I. MUNKÁCSON. – 1709. januárius 1.–május 2. – | Magyar Történeti Életrajzok

I.
MUNKÁCSON.
– 1709. januárius 1.–május 2. –

2. A MUNKÁCSI VÁR ALSÓ UDVARA.
Dörre Tivadar rajza.*

A munkácsi vár alsó udvara (3. l.) Dörre Tivadar rajza.

AZ ÓRA ütött, hogy a magyarok, a mint fogadkoztak, valóban életöket adják, véröket ontsák édes hazájuk szabadságáért. Sárospatakról a fejedelem 1708. deczember 21-én indúlt el s a rossz útak miatt csak 23-án érkezett Munkácsra, hol nagy ájtatossággal ünnepelte a karácsonyt. Trombitások és egyéb muzsikások az újesztendő napján zeneszóval, az udvari emberek, Vay Ádám vezetése alatt, beszéddel köszöntötték a fejedelmet, a ki szépen, kegyelmesen válaszolt. Azután kíséretével a templomba ment, hogy a tavalyinál nagyobb áldást kérjen Istentől erre az 1709-ik esztendőre.* A bécsiek vidáman üdvözölték az újévet, mert báró Ebergényi altábornagy Bicsét, Budatint, Lietavát bevette s meghódította Trencsén vármegyét; igaz, hogy a helységek tele voltak kurucz csapatokkal.* Pálffy Zsolnáról, Selmeczről mind összevonta a lovashadakat. A fejedelem nem tudta elképzelni, miért, de titkon a Hegyaljára rendelte Fierville ezredét.* Részben itt akarta elhelyezni az erdélyi bújdosóknak azt a részét is, a melyet nem a kisvárdai gyűlés határozatából rendelt Máramarosba.* Pénzt és több ezer kősót adott segítségökre: «kiért az Isten boldog előmenetellel áldja meg ő felségét és hosszú országlással!»*

Beniczky naplója, 180.

Medows Harleynak, januárius 2. Simonyi, III. 416.

Levele Károlyihoz januárius 3. Károlyi-lt.

Januárius 4. és 25. Máramaroshoz és Károlyihoz. U. o. és Arch. R. II. 437.

Januárius 7. Beniczky, 181. A fejedelem rendelete januárius 6-ikáról: Modus alimentationis exulantium. Károlyi-lt.

Időközben előkészűleteket tett barátnéjának, Szieniavszkának fogadására, a minek nagy politikai jelentősége lehetett, mert Szaniszló lengyel király, s a lengyel korona tábornoka, Szieniavszkij közt a pápa, Spinola nunczius, Szobieszkij király özvegye és Bonac franczia követ bevonásával olyan tárgyalások folytak, melyek csak Rákóczi javára szolgálhattak.* Szenelő szobájában a fejedelem itthon is eleget tárgyalt Des Alleursrel.* Ahogy mondta, ha igazak az Olaszországból vett legújabb hírek, keveset gondolna a fegyverszünettel.* Föltételeit Bécsben mindamellett sem tartották elfogadhatónak, hogy egy emlékirat* az ő száműzetését, javaitól való megfosztását az ország felforgatására s elpusztítására, kielégítését pedig a magyarok kibékítésére vezető útnak tartotta. Hiába figyelmeztette az író az udvart, hogy az országnak már valósággal köztársasági a jellege; csak annyi történt, hogy több értekezleten tárgyalták a föltételeket s megbízták Tolnayt, hogy Esterházy Antallal együtt jelölje ki a dunántúli katonai határvonalakat. Remélték, hogy ha fegyverszünetet köthetnek, a kuruczok is képviseltetik magukat a pozsonyi országgyűlésen és elősegítik a kiegyezést.*

Medows Harleynak, januárius 12. Simonyi, III. 417.

Beniczky, 181.

Károlyihoz januárius 9. Károlyi-lt.

Esterházy tábori könyve, 296–8.

Medows Harleynak januárius 5. és 16. Simonyi, m. 416., 418–9.

A császárra nézve sokan veszedelmesnek tartották volna, ha ilyen módon tárgyal a fölkelőkkel. Az udvar ezt mégis jobbnak vélte, mint ha megint az angol és a holland közbenjárást kellene elfogadniok; pedig a legújabb labanczok is biztosították a kormányt, hogy e nélkűl semmi sem lesz az alkudozásokból.* Rákóczi ügye tehát nem állt olyan rosszúl. Heister ugyan meghódította Árva és Liptó vármegyéket s az udvar éppen most alkudozott Lubomirszkij herczeggel, hogy a zálogban levő szepesi városokból 3000 zsoldost adjon a császárnak; de Esterházy is most sarczolta meg Alsó-Ausztria néhány határvárosát.* Rákóczi remélte, hogy a labanczok maguk juttatják kezére Nagyváradot* s a törökök a bécsiektől elégtételt követeltek a ráczoktól Kecskeméten megölt török kereskedőkért.*

Simonyi, Angol diplomatiai iratok, III. 419–420. Rákóczi Urbichhoz. Archiv für öst. Gesch. XLIV. 455.

Pálffy és Ebergényi a párniczai szoroson, Viard és Tollet a stureczi hágón, Ocskay és Egremont a Tátrán át nyomúltak előre. A három utóbbi januárius 10-ikén Rózsahegynél egyesűlt. A fejedelem szerint a német 16-ikán még ott fűtőzött a kastélyban és «alkalmasint prüszkölt a hidegtől». Arch. R. II. 435. A fejedelemnek jólesett, hogy Árva őrsége megesküdött a vár megtartására, remélte, hogy két hónap alatt megsegítheti. U. o. II. 438.

U. o. 420–1.

Januárius 7. Károlyi-lt.

