A SZEMÉLYEK KÖZÖSSÉGEI
A SZEMÉLYEK KÖZÖSSÉGEI
Az erkölcsi minősítés az elmulasztott kötelesség fejében a Werbőczy-féle historizált formában, nem egyéneket sújt, hanem az atyák bűneit vezeklő utódok morális közösségét. Ezzel összhangban, az egyénből s az egyéni felelősségből kiinduló polgári felfogástól merőben eltérően Werbőczy, amikor a római jog mintájára a „személyek jogaival” kezdi művét, a hagyományos felfogásnak megfelelően, ez nem az „egyén” jogainak rögzítését, hanem a rendi szerkezet alapdimenzióit meghatározó kétféle minőségű közösség, a tulajdonképpeni rendek megnevezését jelenti:
„…azok a személyek, a kiknek jogairól és szokásairól most szó van, vagy lelkiekkel foglalkozó, azaz: egyházi személyek, vagy pedig világiak” (I. rész 2. cím bev.).
A rendi norma megfogalmazása a minősített közösségek meghatározásán keresztül közelít a személyekhez, akik nem egyének, individuumok, a társadalom tovább oszthatatlan alapegységei. Páriz Pápai Ferenc Dictionariuma ezt a kifejezést nem is ismeri (a szebeni 1767-es kiadás). A rendi szerkezet alapegysége, a nemzetségeknek, háznépeknek leszármazással kijelölt központi alakjai a „személyek” (persona). Ők a feudális összeírások nemesi családfői, s az adózó nép háztartásfői.
A háztartásfővel egy kenyéren élő háznép bármelyik tagja jogilag sem volt egyszerűen egy másik személy, hanem a központi személyiség felesége, halála után özvegye, fia, lánya, a háztartásban az ő hatalma alatt élő rokon vagy idegen, ugyancsak, a háztartásfőhöz hasonlóan, rituálisan a közösség előtt megerősített szerepekben.
A szemlélet az összeírások, az 1870 előtti népszámlálások felvételtechnikai eszközében, az ún. lajstromban, a háztartási összeíróívben testesült meg. Ennek köszönhetően egy időpontban megbecsülhető Magyarországon a hagyományos szemlélet szerinti „személyek” száma is. Az 1786-os, II. József kori népszámlálásnál még kimutatták a „famíliák” számát, ugyanakkor ugyanezen népszámlálásból a mai fogalmaink szerinti, egyénekből álló, a jelenlévő, tényleges népesség is kiszámítható. A népszámlálás pontos utasítása az idegeneket s az egyszemélyes háztartásokat is egy-egy famíliaként írta össze – tehát azokat, akik, bár egyedül éltek, más családfői (háztartásfői) hatalom alá nem tartoztak. A II. József kori népszámlálásban kimutatott famíliák számából becsülve a magyarországi kereken 7 milliós tényleges népességnek több mint négyötöde élt (81%) az 1,3 milliónyi „személy”, illetve háztartásfő „háta mögött” – ahogy Egyed Ákos fogalmazná (Thirring G. 1938: 91, 150; Egyed Á. 1975: 76).
Az egyén mint a nagyszerkezet háztartásfőétől független vagy vele kapcsolatban meghatározható társadalmi állással bíró alapegysége az egyéni számlálólapok bevezetésével, Pesten az 1869-es, Magyarországon, mint a legtöbb helyen Európában, a szentpétervári Nemzetközi Statisztikai Kongresszuson hozott határozat nyomán az 1880-as népszámlálásnál jelent meg (Tóth Z. 1987: 82).
