I.
I.
23. RÉSZLET AVIGNON BÁSTYÁIBÓL.*
A második könyv fejlécze (65. l.), Avignon bástyafalainak párkánydíszéből vett motivumot ábrázol.
Háború Velencze és Genova között. Nagy Lajos Genova pártján. Alsáni küldetése Francesco Carrarahoz. A velenczeiek porto d’anzioi győzelme. Cattaro és Sebenico elfoglalása. A polai ütközet. Békekövetség a magyar udvarnál. Chioggia elfoglalása. Velencze szorult helyzete. A magyar fenhatóság elfogadásának keres védelmet. Tárgyalások a béke feltételei felett. Alsáni szerepe az alkudozásokban. Padovai küldetése. Pisani készületei a háboru folytatására. Az utolsó erőfeszítések. A velenczeiek győzelme a genoviak felett. Pisani halála.
Az 1376-ik év folyamán az olasz félszigeten élet-halál harcz tört ki a két legnagyobb kereskedőváros, Velencze és Genua között, melynek folyásába csakhamar bevonatott Lajos, a magyar király is.
Az okot a háború kitörésére kereskedelmi érdek szolgáltatta. Velencze ugyanis V. János görög császártól megszerezte Tenedos szigetét, miáltal a Fekete-tengeren kereskedelmi helyet biztosított magának, ott, a hol eddig a genuiak uralkodtak. Előre látható volt, hogy Genua érdekeinek ilyen csorbítását nem fogja eltűrni. V. János fiát, Andronikost, kit apja lázadása miatt elfogatott, kiszabadíták börtönéből, mire ő genuai segítséggel elfoglalta 1376 augusztus 12-ikén Konstantinápolyt, magát császárrá koronáztatta, s jutalmul Tenedos szigetét Genuának engedte át. De Genua az ajándékot nem vehette birtokba, mert Tenedos sziget kormányzója, hű maradván az elűzött császárhoz, a szigetet Velenczének adta át.
A háborúra ezzel meg volt adva az ok, s miután Velencze kísérlete, hogy a háborút elodázza, eredménytelen maradt, mindkét fél fegyverkezni kezdett.* Genuának sikerűlt Francesco di Carrarat, Pádova urát maguknak megnyerni, azonfelűl Lajos magyar királytól is nyert segítséget. Velencze ellenben a cyprusi királyt és Visconti Bernabot nyerte meg magának.
Romain, Storia di Venezia III. k. 158. skk. ll.
A háború az 1378-ik év első felében már kitörőben volt. Lajos magyar király 5000 főnyi lovassereget küldött Pádovába, és Francesco di Carrara már megakarta indítani a hadjáratot, a midőn Alsáni Bálint pécsi püspök azzal a megbízással kereste fel Francescot a magyar király részéről, hogy mielőtt a háborút megkezdené, próbálja meg még egyszer békésen elintézni az ügyet. Alsáni Bálint e küldetése azonban eredménytelen maradt. Pádova részéről ugyan békét ajánlottak Velenczének, de egyúttal jelentették a pádovai követek, hogy ha nem érnek czélt, a szövetségek összessége hadat üzen. Velencze megkísérlette ugyan a pádovai-magyar szövetség szétrobbantását, sőt egy követséget is küldött e czélból Budára, ámde eredményt nem ért el.*
Pór Antal, Nagy Lajos 486. l.
A háború erre szárazon, és tengeren kitört. Francesco di Carrara Mestrét szorongatta, míg Visconti Bernabo Veronát, a magyar hadak pedig Brescia környékét özönlötték el. A tengeren a küzdelem a Tiberis torkolatánál, Porto d’ Anizo mellett vette kezdetét. Itt találkozott 1378 május 3-ikán a genuai és velenczei hajóhad. Emezt Pisani Viktor, azt Fiesco Lajos vezényelték. A csata a velenczeiek győzelmével végződött, a genuai hajóhadból csak négy gálya szabadúlt meg, mely Dalmácziába menekült és Zárában vonta meg magát. Pisani ide is követte a menekülőket. Cattaro és Sebenico a velenczeiek kezére jutott, kik erre a traui kikötőben horgonyzó genuai hajókat támadták meg. Ismételt támadások daczára, bár hazulról erősítést is kapott, Pisani nem birta Traut hatalmába keríteni.* A beállott téli időt mindkét fél fegyverkezésre fordítá. Velencze ellen most a dalmát részek is felléptek, s több hajót szereltek fel. Az ellenségeskedés 1379 májusában vette újra kezdetét. A genuai hajóhad a Pólában horgonyzó velenczei rajt támadta meg, és sikerült neki Pisanit csatára kényszeríteni. Doria Luczián, Genua tengernagya életét veszté ugyan a küzdelemben, de a csata a velenczeiek verségével végződött, kiknek hajóraja ott teljesen tönkre tétetett.