A fejedelem elhatározta, hogy Teleki Mihályt és Pápai Jánost a nándorfehérvári szerdárhoz küldi; de erről a háromnapos tanácskozások idején a két főtábornoknak sem szólt.* «Olyan küldetés ez, a mely a két magyar hazának példás vigaszára szolgál – mondta Telekinek;* – s ha munkáját Isten megszenteli, nemzete előtt örökös érdemet szerez.» «Felséges uram – felelte Teleki, – szememmel látom ugyan édes nemzetem dolgainak hanyatló állapotát, de csak az időhöz képpest gondot viseljen az ország felségeddel, nemcsak Fehérvárra, de máshova is elmenni kész vagyok. Mert ugyan mikor felséged hűségére jöttem, akkor megfogadtam Istenemnek, hogy minden szükségben utolsó csepp véremig kész leszek s vagyok szolgálni; ehhez a küldetéshez pedig inkább csak ő felsége kegyelme kell.» A fejedelem még aznap elkészítette az utasításokat; a törökökkel való megösmerkedés végett a nemes ifjak közűl Nagy Pált és Markotsan Mihályt is a követek mellé adta és őket januárius 23-ikán útjokra eresztette a fényes portához.* Érintkezniök kellett velenczei követével, gr. Tournon-nal, kinek különösen az ott időző IV. Frigyes dán királyt kellett kérnie, hogy hadait vonja vissza Magyarországból.* Velenczével szövetkezni kívánt. A pápával viselt háborújában Ausztria már egészen körűlveszi Velenczét, melynek tanácsa nyugodtan nézi mindezt s a köztársaság, ha félelem nélkűl is, csakhamar Olaszország romjai fölött fog állani. Szabad államoknak alapelve, hogy őrízkedjenek a támadó háborútól, de viszont a természet parancsa, hogy védekezzenek a megsemmisűlés ellen; Velenczének tehát nem szabad tűrnie, hogy Ausztria így körűlkerítse. Az európai egyensúly érdekében a hatalmak sem tűrhetik, hogy Ausztriának a francziánál is nagyobb hatalma legyen. Az Ausztriai Háznak mostan csak két fia van; ha az egyik meghal, a másiknak részét is egyetlenegy birodalomban egyesíti. A magyarokkal való szövetség mindenesetre gátolná a császár hatalmát, s ha ehhez franczia szövetség járúl, a kép nagyot változik. A savoyai herczeget (Jenőt) visszavonulásra kényszerítnék, Nápolyt velenczei hajóhad is szorongatná, a Dalmátországban és Moreában nélkülözhető hadak Horvátországba nyomúlnának, az olaszországi hadak egyik fele helyőrségekben maradna, a másik megtámadná Cividalét, Görzöt, Stájerországot. Magyarországból a németek kivonúlnának; de nem támadhatnák Velenczét, mert Ausztriát, Morva- és Csehországot sem lehetne üresen hagyniok. Ausztriának tehát békét kellene kötnie. Adjon Velencze pénzt, hogy albánokat fogadjanak, kikkel megtámadják Horvátországot s elfoglalják Dalmácziát a császártól. Erre a czélra, a titkos liga értelmében, a franczia király is hajóhadat küld. Magyarország szabadon választandó királya védő- és daczszövetségre lép Velenczével.*

Medows, januárius 23. Simonyi, III. 421–2.

Levele Károlyihoz januárius 17. Károlyi-lt. Károlyi 15-ikén, Bercsényi 16-ikán ment haza. Beniczky, 182–3.

U. o. 183–4. Teleki naplója, 211. Pedig már 21-ikén kellett volna indulniok. Arch. R. II. 436 – 7.

Rákóczi Tournonhoz januárius 18., 21. Pápaihoz januárius 21. Archiv für öst. Gesch. XLIV. 456–8.

Rákóczi utasítása Tournonhoz januárius 21. U. o. 459–463.

Írt a fejedelem Vetésynek is,* a kitől tudta, a franczia udvar és a bajor választó mily keveset érdeklődnek most már a magyar ügyek iránt. A bécsi udvarral folytatott tárgyalások ideje alatt a versaillesinak mindenesetre volna ideje tudatni vele, mit akar. Megmondhatja, hogy a nemzetet lehangolta a franczia udvar közönye s pártfogása látható jeleinek megtagadása; ha tehát kibékűlhetnek a császárral, több kurucz ezred kétségkívűl császári szolgálatba lép s növelni fogja a francziák ellenségeinek a számát. Egyébiránt Torcy külügyminiszter jókedvvel fogadta a deczember ötödiki sárospataki elhatározás hírét. Rögtön írt de Bonacnak, beszéljen a lengyel királylyal; s a beltzi palatinusnét intette, hogy ne engedje háborgatni Rákóczit, akinek évi segélypénzét májustól százezer tallérral akarta felemelni. De Vetésyt nem altathatta el szép szavaival.* Berlinben az ifjú Klement rózsásabb színben látta a világot. Szerinte a porosz király az angolok és a hollandok útján akarta ösztönözni kiegyezésre a bécsi udvart, melynek azonban nem volt szabad gyanítania, hogy ez Rákóczi akaratával történik. Klementnek a porosz titkos tanács űlésén több kérdésre kellett felvilágosítást adnia; nevezetesen arra, nem tárgyal-e Rákóczi a törökökkel. Azt felelte, hogy a török tett előterjesztéseket, de a fejedelem csak akkor válaszol, ha megösmeri a szövetségesek határozatát. Másnap Warttemberg gróf és a berlini angol követ, lord Raby kijelentették, hogy Erdélyt már a protestáns hatalmak érdekében is biztosítani kell Rákóczi számára; s ennek a felfogásnak a külügyi viszonyok is kedvezni látszanak. Hiszen néhány nap mulva lord Raby azzal a hihetetlen föltevéssel lepte meg Vetésyt, hogy Svéd- és Oroszország Ukrajnában a tárgyalásokat befejezték. XII. Károly a kijevi palatinusságon keresztűl Ilyvó (Lemberg) felé vonúl; s ha ez igaz, Magyar- és Erdélyország határán állva, a császár épp úgy teljesíti követeléseit, mint mikor Szászországban állt. A dánok követelik, hogy királyuk visszahíjja a Magyarországba küldött katonaságot, minek következtében a császár békűlni akar a pápával, hogy az Egyházi-Államokban levő hadakat hazahozhassa. Most már Salm herczeg is biztosította volna a bécsi magyar urakat, hogy a bécsi udvar csak úgy csöndesítheti le a fölkelést, ha helyreállítja a szabadságot.*

Januárius 10. Fiedler, I. 327–330.

Januárius 22. és februárius 16. U. o. I. 121–2.

Vetésy Rákóczihoz januárius 29-én és februárius 2-án Fiedler, II. 20–21. A dán király valóban tudatta a császárral, hogy csapatait visszahíjja. Medows Boylehoz februárius 9-én. Simonyi, m. 426.

3. LORD RABY TAMÁS, UTÓBB STAFFORD GRÓFJA.*

Lord Raby Tamás, utóbb Stafford grófja (7. l.) a «Die Europäische Fama» CLIV. füzetének czimképe.

