 1973a; Horváth I. 1971; Domby 1967).
A közép-erdélyi legényes legfejlettebb altípusát a kalotaszegi Felszegen, Alszegen, az Almás-völgyben és a Nádas mentén (s a Szilágyságban) táncolják. Elsősorban a magyarsághoz fűződik (románoknál fecioreşte ungureşte – legényesen magyarul, fighuraş – figurás, rapaguş – ropogós), mivel a románok itt is főleg a lassú legényes típust (fecioreşca rara – ritka legényes, romîneşte de sărit – románul ugrós) alkalmazzák sajátjukként.
Már nem közösségi használatú, főként csak a negyven-ötven éven felüli nemzedékek kiváló előadó egyéniségei őrzik fejlett, rendkívül gazdag formakincsű, a végsőkig kiérlelt szerkezetű, kicsiszolt előadásban. A fiatalok (Inaktelke kivételével) már alig s csak szegényes változatokban táncolják.
Egyéni versengő, bemutató jellegű táncforma, olykor ketten is járják együtt. Az első világháború előtt csoportosan járták, ma már csak a táncszünetek s a lakodalmak kivételes mutatványa, amit az egész közösség odaseregelve figyel.
Tempója mérsékelt, = 116–126. Egy-egy faluban 15-20-féle dallamra is táncolják.
= 116–126. Egy-egy faluban 15-20-féle dallamra is táncolják.
Motívumkincse igen gazdag. Egy-egy jó táncos 30-50 fejlett, bővített és összetett szerkezetű, széles mozgású, tág motívumot is ismer, melyek között több a virtuóz lábfigura, mint a csapás.
A kalotaszegi legényes – a kezdés és a pihenőrészek kivételével – mindig szigorúan pontokra tagolódik. Az abbbv és abbc – szimmetrikus felépítésű – pontszerkezetek jellemzik. A záróformulák 
végződésűek, s a plasztikai zárás mindig az utolsó hangsúlytalan -re esik. Az emiatt kialakuló – zökkenőmentes folytatást biztosító – állandó pontkezdő formula szinkópás ritmusú. Ez a mechanikusan alkalmazható, minden pont elején megjelenő 2 ütemes formula teszi lehetővé a tánc változatos, a pontismétléseket kerülő – szinte megtervezett – felépítését.
végződésűek, s a plasztikai zárás mindig az utolsó hangsúlytalan -re esik. Az emiatt kialakuló – zökkenőmentes folytatást biztosító – állandó pontkezdő formula szinkópás ritmusú. Ez a mechanikusan alkalmazható, minden pont elején megjelenő 2 ütemes formula teszi lehetővé a tánc változatos, a pontismétléseket kerülő – szinte megtervezett – felépítését.
A rövid, tömör, változatos, 1-2 perces, 10-12 pontból álló, egyre fokozódó táncfolyamatban a pontok megismétlését és visszatérését tudatosan elkerülik, s ügyelnek a tánc hatásos befejezésére. A pontok élén rendszeresen visszatérő kezdőformulák miatt a kalotaszegi legényes felépítése olyan csökkentett rondó formaként értelmezhető, amelyben a visszatérő rész a kétütemes kezdőmotívum.
Záróritmusa és a sajátos kezdőformulás pontszerkezet (abbc) a nyugat-erdélyi román legényesekben is feltűnik (Molnár 1947; Lugossy 1954; Martin 1964a, 1964b, 1966c, 1967a, 1969a, 1970–1972, 1977a, 1977b; Domby 1972).