Romanin i. 265. l. Pór i. h.
Velenczének erre első gondja volt védelmi állapotba helyezkedni, hogy magát egy esetleges támadás ellen Genua részéről megvédje. E támadás azonban – legalább egyelőre – elmaradt. Egyúttal követek mentek Lajos magyar királyhoz, a békét kieszközlendők. A követség, melynek tagjai Contarini Zakariás és Priuli Jakab voltak, nem ért czélt. A király előbb megbizottai, Vilmos győri, László váradi püspökök, Durazzó Károly herczeg és Jakab szepesi ispán és országbíró útján tárgyalt velök, később pedig Budán személyesen fogadta őket. Velencze követei minten igyekezetüket arra fordították, hogy a béketárgyalások Budán tartassanak meg, de fáradozásuk hiábavaló volt. Lajos ragaszkodott ahhoz, hogy e tárgyalások a helyszinén, Velenczéhez közel tartassanak meg, és a követek végre is kénytelenek voltak ez eredménynyel hazatérni.
Időközben a hadakozó felek megtették előkészületeiket a küzdelem folytatására. Velencze a tengeren felőli támadás ellen magát megvédendő, elzárta a kikötőbe vezető útakat. A támadást Genua Chioggia ostromával kezdte meg. Augusztus 11-ikén kezdődött meg az ostrom, mely 16-ikán ért véget. Chioggia a genuaiak kezére került, kik a győzelem külső jeleképen saját zászlójukat a főtéren, a magyar zászlót pedig a toronyra húzatták fel.*
Muratori, Scriptores rerum Italicarum XIII. k. 1250. l.
Velencze kétségbeesése leírhatatlan volt. Még az éjnek idején, midőn Chioggia elestének híre a városba eljutott, félreverték a Szent-Márk-templom harangjait, s a népet fegyverbe hívták. Midőn a nap felvirradt, a doge követeket küldött a győztesekhez, békealkudozások végett. Fehér lapot vittek magukkal, hogy arra a győztesek kívánságaikat feljegyezzék. A válasz tagadó volt, a genuai tengernagy megtagadta a békét, mint válaszában mondá, mindaddig, míg a négy érczlóra a zablát fel nem rakta.*
Romanin i. h. 276–277. ll.
24. CHIOGGIA.
Velencze belátta, hogy ezentúl csak saját erejében és eszében bízhatik. Két irányban kísértette meg a veszélyes helyzetből a kibontakozást. Egyrészt védelmi állapotba helyezkedett, más részt felvette az alkudozásokat a magyar királylyal, hogy a békét megnyerhesse. A signoria követei már előzőleg, a chioggiai Himfi Bendek bánnal és Szepesi Jakabbal találkoztak. Innen Trevisoba mentek, hol a chioggiai vereség híre várt reájuk. A magyar követek ekkor azt a tanácsot adták a velenczei követeknek, hogy adja magát Velencze magyar fennhatósága alá, kötelezze magát némi évi adófizetésre és huzassa fel a magyar lobogót, mely esetben minden megtámadás ellen védve lenne. A velenczei köztársaság ez ajánlatot elfogadhatónak találván, a követek Sacilebe mentek, hogy Károly herczeggel találkozzanak. A tanácskozás, melyben a herczegen kívül a győri püspök is részt vett, a mondott értelemben állapította meg a föltételeket, s a velenczeiek azokat írásban is elfogadták. Úgy látszik, Károly herczeg, hogy az alkudozások idejére Velenczét a genuai és pádovaiak részéről érhető támadás ellen biztosítsa, előzetesen Jakab ispánt küldte Pádovába. A végmegállapodás a módozatokra nézve következőkép hangzott: Velencze a magyar királyt, nemcsak Lajost, hanem utódait is elismeri urául, évi adó fejében 1000,000 aranyat fizet, hadikárpótlásul pedig egyszer és mindenkorra egy millió aranyat, az utóbbiért míg a fizetést nem teljesíti, a herczegi süveget és az államkincseket kötve le. Ezenkívül lemond Triesztről és a terra firmáról, Treviso, Conegliano, Castelfranco, Mestre s a többi szárazföldi város és vár birtokáról. Kimondatott továbbá a dalmát só szabad elárusítása, illetve, ha ez korlátoztatik, Velencze bizonyos kárpótlást fizet. Nem foglaltattak azonban e megegyezésben az ellenfelek által szabandó föltételek.