Növelte ezeknek a híreknek a súlyát, hogy a fejedelem januárius 26-ikán Fischer János orosz ezredest, állami tanácsost és kamarást, mint a czár küldöttét, ünnepiesen fogadta s 29-ikéig tartóztatta magánál. Másnap drága kárpitokkal és ezüstneműekkel ékesíttette a házakat, hogy illően fogadhassa Szieniavszkát, Lengyelország koronátlan királynéját.*

Beniczky, 184–5.

4. BÉRI BALOGH ÁDÁM KARDJA.*

Béri Balogh Ádám kardját (8. l.) XIV. Lajos ajándékozta Rákóczinak, a ki viszont 1708-ban B. Balogh kuruczezredest tüntette ki vele. Bővebb leírását l. Szendrei J. Magyar hadtörténelmi emlékek. Bpest 1896. 791–3. l.

Lengyelországban – a fejedelem szerint* – igen közelednek a dolgok a kifejlődéshez; annyival inkább, mert megírta nekik a czár, hogy nem bánja, akárki lesz a királyuk, csak ellensége ne legyen az ország. Itthon is akadtak hírek, a mik jobb kedvre hangolták a kuruczokat. Ekkor keletkezett a Balogh Ádám nótája:

Januárius 26. Arch. R. II. 439.

«Török bársony süvegem –
Most élem gyöngy életem!»

A vitéz brigadéros a hónap derekán egy hét alatt kétszer tört Ausztriára, Bécsig portyázott, megtámadta a Laxenburgba menő császárt, testőrei (az arcičre-gárdisták, hacsérosok) közűl többet levágott s a császár csak bajosan menekűlhetett be Bécsbe.* Balogh Ádám nótája szerint*

Esterházy A. Károlyihoz januárius 23. Károlyi-lt. Esterházy januárius 4-én már (Tábori könyve, 823.) intézkedett az elfogott hacsérosokról.

Thaly, Adalékok, n. 261–2.

Fakó lovam, a Murza,
Lajta vizét megúszsza;
Bécs alját ha nyargalja,
Császár azt megsiratja.

Császárt, hogyha kinn kapom,
Hacsérosit lecsapom;
Magát is megugratom,
Bécs várába futtatom.

Esterházy, aki 14-ikén maga is diadalt aratott a nyulasi Ballánál, egyenesen Horvátország visszafoglalására gondolt. Ennek, a maga idejében, a fejedelem is örűlt volna; most helytelennek tartotta, hogy a terv valósítására még hat ezredet küldjön át a Dunán, mikor az a veszedelem fenyegeti, hogy Heister, az északi vármegyék elfoglalásával, elvágja Lengyelországtól. Már pedig Horvátország kedvéért Heister nem hagyja oda Észak-Magyarországot; hiszen ha itt döntő győzelmet arat rajtuk, Magyarországgal együtt Horvátországot is visszahódítja a császárnak. Mióta a Vág-vonal elvesztésével a «tót lineára» szorúltak, semmit sem szabad koczkáztatniok. Többet érne Horvátországnál, ha visszanyernék mindazt, a mit a múlt háborúban elvesztettek.* A fejedelem fölfogását még nem ösmervén, Esterházy Antal harczias hangúlatban fogadta Cusani tábornok, Pflugh ezredes és Tolnay Gábor császári biztosokat, kik januárius 25-én a fegyverszünet ügyében a vasmegyei Pinkóczon előtte megjelentek. Különben sem bízván a bécsi udvar őszinteségében, sok nehézséget támasztott.* Szerinte* az ellenség nemcsak nem törekszik hazánk óhajtott békességére, hanem éppen azon van, hogy a fegyverszünet színe alatt folytassa mérges mesterkedéseit s őket «titkos, megszokott praktikája által emlékezetes rút, siralmas gyalázatba hozhassa». Ő azonban «kötve hisz a komának s bár túl se adnának könnyen hitelt, csalárd mézes szavának». Ijesztgették a császári sereg roppant erejével, «hogy szamár kívánságuk megadására hajthassák». Esterházy frissen és jól emlékezett, édes hazánk a múlt esztendőkben is mint serénykedett a békesség megszerzésében; de az ellenség, ha ugyanilyen dévajságban fog járni, Isten jóvoltából még vastagabban fogja tapasztalni fegyverünk keménységét. Ehhez azonban a honnak a haza szabadságát igazán szerető s kívánó fiai és nem fattyai egy igaz szívvel, lélekkel, megegyezett akarattal járúljanak most, mikor a fegyverszünet kötése meghiusúlt.*

Rákóczi Bercsényihez januárius 29. Arch. R. II. 439–440.

Esterházy id. levele és Medows, februárius 20. Simonyi, III. 428.

Esterházy Károlyihoz februárius 3. Károlyi-lt.

Ezt Medows Bécsben már februárius 2. tudta, de okát nem ösmerte. Simonyi, III. 422.

Majdnem magában álló jelenség, hogy akadt kurucz, Bontoczky János futár, a ki éppen a forradalom szülőföldjén, Tarpán mert fejedelemsértő és lázító beszédeket tartani s azt hajtogatta, hogy nem bánja ha mindjárt német világ lesz is.* Sőt, hír szerint, sokan voltak már a fejedelem udvarában is, kik a német palástja alá hajlottak. «Hihető – jegyezte meg gróf Barkóczi Ferencz* – hosszabb palástot szabatott a császár magának, mint azelőtt volt; mert az első támadáskor Serédi Benedek azt mondta, hogy rövid a császárnak a palástja, nem férünk mindnyájan alája.» Marlborough herczeg, a ki megint szívesen fogadta Rákóczinak a közbenjárást kérő levelét, Wratiszláw grófot sietett figyelmeztetni,* hogy Anglia és Hollandia éppen a császár érdekében óhajtja a békét. A gróf rideg válaszára is ismételte,* hogy lemond ugyan a közbenjárás gondolatáról, de tudja, hogy mások ezt a kiegyezést a szövetségesekre nézve a legnagyobb szerencsének tartanák. Heister szerint azonban Magyarországgal nem lehet békét kötni: meg kell tehát hódítani; a mi nem is olyan nehéz, mert a fölkelők egymással egyenetlenkednek. Rákóczi inkább a svéd királyban bízik, Bercsényi a czárban; s e miatt egymástól elhidegedtek.*

Rákóczi Károlyihoz febr. 4. Károlyi-lt.

