A MINŐSÉGEK ÉS A TÁRSADALMI EGÉSZ ELKÉPZELÉSE
A MINŐSÉGEK ÉS A TÁRSADALMI EGÉSZ ELKÉPZELÉSE
A minősítés és a vele kapcsolatos érzelmek forrása a hagyomány:
„1. § Noha e kifejezés: nép minden nemest és nem nemest egyaránt felölel, mindazáltal a nem nemesekről (akiket köznép elnevezés alatt értünk) e részben czélunkhoz képest szó sincsen.
2. § Mert miként a nem a fajtától, úgy különbözik a köznép a néptől. Mert a nép elnevezés magába öleli az összes nemeseket, úgy a mágnásokat, mint az alsóbb rendüeket, a nem nemeseket is ide számitva; de a köznép elnevezése alatt egyedül a nem nemeseket értjük.” (Werbőczy II. rész 4. cím. Kiemelés T. Z.)
A Hunortól és Magyartól származók „nemén” (nemzetségén) belüli két „faj” világossá teszi, hogy nem a „népesség” osztályozásáról (klasszifikációjáról) – valamely külső jegy szerint egymást kizáró csoportokra osztásáról –, hanem tagjai belső tulajdonságai alapján történő minősítéséről (kvalifikációjáról) van szó.
A nevezetes végzés következtében ez a népesség egyelőre urakra (dominus) és szolgákra (servus), másként: nemesekre (nobilis), nem nemesekre (ignobilis), illetve parasztokra hasadt. A jogvesztés következtében a nemesség örökölte azt a jogot, hogy a nép elnevezése illesse.
A társadalmi minősítés már magában véve olyan világképet feltételez, amelyen belül a jelenvaló létnek is többféle minőségű síkja létezik. A világképnek, természetesen, a reálisan létező és működő társadalomszerkezetre is visszahatása volt. A hagyományos osztályozás nem hogy értéksemlegességre törekedne, hanem ellenkezőleg, osztálykategóriáinak érvényességét, a személyek társadalmi állásának jogosultságát egy másik, magasabb síkról kell elnyerje, minősítés formájában.
Az összefüggés a minősített rendi jogi és a vagyoni állásból keletkező osztályhelyzet között – talán éppen a minősítés normáival fordított irányban – mégis létezett, mert, amint már említettük, léteztek a magánviszonyok is. Ez pedig a társadalmi mobilitást szabályozó rendi minősítési rendszer lényegét érinti.
Városok híján, ha nem is a nyugati mintaképeknek megfelelő polgárosodásnak, a „középosztály” képződésének egyik rendies formája volt a köznemesedés (Vörös K. 1980: 485–500). Igen jellemző a társadalmi mozgásban a rangemelés valóságos tartalmára, hogy armálisszerzés – a birtokadomány nélkül nyert nemesség – mint kitörési lehetőség a mozgás korlátozásával mutat összefüggést: azokban az időszakokban ölt tömeges méreteket, amikor a politikában a paraszti röghözkötés tendenciája erősödik (Rácz I. 1988: 44).
Rendies vonásokat örökített a polgári korra a, középosztályi státust stabilizáló másik, polgáriasnak tartott forma is, amely, mint Rácz István ugyanott leírta, a 19. 80század első felében tömegesen kereste a szabad és kiváltságos települések védelmét kispolgárosodásához. A nem nemes, adózó köznépen belül a szabad állapotúak tömege a magyar feudális társadalomszerkezet egyik különös vonása volt.