Úgy látszik, a megegyezés egyes pontjai, így a terra firmára vonatkozó is Pádova befolyására vétettek utólag magyar részről fel. Az előzetes megállapodás erről mit sem tudott, s ép ezért a velenczei követek vonakodtak a megegyezést elfogadni. A doget arra figyelmeztették, hogy jó lenne, ha titokban Genuával és Pádovával alkudozásokba bocsátkoznék, mert kérdés, vajjon a magyarok képesek-e őket a szövetségesek túlkövetelései ellen megvédeni. Ők maguk tovább folytatták a magyar követekkel az alkudozásokat, hogy ha más eredményt nem is érnek el, legalább az időt húzzák-halasszák.*
Pór, i. h. 502–508. ll.
A magyar megbizottak Károly herczeg, Garai Miklós nádor, Vilmos győri, Alsáni Bálint pécsi püspökök, Szepesi Jakab, Himfi Benedek, Czudar Péter és egy Ákos* nevű úr voltak. Köztük és a velenczei megbizottak között a tárgyalások tovább folytak, mintegy öt hónapon keresztül. A velenczei követek számítása, hogy ez által időt nyerve minden jobbra fordulhat, fényesen bevált. Alsáni Bálint időközben két társával együtt Pádovában járt, hol Francesco di Carrarával lépett érintkezésbe olykép, hogy ha Carrara tisztességes békét akar, a magyarok nélküle nem kötik meg az alkut Velenczével, ellenkező esetben szövetkeznek Velenczével életre-halálra.*
Pór i. h. 509. l. jegyzet azt hiszi, hogy ez vagy Mick bán fia, vagy Kún Miklós fia Csetneki Ákos, mindketten az Ákos nemzetségből.
L. a tárgyalásokra főleg Anjukori diplomáczia emlékek III. k. a 143. szám alatti iratokat. A tárgyalások folyamára egy velenczei följegyzés érdekes világot vet: «Mestrae 8. octobris. – Domino veneto. Scribunt (t. i. a velenczei megbizottak) quod in ultimo colloqui habito cum duce Karulo et aliis Hungaris episcopus Quinqueecclesiarum proposuit ipsis: «quod de duobus eligeremus unum; aut dare litere sine conditione dominium Venetiarum in manibus domini regis et ipse esse contenti di quantitate (sc. pecuniae) quem, dicebamus, aut dare eis unum milionem florenorum, sicut petebent, recognoscentibus tantum nobis dominum Venetiarum a domino rege sicut fuerat ratiocinatum, et ista erat ultima eorum conclusio.» In sequentibus collo quiis cum Hungaris summa florenorum pro uno vice danda deminuta usque ad 600,000 et pro annuo censu usque ad 29.000; et respublica habeat Tarvisium cum suo districtus» Mon Slav. merid. V. k. 346. l.
25. SZEPESI JAKAB PECSÉTJE.
Ezalatt Velenczében a hadi készületek egy pillanatig sem szüneteltek. A köztársaság visszahíva Pisani Viktort, az ő kezébe tette le a védelmi intézkedések foganatosítását. Pisani a beléhelyezett bizalomnak teljes mértékben megfelelt. Mindenekelőtt pénzt teremtett. A polgárok, élükön a dogeval, versenyeztek az áldozatkészségben, azonfelűl öt száztóli adó vettetett ki, mely egymagában 6 millió lirán felül jövedelmezett. Pisani új hajókat építtetett, a meglevőket kijavította, megerősítette, a katonaságot újonczozásokkal növelte és újra begyakorolta, úgy hogy 1379 végével tekintélyes hadi erő állott Velencze rendelkezésére. Maga a doge, Contarini András, személyesen állott a hadsereg élére. Pisani már előzőleg elvágta a genuai hajóhadak visszavonulását a chioggiai kikötőből, úgy hogy az ott ostrom alá fogott genuai hajók, miután az ostrom hevét egy félévig állták, 1380 június 24-ikén megadták magukat a velenczeieknek.*
Romanin i. h. 289–292. ll.
A genuai köztársaság a veszély hírére, mely Velenczéből érkezett, haladéktalanúl hozzálátott a győzelem értékének ellensúlyozásához. Egy új hajóraj küldetett ki, mely Maruffo vezérlete alatt megjelent az adriai vizeken és Triesztet, Arbet, Pólát, Capo d’Istriát rövid idő alatt hatalmába kerítvén, Velenczét újból fenyegette. Ellene ismét Pisani Viktor küldetett, ki azonban már augusztus 13-ikán meghalt. A háború a hős vezér halála után is tovább tartott. Ám a hadakozó felek maguk is mindinkább béke után óhajtoztak. A Dél-Olaszországban történt események, az egyházszakadás kitörése, a nápolyi királyságban történt események mind befolytak a béke megkötésére. A flórenczi köztársaság, majd Amadeus savoyai gróf is felajánlották közbenjárásukat a béke létrehozására. A hadakozó felek, de főleg Lajos magyar király e közbenjárást elfogadták, s remény volt e szerint arra, hogy a béke minél előbb megköttetik.