Februárius 9. Károlyihoz. U. o.

Februárius 7. Simonyi, III. 425–6.

Márczius 11. U. o. m. 430–1.

Medows Boylenak februárius 20. Simonyi, III. 428.

Ezt a tábornagy rosszúl tudta. A nemzet vezérei egyetértettek a fegyverszünet kérdésében s Bercsényi februárius 6-ikán maga is megjelent a szentmiklósi és a munkácsi fényes ünnepségekre, a miknek czélja, a víg farsang ürügye alatt, a haza jövendőjének megmentése volt.* Szieniavszka herczegné februárius 6-ikán este szánkán, sok lengyel úr és Du Maron franczia tiszt kíséretében érkezett Szentmiklósra. A fejedelem fáklyák világa mellett várta s fényesen megvendégelte. Még a közönséges lengyelek is annyi tokajit kaptak, hogy megittasodván, egymás közt vagdalkoztak. Másnap a fejedelem Bercsényi és Des Alleurs társaságában tisztelkedett a herczegnénél s ebéd után átszánkáztak Munkácsra. A szép asszony lovait maga Bercsényi hajtotta. A palotába a fejedelem a két sorban álló kapcsosok sorfala közt vezette föl vendégét szállására. Tizedikén gazdag lakoma után tánczmulatság volt, melyben a tegnap érkezett Bercsényiné is részt vett. Az uraknak jó kedvök volt estig, mikor mindenkinek sültekből jó merendát (útravalót) adtak s hazaeresztették őket szállásaikra.

Barkóczi Ferencz szerint (februárius 9.) valami jó hírekkel jött, de nem tudják, milyenekkel. «Kikél, ha jó magja lesz!» teszi hozzá. (Károlyi-lt.)

Másnap a fejedelem kissé bágyadtnak érezte magát, de azért ünnepies kihallgatáson fogadta a nándorfehérvári török fővezér követét, Szulejmán csauzt,* ki tegnap Barcsay Miklós kíséretében érkezett. A nagyvezír levelét átvevén, török tolmács útján félórahosszat értekezett a követtel. Udvarában volt akkor Pápai Gáspár nándorfehérvári residens és Dragul kapitány is, a ki szintén Törökországból jött hozzá. Farsang utolsó napját a magyarok és lengyelek nagy fejedelmi lakomával ünnepelték meg. Éjfélig maga a fejedelem is szívesen nézte a tánczmúlatságot. 13-ikán gazdagon megajándékozta s Pápai Gáspár kíséretében bocsátotta el a török követet, ömaga pedig Bercsényiékkel Ungvárra kísérte el a herczegnét. Két napi mulatozás után 16-ikán együtt jöttek vissza Munkácsra, hol másnap a lengyel urak társaságában sétalovaglást tettek a vár felé.*

Rákóczi februárius 15. így nevezi (Arch. R. II. 442.), Beniczky (187. l.) Szultán Achmetnek.

Beniczky naplója 186–188.

Közben a fejedelem gyakran tanácskozott Des Alleurs-rel és Bercsényi-vel; kihallgatásokat is adott, pl. a szabolcsi uraknak, de a nap nagyobb részében leveleket írt és diktált. Az orosz–svéd háborúról egymásnak ellenmondó, izgató híreket hallott. Majd azt, hogy a svéd 24.000 muszkát vágott le;* majd pedig, hogy az orosz verte meg a svédet, s XII. Károly hír szerint hadai maradványával egy posványos helyre szorúlt. Örökös békére lépett az oroszszal, lemondott Lengyelországról, Livlandot Rigával az orosz kapta, a dánoktól elvett földeket visszaadta, Ágost királynak szászországi kárai fejében odaigérte Pommerániát, a Balti-tengeren vám nélkűl szabad közlekedést biztosított az orosznak s a czár orosz fedezet alatt kísérteti őt vissza Svédországba.*

Aszalay Károlyihoz febr. 21. Károlyi-lt.

Barkóczi februárius 23. U. o.

Bercsényi 25-ikén hazakísérte feleségét Ungvárra, de pár nap múlva visszatért Munkácsra, hol a fejedelem folytatta a tanácskozásokat vele és Des Alleurs-rel.* A hazából érkező hírek is sok gondot okoztak neki. Hiszen, a munkácsi fényes mulatozások idejében, az ugocsai oroszok és oláhok tengeri csokánból és mogyorófa-berkenyéből sűlt kenyérrel éltek, sőt a magyarság java is kivándorolt Lengyelországba. Némely faluban csak 2–3 ember maradt, a kik nem bírták sem magukat, sem a bujdosókat eltartani; mégis zaklatták őket a végrehajtásokkal. Magát Csató Gáspár másodalispánt is megverték, «melyet még az idegen nemzet sem cselekedett és követett el.»* Azonban a labancz sem volt szelidebb. A mikor valószínű lett, hogy a császáriak egyrészt Nagyvárad, másrészt Szeged felé kívánnak működni,* gróf Herberstein császári főtábornok Szegedről megfenyegette a három várost, hogy megmutatja «mint kellessék a kemény nyakúakat meghajtani és meghódítani», pedig nem gyönyörködik a sok neveletlen ártatlan vérének kiontásában.*

Beniczky, 189.

Ugocsa vármegye januárius 24. és márczius 20. Károlyihoz. Károlyi-lt.

Rákóczi februárius 24. Arch. R. II. 446.

Februárius 16. Károlyi-lt.

5. UNGVÁR*

Ungvár (13. l.) ujabb reproductio után.

A fejedelem ily körűlmények közt Orosz Pál tábornokot Diószegre kűldte, hogy az ottlevő gyalog és lovas hadak parancsnokságát átvegye; de elegendő ereje nem lévén, főképpen csak arra vigyázzon, hogy az ellenség a föld népét sehol se találja otthon s meg ne lephesse.* Károlyi akkor már odahagyta Erdélyt és a Tiszántúlt. A felvidéki hírek miatt a fejedelem őt januárius 17-én magához hívatta, de jövetelét be sem várva, megparancsolta, hogy késedelem nélkűl útnak indúljon s eleséget vigyen be Érsekujvárra. Remélte, hogy indúlásának híre Liptóból és Szepesből visszatérésre vagy ütközetre bírja az ellenséget, mely a fegyverszünetben talán ezt a két vármegyét is magának akarja követelni.* A nógrádiak csakhamar siralmasan panaszkodtak Károlyira,* hogy hadai kegyetlenűl bánnak a szegénységgel; húzzák, vonják, prédálják, tönkre teszik. Ha nagyobb rendben nem tartjuk a hadakat, Bottyán szerint* magunk magunkat igen szépen elpusztítjuk, minek az ellenség nagyon fog örűlni. Bottyán köbölkúti jószágát először a kuruczok, azután a labanczok dúlták fel; a gazda keserű megjegyzése szerint* a mi a sáskától megmaradt, megette a hernyó.

Rákóczi Orosz Pálhoz, februárius 24. Arch. R. II. 447.

Rákóczi levelei januárius 17., 20., februárius 13. Károlyi-lt.

Bottyán Károlyinak februárius 8. Arch. R. IX. 606.

Károlyihoz Szécsényből, februárius 20. Arch. R. IX. 620.

Bottyán Károlyihoz, márczius 2. U. o. IX. 627.

6. NÓGRÁD VÁRA.*

Nógrád vára (14. l.) Kubinyi és Vahot «Magyarország és Erdély képekben» cz. kiadványa III. köt. 55. lapjáról.

Ezekről s más bajokról Szécsényből maga Károlyi tájékoztatta a fejedelmet, kihez futárjai februárius 25-ikén és 26-ikán egymásután érkeztek.* Jelentette, hogy főfeladatát teljesítette, mert Érsekujvárt ellátta eleséggel;* a mint tehát az árvizek miatt jöhetett, a fejedelem visszarendelte őt a Tiszántúl és Erdély védelmére. Bercsényivel és Des Alleurs-rel Rákóczi gyakran tanácskozott a hadseregről s a tavaszi hadjárat tervéről. Kissé korlátolta Szieniavszka ott mulatozása, a mi a tervezettnél hosszabb időre terjedt.* Végre márczius 4-én kitűzték az elutazás idejét. A fejedelem a herczegné belső embereit emlékpénzekkel (tízes aranyakkal), a nőket pedig egy-egy öltözet aranyos kelmével ajándékozta meg s harmadnap, ebéd után, készűlőt fuvatott. Hosszú szertartások és köszönések után egy hintóba ült a herczegnével s Bercsényi társaságában átkísérte Szentmiklósra, hol megháltak. 7-ikén délután két órakor elbúcsúzott vendégétől s megköszönte hozzávaló atyafiságos jóakaratát, a melyet meghálálni kívánt. Hintóba ült vele s egész udvarával még egy mélyföldnyire elkísérte. Ott azután nagy szertartások közt csakugyan elváltak egymástól. Kálnási János és Sándor István a karabélyos századdal egészen a magyarországi határokig ment a lengyelekkel, a fejedelem pedig visszatért Munkácsra.*

Beniczky, 189–190.

Barkóczy Károlyihoz februárius 23. Károlyi-lt.

Rákóczi levele februárius 24. Arch. R. II. 446. Februárius 25-ikén kellett volna indúlnia. Aszalay Károlyihoz februárius 21. Károlyi-lt.

Beniczky naplója márczius 7–8. Rákóczi-tár, I. 191–2.

A lengyelek látogatásának következése volt, hogy Nedeczky útján a czárhoz, Herbaix útján a svéd és Brenner útján a franczia királyhoz fordúlt.* A czárt, szövetségök 9. pontja értelmében, közbenjárásra kérte. Ha Ágost most a czár segítségével akarja is visszanyerni lengyel koronáját, reméli, hogy nem változott meg vele szemben a czár jóindúlata, melylyel a koronát tavaly július 16-ikán neki ajánlta fel. Ő a feltételnek szívesen eleget tett volna, ha a kiszabott időre megválasztják; most is türelemmel várja a czár elhatározását. A franczia-bajor közbenjárás sem rajta múlt, mert ő elküldte Párisba követét; de a franczia királytól a hadi szerencse elfordúlt. Kéri, hogy a sors változandóságai közt Magyar- és Erdélyországról ne feledkezzék el. Nem oly gyönge még, hogy ebben az esztendőben ne folytathatná a harczot, ha a czár érdekei kívánják; de megbékített hazája a czárnak is többet használhatna. Ő csak hazája megnyugtatása után gondolhat a lengyel koronára, de úgy tapasztalja, hogy Lengyelországban is sokan másképpen vélekednek s haboznak a béke megkötése és a háború folytatása közt. Ha a czár valóban vállalkoznék Ágost visszahelyezésére, ez a vele kötött ünnepies szerződésnek rovására történnék, pedig ő és a nemzet ettől várták boldogúlásukat. Felbontásától mi egyebet várhatnának hat esztendei küzdelmeik sikerének megsemmisűlésénél? Ha azonban a czárnak megmásíthatatlan akarata is Ágost visszahelyezése, gátolja meg ennek következését: Magyarország romlását. Biztosítsa ezt a hazát, mely a bécsi udvartól semmi jót sem remélhet. Ha a czár tudtával Magyarország szövetkeznék Ágost királylyal s a czár a svéd király romlásával fejezné be az elkezdett háborút, akkor Ágostot magyar királynak is megválaszthatnák s a lengyelek segítségével az Ausztriai Házat Magyarország szabadságának elösmerésére és Erdély átengedésére szoríthatnák. Az oroszok, lengyelek, magyarok egyesűlt hatalma Európa békéjének félelmetes bírósága lenne, Svédországtól a közbenjárás és kezesség dicsőségét elragadná s az általános béke megkötése következtében Európa hatalmai mint Európa szabadságának intézőjét tisztelnék.

Utasításaik márczius 10., 12., 20. Fiedlernél, Archiv für öst. Gesch. XLIV. 463–472.

7. A BEREGSZENTMIKLÓSI RÁKÓCZI-KASTÉLY, DÉLNYUGATRÓL NÉZVE.*

A beregszentmiklósi Rákóczi kastély délnyugatról nézve (16. l.) Tribusz Gusztáv főerdész fényképfelvétele után.

Márczius 11-ikén fogadta Rákóczi a poseni palatinusné küldöttét, a ki egyúttal a svéd király residense volt. Ettől tudta meg, hogy XII. Károly ösmerni kezdi a magyar ügyeket, de seregének a Moldván keresztűl való egyesítése, s a tatár kánnal való érintkezése előmozdítását kívánja.

A fejedelem 12-ikén Romiers-t küldte De Bonac-hoz, és Des Alleurs-höz Skoljébe, hogy általuk felajánlja a franczia király közbenjárását az orosz-svéd béke ügyében. Különben meg van győződve, hogy a svédek összeveszíteni akarják őt a czárral. Legnehezebbnek tartja azt a békepontot, a melyhez a belzi palatinusné legjobban ragaszkodik; mert Szaniszló királynak épp oly nehéz lemondani a svédekkel szemben vállalt kötelezettségekről, mint Szieniavszkij palatinusnak a magáéról. A kérdést tehát a béke ügyében tartandó országgyűlésre kellene halasztani. Ha azonban igaz, hogy az orosz 20.000 emberrel közeledik, titkára, Herbaix, ne várja meg a svéd udvarnál; ha pedig XII. Károly Litvánia felé vonúlna vissza, haladéktalanúl jöjjön haza. A mikor hírűl vette (április 7.), hogy a lengyel király a svéd király nélkűl semmit sem tehet, újból visszahívta őt; mert mit csináljon egy tehetetlen király udvarában?* Szaniszló megmondta, hogy nem akar benne hiú reményeket kelteni, mert XII. Károlynak az altranstädti béke óta nincs oka kikötni a császárral; ő azonban a fejedelem megbizottjával szívesen megbeszélné, miben tehetne neki valamely szívességet. A fejedelem tehát mégis megbízta Brennert a tárgyalással,* miből azonban semmi sem lett.*

55 Archiv für öst. Gesch. XLIV. 472–3.

Április 21. Archiv für öst. Gesch. XLIV. 474–5.

Június 9. U. o. 476.

Brennernek már előbb bő utasítást adott,* mikor a franczia udvarhoz küldte, hogy a lengyel, orosz, franczia viszonyokat, mint tükörben, egyszerre láthassa. Kívánja, hogy akár Ágost, akár Szaniszló marad, akár választás útján egy harmadik lesz a lengyel király, a fejedelem és a haza érdekeit megoltalmazza. Először Lengyelország fővezérét, Szieniawszkijt keresse föl, a kit most a lengyel ügyek intézőjének tartanak; felfogását tehát ösmernie kell. Megvet minden személyes nagyravágyást és dicsőséget, mert egyesegyedül hazája javát keresi, a mit Lengyelország békéjétől és az orosz-svéd pártfogástól remél. A lengyel köztársaságnak Szaniszló királylyal való kibékülését egyetlen módnak tartja, hogy kieszközölhessék az oroszokkal való békét s a nevezett hatalmak pártfogását. Ezt a nagyon kényes kérdést úgy kell tárgyalni, hogy a biztos orosz barátságot a bizonytalan svédért el ne veszítsük s a lengyel urak készek legyenek velünk a szabadság kölcsönös védelmére szövetkezni. Győzze meg a palatinust arról, hogy a háború kezdete óta Magyar- és Lengyelország hajóit együvé lánczolni s arra törekedett, hogy horgonyukon a déli (ausztriai) és az északi szeleknek ellenállhassanak. Kéri a palatinust, hogy követe előtt, ki, Francziaországba-menet, útbaejti, őszintén nyilatkozzék a helyzetről s arról, gondolnak-e még reá a királyválasztásnál, vagy meg nem történtnek tekintik a trónra való meghívását. Ha Svédország Szaniszló visszafogadását erőlteti, az oroszokkal való kibékűlést nagyon megnehezíti, holott Lengyelországra kívánatos a két hatalom kölcsönös pártfogása. Ha a palatinus Ágostot akarja visszahelyezni, hivatkozzék a magyaroknak az oroszokkal kötött szövetségére. Figyelmeztesse, mily veszedelmes volna Lengyelországra, ha visszafogadna oly királyt, kit letett a trónról s ki a koronáról maga is lemondott.

Márczius 20. U. o. 469–472.

Bercsényi távozása (márczius 12) után a fejedelem márczius iduszán Kray Jakabot Munkácsról előre küldte Skoljéba Szieniawskijhoz, hogy Des Alleurs-rel és De Bonackal jelenlétében számoljon le a franczia segélypénzek fölhasználásáról s rendbe hozza a jaraszlói uradalom dolgát. Nagyon bántotta a dolog; mert nem akarta, hogy tolakodónak tartsák azok, kik pénzsegítséggel bíztatták fel a háború folytatására, a mivel különben nagy hasznára volt a franczia királynak. Maga is átment volna Zavadkára, ha seregének összegyűjtése itthon nem tartja.* Kray útján megköszönte Szianiavskijnak, hogy Lubomirszkijt csöndesítette; de értesítette, hogy mégis megfigyelő csapatokat küldött a határra, mert hír szerint a herczeg a császár zsoldjában áll. A palatinus ilyen támadás megtűrésével nem akarhatja, hogy hazája Magyarország szabadságának elvesztésében közreműködjék; különben is, a magyaroknak és a lengyeleknek, mint a czár szövetségeseinek, jó szomszédságban kell élniök. S miért törjenek a lengyelek Magyarországra, mikor nekik is szükségük van minden emberre, hogy saját szabadságukat megvédjék?* Különben úgy tudta, hogy a svédeknek az oroszokkal szemben rosszúl megy a dolguk s remélte, hogy ezt a körűlményt a magyarok javára fordíthatja. Mindennyi felleg közt is teljesen bízott benne, hogy még ez idén felvirrasztja Isten ügyünk csillagát.* Mivel Szieniawskij a lengyel haddal a czárhoz kívánt csatlakozni, a fejedelem sürgősen tanácskozásra hítta Bercsényit, a kit azonban betegsége akadályozott a megjelenésben.* Olyan fontosnak tartotta a dolgot, hogy 25-én maga indúlt Ungvárra, hova éppen 32. születésnapján érkezett meg. Ott töltötte a nagyhetet és az ünnepeket; ott fogadta a sűrűn érkező lengyel póstákat s folytonosan tanácskozott Bercsényivel.

Április 7. De Bonachoz. Archiv, XLIV. 473.

Rákóczi utasítása Krayhoz márczius 9-ikéről s levele a belzi palatinushoz márczius 13-ikáról. Arch. R. II. 449–454.

Márczius 13. Károlyihoz. U. o. 455.

Rákóczi márczius 16., 19. U. o. II. 456., 457. Potocki István a határszélről, Horodencéből éppen eznap írta Károlyinak, hogy a belzi palatinus az összes tábornokokkal odaérkezett, de svéd had nyomúl utána. (Károlyi-lt.)

8. A LENOBLE-FÉLE RÁKÓCZI-ÉLETRAJZ CZÍMLAPJA.

Ezen tanácskozások tárgyára világot vet 31-én Jablonsky-hoz intézett levele. Még nem tudhatta, hogy Marlborough herczeg Jablonskyt és Klementet Londonban márczius 25-én személyesen fogadta s a királyné nevében is megigérte, hogy minden lehetőt megtesz Magyarországért.* De tudta,* hogy ennek a lehetőségnek nagyon szűk határai vannak. A szövetségesek Európára nézve veszedelmesnek tartották Magyarországnak az Ausztriai Háztól való elszakadását; holott pár év előtt éppen arra szövetkeztek, hogy Spanyolországnak és Ausztriának az Ausztriai Házból ne ugyanaz legyen a királya. Magyarország századokon át volt a kereszténység védőfala a törökök ellen. A szövetségesek azt hiszik, hogy az erejét csendben összeszedő török hatalomnak ezentúl csak a császár erejével állhat ellen. De békében maradhat-e a török, mikor a császári hatalom terjeszkedését s azt látja, hogy a szomszédját, Magyarországot, osztrák örökös tartománynyá teszi? Maga a nemzet is Magyar- és Erdélyország szabadságának elkobzása ellen «Acheronta movebit». Ha a szabadságért a szövetségesek nem kezeskednek, az utódok később behíhatják a törököket s Európának ismét harczolnia kell ellenök, majd a francziák ellen. Ezekkel szemben a császár maga elégtelen lévén, a hatalmak vagy segítik, vagy nézik a küzdelmét. Mire vezet ez, megtanúlhatják V. Károly és Szulejman történetéből. Ha pedig a császár kiverné a törököt Európából, mindjárt el is nyomja a protestánsokat; a mivel szemben csak Magyarország szabadságának helyreállításával, azaz hazánknak az Ausztriai Háztól való elszakításával lehet védekezni. Magyarország azonban örökre szövetkeznék a császársággal, minek következtében Törökországtól az Ausztriai Háznak többé nem kellene tartania s ereje az összes kereszténység bajnokának, Magyarország királyának erejével növekednék. Magyarországot nem izgatná többet szabadsága helyreállításának a vágya, hanem, mint Lengyelország, senkitől sem félne, de más sem félne tőle. A nyugati és keleti császárságok közt feküdvén, ezeknek összeütközéseit mérsékelné. Ezt az ausztriaiak rajtunk való uralkodásának egész története bizonyítja. Magyarországnak a kereszténység körül szerzett érdemeit azzal jutalmaznák legjobban, ha felszabadítanák az osztrák iga alól. Szabadságában biztosítva, nem keresné többé azt a franczia szövetséget, a melyben most az osztrák uralom alatt nyögve bízik. A császár most is meghiusította az orosz czár közbenjárását, a fegyverszünet megerősítésének halogatásával sokáig függőben tartotta a békülni akaró magyarokat s a Dunántúlra oly erővel vetette magát, hogy ezzel világos jelét adta a leigázás szándékának. Ily körűlmények közt kénytelen a török porta részéről újabban ünnepiesen tett ajánlatokat az eddiginél komolyabban megfontolni, sőt ünnepies követséget is küldeni a portára, mely a földretiportaknak határozottan segítséget igért. A nemzet mindent elkövet, hogy megmaradjon s nem lesz oka, ha ebből Európára veszedelem következik.

Jablonsky Rákóczihoz márczius 28. Fiedler, II. 30.

Rákóczi Jablonskyhoz márczius 31. U. o. II. 31–34.

A fejedelem Ungvárról Munkácsra április 5-én késő este visszaérkezvén, azonnal Lengyelországba küldte Nedeczkyt és Brennert, ki «többet végez, jól vigyázva, sok darabos tanácsnál».* Mostan már előkészítette udvarát a tavaszi hadjáratra,* pedig a tábornokok nagyobb része úgy gondolkozott, hogy a német még nem kezdheti meg a hadműveleteket. Ha azonban mégis hozzákezd «és ők magukat benn találják felejteni, semmit sem beszélnek felőle: mi lesz?»* Tapasztalta, hogy a zavarok vízözön módjára borítják el az országot. «Talán majd észrehoz Isten bennünket; akkoron meglátjuk, hogy nyomorúságunknak nagyobb része gyönge szívtelenségünkből származik.»* Könnyűnek tartotta volna megvédeni a felvidéki hegyszorosokat; de sehogy sem lehetett többé gyalogságot összeszedni, hiszen még a helyőrségeket is alig láthatta el. A lovasság szintén szánandó állapotban volt. Tisztek és katonák csak a híreken kapkodtak. Megdöbbentek az ellenség minden mozdúlatára, pedig a császáriak sokkal gyöngébbek voltak, mint Rabutin és Herbeville idejében. Ellenállásra komolyan senki sem gondolt többé; csak arra, miként mentheti meg családját, legkedvesebb holmiját. A fejedelem saját vallomása szerint* csak a zavart növelte volna, ha kevéssé megbízható hadaival megkezdi a hadjáratot. Azért maradt Munkácson ilyen sokáig.

Bercsényi márczius 26. Arch. R. VI. 185. Beniczky, 194.

Április 6. Beniczky, 194.

Április 6. Rákóczi Arch. R. II. 462.

Április 1. Rákóczi. U. o. 460–1.

Emlékiratai, 259.

9. BRENNER DOMOKOS NÉVALÁÍRÁSA.*

Brenner Domokos névaláírása.(22. l.)

Panaszkodott,* hogy Munkácson ő már élhetetlen lett; a jövő héten tehát megindúl s üresen hagyja a munkácsi tárházat, ha a nagyon neki eredt eső kiereszti börtönéből. A hadak is teljesen kiélték már téli szállásaikat. «A puszta vármegyén élődnének, ha élődhetnének – panaszkodott Krasznavármegye;* – de nem lévén, mivel: nyomorgattatván, nyomorgattatunk … nem adhatván, nem adhatunk.» A jászok hasonló panaszain a fejedelem maga akart segíteni. «Talán bereked a torkuk és megszűnnek a panaszló kürt fújásától.»* Sok bajról személyesen győződhetett meg, mikor «jószága körűlnézésére»* kirándúlt vadászni a beregi erdőkbe s a szőllőket is megtekintette.* De éppen ezen «kalandozó és utazó vadászatában» is úgy látta, rá kell térnie Orosz Pálnak, a bonczhidai csata után az erdélyi vármegyék előtt nyilvánított felfogására, mely szerint «a katona dolga az, hogy éljen s vegyen, a hol lehet, – a vármegye sírjon, ríjjon, panaszkodjék!»* Ő maga már saját ezüstneműit akarta pénzzé veretni, mikor Bercsényi «igaz magyarsággal» kisegítette.* Hiszen Érsekújvárnak magának 24870 frt 56 dénárra volt szüksége.*

Bercsényinek április 8. Archiv R. II. 464.

Április 16. somlyói gyűléséből Károlyihoz. Károlyi-lt.

Április 6. Rákóczi Károlyihoz. U. o. A Nyúzó-ezredbeli tisztek ellen pörölő jászapátiak ügyében április 14. U. o.

Levele Károlyihoz április 19. Károlyi-lt. és Arch. R. II. 469.

Beniczky, 195–6. Feltűnő módon Rákóczinak egy levele április 17. Tállyán kelt. (Károlyi-lt.) Talán tollhiba május helyett.

Április 17. Bercsényihez. Arch. R. II. 469.

Április 20. U. o. III. 472–3.

Április 17-iki consignatio. Károlyi-lt.

Pedig minden jel arra mutatott, hogy az ellenség ezt a várat akarja ostromolni s a Dunántúlt szorongatni. Akkor pedig – Rákóczi szerint* – «megvídúl ezen föld s hiszem az Istent, még vérszemre is kapunk». Károlyinak megint ezt a várat kellett eleséggel ellátnia, pedig jobb szeretett volna a Bácskában csinálni rendet a ráczok közt. Hiszen Pápai János személyesen,* Teleki Mihály pedig írásban, majd szintén személyesen is jelentették,* hogy a nándorfehérvári szerdár megintette a temesvári basát labanczkodása miatt, Szeged és Arad közt eltiltotta a németek járását, kelését, fegyverszállításait, s rendelete végrehajtása végett zászlós hadakat is küldött a maróti szélekre. «A vén bolond basa» ugyan a követeket, néhány görög kereskedő tartozása fejében, le akarta tartóztatni, de a kurucz érzésű basa-aga és Gyömli ezt a meggondolatlanságot megakadályozta. Mikor a basa tihája kérdezte, miért pártolják úgy Rákóczi királyt, holott Karlóczán a törökök nem a magyarokkal, hanem a németekkel békűltek meg, a basa-aga azt felelte: «A török nem békűlhetett meg a magyarral, mert össze sem veszett vele; a némettel azért kellett megbékűlni, mert ellenség volt. Most is csak alig békűltek meg vele, de a magyarokkal a törököknek örökkön békességök van. «Elhiheted – szólt az aga Telekihez – te sem vagy igazabb nemzetedhez, mint én vagyok a magyarhoz.» Falvait, majorságait, nagy tisztségét itt hagyná s ha szabad volna, mentest menne Rákóczi király szolgálatára. Ha a basa Rákóczi ellen tesz, «a török császár szakállában piszkál»; ezért pedig zsinórral fizetnek. Ha a fejedelem arnótokat kap a szultántól, a tömösvári basa is szemet húny, hogy területéről legalább 500 hosszúpuskás török átmenjen hozzá. A fejedelem meg is írta a szerdárnak,* hogy az arnót basa indúlhat, mert az ő hadai készen vannak és Csanád vagy Titel körűl megeshetik a csatlakozás. Ekkor már az erdélyi szenátorokkal is befejezte a négynapos tanácskozást* s mivel «a vizek kibocsátották az áristomból», a tábort május 2-án végre megindította.

Április 20. Arch. R. II. 473.

Április 15. Beniczky, 195.

Április 17. a hosszúfalvi Teleki-levéltárból 21 oldalon. Első oldalának facsimiléje ebben a könyvben, III. 24. l. És Teleki naplója a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban 209–239. l. A fejedelem az elhunyt gr. Pekri Lőrincz helyett jutalmúl Telekinek akarta adni az erdélyi tábornokságot. Április 27. hazaeresztette s öt hétre fölmentette a táborozás alól. U. o. 239–240. Június 13-ikán 1000 kősóval ajándékozta meg. (Károlyi-lt.)

81 Április 28. Arch. R. II. 474.

Április 22–25. Beniczky, 196–7.

10. TÖREDÉK TELEKI MIHÁLY LEVELÉBŐL.*

Töredék Teleki Mihály leveléből (24. l.) a marosvásárhelyi gr. Teleki-levéltár eredeti levele után készült. Olv. l. Hasonmások szövege 1. sz. a. (719. l.)

TÖREDÉK TELEKI MIHÁLY LEVELÉBŐL.

(24. lap.)

Felseges Fejedelem | jó Kegyelmes Vram!

Mind az Tömösvári ugy az Landor Fejervari meg lött ess Veghez ment | expeditionkhoz tartozo dolgokat, remeltem eddig irásban Papai | Janus Vram Felsegednek alazatosan repraesenthalta; Ugy az utan | ő Kegyelme el jövetelitül fogva mik mentenek veghez Felseged ne- | künk adott kegyelmes instructioja szerint igy irtam le es Felse- | gednek alazatosan ez szerint repraesentalom. |

Trigesima Marty. Papai Janos Vrara Zarand Vármegyei Vice Ispán | Ribitsei Laszlo Urammal együt el indult igen titkossan Tömös Varul | illyen dispositioval ess Potestassal hogy valamely bizonyos | hellyen Aba közönsegess köntösben őltözven, mint valami | Görög kereskedö Sigrayt Ribitsei Vram Hajduival együtt kesír- | tesse Solyomkőig olly szinnel tavozván ell Tömösvárrul | az velünk valo Cselédek közülis hogy Fatsadon az le tött Abakat perlustrallya, es mivel egy nehany Bal benne el veszet | azokat investigallja mi formában vesztenek ell mivel a Felseges | Fejedelem Papat Janus Vramra nem kevesse neheztell azon | Abak irant.

És itten is szólt megint a Balogh Ádám nótája:

Vitéz, hol a tarisznyád?
Vedd elő a pogácsát.
Zsendely pattog, hull a nád,
Süthetünk ma szalonát.
...Harcz után, ha szomjazom,
Az áldomást megiszom!

Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi