II. A KÜLFÖLD ÉS A MAGYAR KÉRDÉS. – 1709. május 2–julius 29. –
II.
A KÜLFÖLD ÉS A MAGYAR KÉRDÉS.
– 1709. május 2–julius 29. –
A KÜLFÖLD ÉS A MAGYAR KÉRDÉS.
– 1709. május 2–julius 29. –
MUNKáCSRÓL a fejedelem május 2-ikán kirándúlt Zavadkára a palatinusnéhoz, alkalmasint arra a hírre, hogy a palatinus 6–7000 emberét Szaniszló király megverte. Harmadnap Rákóczi átment Bercsényihez Ungvárra, hol a külföldről egyéb hírek is vártak. Így, hogy a pápa és a császár kibékültek. Erről – Barkóczy tábornok szerint* – talán a többi uralkodó is példát vesz és megkötik az általános békét. Attól nem tartottak, hogy a pápa segíteni fogja a császárt, ellenben bíztak benne, hogy a franczia királynak személyes kiindulása a magyar ügyeknek is javára válik. Nagy megnyugvásra szolgált, hogy Károlyi másodszor is ellátta eleséggel Érsekújvárt. A fejedelem Ungvárról roszszúlléte és fontos tanácskozások miatt csak 10-ikén indúlt tovább. Lovas gránátosaival, a nemes ifjakkal, a karabélyosokkal és az útközben csatlakozott Károlyi Sándorral Pazdicson, Getcselyen és a lelkes Sátoraljaújhelyen át 12-ikén vonúlt be Sárospatakra.* Másnap hétfőn misét hallgatott, miközben a piaczon katonái teljes rendben álltak. Mise végével tovább vezette őket; útközben megszemlélte Dettrich István ezredes gránátos századát s tovább ment Tállyára. A «fagyos szentek» nem akadályozták, hogy a gyülekezés hetében néhány nemes ifjúval ki ne rándúljon a szerencsi kastély építkezéseinek megtekintésére, vagy egy kis vadászatra. De a munka is folyt; Károlyi Sándoron kívül különösen Sréter János tüzérdandárnokkal, Rivičre tüzérezredessel és Rottenstein tüzéralezredessel tanácskozott. Főrendek is nagy számmal tisztelegtek nála, Pünkösd első napját (május 19.) csendben ünnepelte; másod- és harmadnapján pedig ő maga vezette a nemes ifjak katonai gyakorlatait. Bevált a Bercsényi jóslata:* a mint közelebb érték, sűrűbben panaszkodtak neki. «Nem az orvoslásról gondolkoztak, hanem puszta időtöltésből is panaszkodtak, sopánkodtak. Nem csoda; mert oly kedves a magyaroknál a bajok emlékezete, hogy a mikor legvígabbak is, keserves nótákban siratják a múltat, szidták a jelent, kétségbeesve csúfolták a jövendőt; és ezt nevezték kedves társaságnak.»
Május 6. Károlyi-lt.
Beniczky, 198. Tört. Tár, 1882. 767.
Május 14. Arch. R. VI. 188.
11. SRÉTER JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Sréter János névaláírása. (27. l.)
Tállyáról május 21-én keserűen írt Vetésynek,* mert a franczia udvar eljárása arról győzte meg, hogy a király békét akar kötni s már meg is kezdte az alkudozásokat. Úgy bánnak vele, mint a kicsavart narancscsal s magára hagyják őt, hogy békére kényszerítsék, s alkudozásaikat ne zavarja, Vetésy azonban bíztosíthatja Torcy minisztert, hogy ez nem fog sikerülni; s hogy ő bízik a nagy király igéreteiben. Felfogásában legjobban megerősíti segélypénzének késedelmes fizetése. Láthatták, milyen helyzetben volt a trencséni csatavesztés óta, s a helyett, hogy segítették volna, az egész telet annak a kérdésnek megvitatásával töltötték el, hol tegyék le a segélypénzt s mégsem tették le ott, a hol kívánta. Megparancsolta, jelentse ki a miniszternek, hogy teljesen azt akarja, a mit a király akart; s akár segítik, akár nem, folytatja a háborút, a hogy tudja. Ha úgy jön a sora, inkább számüzetésbe megy, mintsem kizárassa magát az általános békéből. Meghagyta, fizesse ki az ékszert (az aranygyapjas rendért járó illetéket), kérje meg Torcyt, hogy azt biztos alkalommal küldje hozzá, ő maga pedig jöjjön haza abból az udvarból, hol jelenléte kellemetlen; előbb azonban biztosítsa a királyt, hogy változatlanúl ragaszkodik fölkent személyéhez, bízik további pártfogásában s reméli, hogy őt is megkérdezik, mielőtt sorsáról határoznának.
Fiedler, I. 332–4.
Ez a levél eléggé megmagyarázza, hogy a fejedelem már csak a francziaoszági bizonytalan helyzet miatt sem siettethette a nyári hadjáratot. Nem tudhatta még, hogy a békealkudozások már is meghiusúltak, mert Anglia és Hollandia igen kemény föltételeket szabtak XIV. Lajosnak. Torcy június elsején feindultan érkezett haza Hollandiából; s midőn Vetésy megkérdezte tőle, mi lesz: béke-e vagy háború, azt felelte: «Háború, uram, s hogy azt önök is folytathassák, első gondom lesz, hogy kifizessük az önök hátralékát.»*
Június 4. Fiedler, I. 133.
Szerencsen e közben egyhangúan teltek a napok. A fejedelem május 25-ikén a nemes ifjakkal és a karabélyosokkal átment Sárospatakra, hova Bercsényi is megérkezett. Másnap igen nagy egyházi és katonai díszszel szenteltette föl a nemes ifjak századának zászlaját. Délelőtt 11 órakor a főtábornok a palotából hintón, az udvariak s más főurak, Vay vezetése alatt, gyalog mentek az öreg templom elé s ott várakoztak. A fejedelem lóháton hermelines bíborpalástban, török fehér trádoros (ezüstbrokátos) dolmányban, fehér posztó nadrágban, gyöngyös, telekes bocskorban,* teljes fejedelmi díszben vezette a nemes ifjakat, kik kétfelől a kapcsosoktól kisérve, brigádánként hármas rendben jöttek. A fejedelem a templom előtt fölállította őket, s gyakorlatot végeztetett velök; mire mindannyian leszálltak lovaikról, meghatározott rendben mentek be a templomba, s az oltár körül állottak fel. Mise és szentbeszéd után a fejedelem a nemes ifjakkal együtt megáldozott. Hosszas szertartások után előhozták aranynyal gazdagon kivarrt kék szép zászlajukat (kornyétájukat), melynek közepén kétfelől az Isten szeme volt hímzésben ábrázolva ezzel a körirattal: «Eadem et aequalis ubique» (Mindenütt egy és ugyanaz). A zászlót pater Kéry átadta az oltár előtt térdeplő fejedelemnek, ki fölemelkedvén, azt magasra tartotta és önmagától szerzett gyönyörű imádságban ajánlotta a seregek urának védelmébe. Könnyekig megindúlva kérte az Istent, szünjön meg nemzetünkre kiontott méltó haragja és adjon győzedelmet a hazának. A zászlót átadta a püspöki trónon űlő Pethes cz. püspöknek, ki azt megszentelte, megáldotta s az ifjú báró Haller Gábornak, a nemes ifjak őrnagyának nyujtotta át. Erre a fejedelem és kisérete az előbbi rendben tért vissza a várba, melynek palotájában Ráday Pál, a nemes ifjak főügyésze, a fejedelem s a főrendek jelenlétében szép búzdító beszédet intézett az ifjakhoz. Előbb Haller Gábor zászlótartó s utána az egész ifjúság fölesküdött a zászlóra, mely körül rövid idő múlva egy modern magyar állandó hadseregnek kellett volna sorakoznia. Az ünnepséget fejedelmi ebéd fejezte be, a melyen Bercsényi, Károlyi, Budai tábornokok, Vay főkapitány, Pethes püspök s más főrendek vettek részt.*
Tört. Tár, 1882. 767–8.
Beniczky, 200–1.
12. A SÁROSPATAKI VÁR.*
A sárospataki vár (29. l.) Dörre Tivadar rajza.
Másnap haditanács volt, de ez is várakozásra szánta el magát, mert a császáriak, a kik Árva vára elfoglalásán (április 10.) kívül újabb sikerre alig hivatkozhattak, maguk is tartózkodtak minden támadástól. 28-ikán a fejedelem Szerencsre indúlt; Károlyi még útközben, Bercsényi pedig másnap Szerencsen búcsúzott el tőle. Úrnapját (30-ikát) csendes ájtatosságban töltötte; csak este tartott hadiszemlét a nemes ifjak fölött. Bercsényi elmenetele óta egyáltalán nem hallott híreket;* de mikor a hírlapok részletesen írtak a dánok visszahivatásáról, megváltoztatta multkori vélekedését, s a védőháború helyett most már a támadást is lehetőnek tartotta.* Bottyán, a ki június 3-ikán érkezett udvarába, mindjárt szívesen ajánlkozott, hogy 1200-ad magával Pozsonyig portyázgat; de a fejedelem Morvaországot szerette volna zaklatni, mint a dunántúliak teszik Ausztriával. Hiszen «egy kapitány is elindíthatja azokat, kiknek kedvök van a tánczhoz.»* A guerilla-háborúnak most már nagyobb barátja volt, mint a sárospataki tanácskozások idején.* Jó hírnek tartotta, hogy Szieniawszkij Ilyvó közelében nagyon megverte a litvániai nagy hetmant.* A németnek a Dunán való átkelését hallván, június 10-ikén Kassára indúlt, hogy Esterházy Antal hadi működése előmozdítása iránt tábornokaival tanácskozzék.* Már útközben, Enyiczkén, megtartotta az első értekezletet, a melyen Bercsényi, Csáky Mihály, Andrássy István és Pál tábornokok és egyéb brigadérosok vettek részt. Kíséretökben másnap megtekintette a kassai erődítéseket, de 12-ikén Enyiczkén még népesebb haditanácsot tartott és csak másnap indúlt haza, útközben Regécz vára romjait is megtekintvén.* Szerencsen azonnal intézkedett a rendes ezredek szemléje iránt, s megköszönte XIV. Lajosnak,* hogy Vetésy útján újból pártfogásával bíztatta őt s a két hazát. Áldja meg az Isten a király jogos és igazságos törekvéseit, hősies munkáját koronázza szerencsés békével s alattvalói érezzék uralkodása boldogságát, a melyet majdan mi is neki köszönhetünk. 17-ikén délután, mikor a felebbezések átvizsgálása végett összehítt szenátus gyűlésére udvarával Sárospatakra ment át, feleségétől is érkezett két franczia gavallér.* Több mint valószínű, hogy a szenátus másnap a hozott izenettel s általán a külügyekkel is foglalkozott. Tagadhatatlan – mondta a fejedelem* – hogy jól megfontolván a külföldi eseményeket, a melyektől boldogulásukat nagyrészben várhatják, ezt a hadjáratot nagyobb óvatossággal kell folytatniok, hogy még kisebb veszteségeik se legyenek, s el ne veszítsék teljesen a külső fejedelmek jó vélekedését, a melyet tavalyi hadjáratukkal nagyon megcsonkítottak. Mostani eljárásától el nem tér, pedig e miatt némelyek hanyagnak és határozatlannak tartják. Magában véve könnyű volna sok dolog, ha az általános körülmények és a fogyatkozások nem nehezítenék. Nem csodálja, hogy mindenki odaragasztaná a tapaszt, a hol a fájdalmat érzi; de rossz borbély az, a ki a sebek mérgét megvizsgálván s mindegyiket be nem tapaszthatván, a beteg akaratán indúlva, éppen oda nem tenne flastromot, a hova legjobban kell. Bottyánt is figyelmeztette,* hogy nemcsak azokkal kell törődnie, a mik körülötte történnek, hanem tekintetbe kell vennie az egész ország külső és belső dolgait; nem gondatlanságból történik tehát, ha azonnal nem küldi meg a kívánt segítséget.
Június 2. Arch. R. II. 475.
Június 4. U. o. 478.
U. o. 478. VI. 195.
Június 6. U. o. II. 480.
U. o. II. 481. VI. 199.
Rákóczi jún. 14. és 16. U. o. II. 483., 485.
Beniczky, 203–3.
Június 16. Fiedler, I. 143–4. Ugyanakkor Torcy marquisnak és Rouilliernek is írt. U. o. 144–5.
Beniczky, 203.
Június 19. Arch. R. II. 487.
Június 19. U. o. II. 488.
Pápai Gáspárnak Nándorfehérvárról június 3-ikán küldött levele szintén* gondot okozott a fejedelemnek és a tanácsnak. A szerdár e szerint az athnámé pontjait beküldi a fényes portára, de a karlóczai békében megállapított határral nem éri be. A portán már elhatározták az arnót hadak beküldését s hogy a fejedelemnek erre a czélra Karánsebes táján Marosnál kell sánczot építnie. Fetiszlán körül a dunai révhelyekről, hajókról, átszállításról már gondoskodtak. Karánsebes, honnan hajdan a Vaskapura vigyáztak, ismét basaság székhelye lesz. Margánál török területen azért akarják építeni a sánczot, mert így a császáriak nem csaphatnak lármát s Rákóczi törekvéseit sem ronthatják a portán. A karánsebesi basa a Margánál sánczot építtető fejedelemnek akár dobbal vagy muzsikaszóval is küldet puskaport. Nem ellenzik a csanádi sáncz építését, de nem segíthetik benne; ellenben szeretnék, ha Aradot, Szegedet megszállaná.
Június 3. Kivonatban. Károlyi-lt.
13. NÁNDORFEHÉRVÁR.*
Nándorfejérvár (32. l.) közelkorú metszetről.
A fejedelem attól tartott, hogy a török a fénykorabeli területet akarná Budával, Egerrel, Ujvárral, Váraddal, Kanizsával, holott ő a Szerémséget is sokalja, az ország beleegyezése nélkül pedig semmit sem tehet.* Az arnót zsoldosok, a nélkül is kijönnek hozzá; ha tehát akar valamit a porta, adja elő kívánságát, «Hála Istennek, még nincs kötél a nyakunkon!» szólt a fejedelem.* Úgy hitte, a basa a Vaskapu krassószörényi oldalán a margai sáncz építését és megtartását csak azért kívánja tőle, hogy erejét tapasztalja, mert e miatt a szebeni németekkel alkalmasint harczolni s e miatt talán Nagyvárad megszállását is elhalasztani kénytelen. Aradot vagy Szegedet nem ostromolhatja, mert a basa nem igért hadiszereket.* Az erdélyi bújdosóknak is megizente Moldvába, hogy semmit se kezdjenek addig, míg rendbe nem hozza dolgát a külső országokban, kivált azon hatalmasságnál, a melytől függ ez a dolog és a melynek segítsége kinyilatkoztatását naponkint reméli. Pénze nincs a hadakozáshoz és más útakon, alapokon épített barátságban csak úgy lehet biztos, ha azt a hatalmat elébb beleugratja a munkába. E miatt késik, ezért nem adhatja ki határozatát; «mert az Istentől vállaira tett országok terhei elméjét, erejét idétlen munkájú dolgokra osztani és fordítani nem engedik.» A bújdosók hiában keresnének maguknak más pártfogót. Nem dicsekedik erejével, de erre a dologra ő mégis hasznosabb másnál. Saját példáján tudja, milyen nehéz a várakozás: de «az is jobb az idétlen gyümölcsnél, kivált mikor jó reménységet nyujt.»*
Június 23. Arch. R. II. 489. Bercsényi július 14. U. o. VI. 212.
Június 24. U. o. II. 490.
U. o. 490–1., 497. V. ö. I. 183.
Június 26. gr. Mikes Mihályhoz. Arch. R. II. 492–3.
14. A HÁGAI „LOVAGOK HÁZA.”*
A hágai «Lovagok háza» (34. l.) újabb fényképfelvétel után.
A politikában valóban csak reményről beszélhetett, nem bizonyosságról, mint a mathematikában, melylyel Simándi professzor a kollégiumban és magántársalgás közben is gyönyörködtette.* Július 7-ikén a fejedelem a szenátussal együtt a templomban adott hálát az Istennek, hogy a tizenegy ülésre terjedő tanácskozások véget értek; azután hazatért Szerencsre, hol másnap és harmadnap többnyire maga írt utasításokat külföldi követei számára.* Így pl. Heinsius hollandi nagypensionariust D’Ancillon (diplomácziai álnéven St. Julien) útján kérte a béke előmozdítására;* hiszen a németalföldieknél senki sem ösmerheti jobban a szolgaság szomorúságát, a szabadság becsét. Általa sürgette Jablonskyt is, hogy jelentést tegyen londoni útjáról. De különösen fontos volt az az emlékirata, a melyet vele küldött meg a protestánsoknak hágai magyar követeihez. Fejezzék ki ezek a porosz király előtt, hogy iránta való tisztelete szeretetté és tökéletes barátsággá alakúlt át; ebben és bölcseségében bízva, az ő kezébe teszi le a maga és hazája sorsát. Kéri, eszközölje ki, hogy küldöttei megjelenhessenek Hágában s ellensúlyozzák ott ellenségeinek hamis felvilágosításait, mit a jelen emlékiratban utasítások alapján maga is megtesz. Fejtsék ki, hogy a magyar királyságot még Szent István alapította, s annak legdrágább kincse mindenkor a szabad választás volt. A négy sarkalatos kiváltság felsorolása után kifejtette, hogy ezeket az Ausztriai Ház mindenben megsértette s hazánkat ezzel kergette bele a török szövetségbe és a fölkelésekbe. A Habsburgok az örökös királyság behozatala óta a legzsarnokibb római császároknál is önkényesebben uralkodtak. Államcsiny volt, hogy a mostani császárt I. Lipót választás nélkül koronáztatta meg magyar királynak, ki azonban, II. Endre aranybullája záradékának kivételével, esküt tett az összes kiváltságokra. Elmondta, miért kellett ennek következtében a jelen fölkelésnek kitörnie; erre pedig joga volt egy szabad és választó országnak. A választójogot az Ausztriai Ház az örökösödés behozatalával eltörölte; de ezzel nem gátolhatja meg, hogy a magyarok régi királyaik nőágából keressenek maguknak királyt. Az Ausztriai Ház örökösödési joga különben is kétséges; Erdély függetlenségét pedig Rudolf király maga is elismerte s azt akkor sem veszthette el, mikor csel következtében alávetette magát I. Lipótnak. A tróntól való megfosztás okainak felsorolása után az Ausztriai Házat mint egész Európa szabadságának kész veszedelmét, a magyar nemzet esküdt ellenségét állította oda.
Június 29., 30. Beniczky, 205.
U. o. 206.
Fiedler közlése, Archiv für öst. Gesch. XLIV. 477.
A magyar nemzetben, ha szabadon választhat magának fejedelmet, a szövetségesek hasznos munkatársat kapnak Európa érdekeinek védelmében. Tőlük tehát és a szövetségesektől azt kéri, eszközöljék ki, hogy a császár vesse alá magát új választásnak s annak, hogy örökösödését angol mintára szabályozzák. Állítsa helyre a szabadságot, ünnepiesen esküdjék meg a törvényekre, melyekre apja is megesküdött; a tisztségeket magyaroknak adja, magyar nemzeti hadsereget tartson s ha a törökökkel szemben zsoldosokat kellene fogadnia, ezeket is eskesse föl a haza hűségére. A zsoldosokat az örökös tartományokban magyar tisztek szedjék és vezessék. A nádornak adják vissza törvényes hatalmát s a király távollétében mint helyettes és alkirály kormányozza az országot. A császár mondjon le a fegyveres hódítás jogáról s mindenkinek adja vissza jogos és törvényes birtokát. Országgyűlési határozat nélkül adót ne vessen ki. Erdélyt teljes fölségjoggal adja át a törvényesen megválasztott Rákóczinak. Tartson azonnal szabad országgyűlést, mihelyt a hatalmak megbizottainak jelenlétében kibékűl a nemzettel. Biztosítsa a fölkelt urak és tábornokok bántatlanságát. A protestánsok vallásszabadságát tartsa meg a szécsényi egyezség alapján s a jezsuitákat, az összes bajok okozóit, sohase fogadja vissza. A magyar békét foglaltassa be az általános békébe s mindakettőért ugyanazok kezeskedjenek. Kijelentette, hogy minden kívánsága megegyezik a törvényekkel; ha mégis visszautasítják, hamarább hódol a töröknek, mint oly fejedelemnek, ki kegyetlenségekkel, kivégzésekkel torolná meg a történteket. Inkább fegyverrel a kezökben halnak meg, mint hogy nyakukat és szívöket egy kegyetlen és fösvény miniszter kegyelmére bizzák.
A bölcs és igazságos porosz király, a ki népeinek apja, bizonyára igazságosaknak és méltányosaknak találja ezeket a kívánságokat; s megengedi, hogy ha a reá és házára haragvó Ausztriai Ház üldözné s ő hazájáért tovább nem küzdhetne, a hozzácsatlakozókkal együtt birodalmába meneküljön. Nála fejezné be meglankadt életét és neki örömmel ajánlaná föl szolgálatát s mindenét. Atyjának, sorsa intézőjének tekinti őt s mint ilyentől vár jóakaratot, tanácsot és segítséget.*
Július 8. Fiedler (II. 52–62.) egész terjedelmében közli a fontos emlékiratot. V. ö. július 11. Bercsényi, Arch. R. VI. 204.
A fejedelem alig irta meg utasítását, a szabadságharczosok ezt az egyik legfontosabb oklevelét, július 10-ikén visszatért Patakra, hol Des Alleurs-rel tanácskozott s Lengyelországból visszatérő hadsegédét, Huszár Imrét fogadta. Harmadnap Mikóháza felé vadászni menvén, még a hintóban is titkárai előterjesztéseit hallgatta. Bottyánt a dunántúliak bátorítására három ezreddel és kompokkal a Duna mellé rendelte, udvari hadával pedig maga is Károlyihoz akart csatlakozni; mert «életét és fáradtságát nem szánván, inkább vele akart fáradozni, mint Erdély felé menni.»* Azonban a következő esős napokban megint a szobákba szorúlva foglalkozott a külügyekkel. 19-ikén a porosz királyt s a tengeri hatalmakat megnyugtatni törekedett,* hogy nem szövetkezik a törökökkel, ha a szövetségesek határozott reményt nyújtanak; de a bizonyosról a bizonytalan kedvéért le nem mondhat. Nemzete baját nem akarja a legvégső esetre tartogatott orvossággal gyógyítani. Azt a hatalmak sem gyógyíthatják puszta szavakkal; tudnia kell, a császári udvar akar-e békülni vagy sem. A bécsi miniszterek, kiket a tárgyalások folytatására kért, még csak nem is feleltek leveleire. Ő tehát Bécsben nem tehet béke-ajánlatot, mert ezt könyörgésnek vennék; azt hinnék, hogy a győztes szabja a törvényeket s nem adnák meg a nemzet jogos és igazságos kívánságait. A béketárgyalásokra őt és a bécsi udvart csak a közbenjárók szólíthatják fel. Sajnálja, hogy a hatalmak többé nem helyeslik az ő független erdélyi fejedelemségét, s tudja is, hogy a bécsi udvar és az önző miniszterei a maguk jószántából sohasem egyeznek bele Erdély különválasztásába, vagy egyenlő értékű területtel való kárpótlásába. A szövetségeseknek ezt a kérdést Európa állapotainak figyelembevételével kell mérlegelniök s talán példaképpen venniök, hogy a mostani porosz király apja egyenlő érték gyanánt adta a svédnek Pommerániát. Ha a fejedelem Magyarországban egy Erdélylyel fölérő területet kapna, Erdély átengedését a béke kedvéért nem ellenezné, de ebben az esetben is meg kell hallgatni a szabad nemzet akaratát. A nemzeti akarat nyilvánulása ellen a császár minden követ megmozdít és csak úgy enged, ha a hatalmak kényszerítik reá. Kétségtelenűl legjobb volna Erdélyre nézve, ha a Rákóczi-ház örökös uralkodása alatt állna, de választási föltételei ennek keresésétől eltiltottak. Erdélyről le sem mondhatna a rendek megegyezése nélkül; ezt pedig semmi esetre sem kapja meg, hacsak nem biztosítják őket kormányzójuk vagyis vajdájuk szabad választása jogáról s arról, hogy ez független lesz a német tábornoktól. Mindezekre nézve ösmernie kell a hatalmak elhatározását, hogy azután ő is határozhasson a török ajánlatokra nézve. Tudatnia kell velök azt is, hogy az örökös királyságot Ausztria sem értelmezheti másképpen, mint Anglia, vagyis hogy az uralkodó a törvényben adott jogoknál többet nem követelhet magának. Hogy pedig Klement távozása esetében a hágai értekezleten érdekeit ne veszélyeztesse, Charles D’Ancillont utasította, hogy a magyar protestánsok küldötteit (Dobozit és Körtvélyesit) a július 8-iki békepontokról tájékoztassa.
Július 16. Károlyi-lt.
Archiv für öst. Gesch. XLIV. 4–79. Arch. R. II. 498. Fiedler, II. 62–65.
BOTTYÁN JÁNOS. (Dörre Tivadar rajza.)*
Bottyán János arczképe. (36. l.) Dörre Tivadar festőművész eredeti rajza.
A fejedelemnek nagy tekintete volt a külföld előtt, a mely a nemzet ügyét jóformán csak annyiban vette számításba, a mennyiben azt Rákóczi intézte. Hogy Erdélyért cserét ajánlottak, azt – Bercsényi szerint* – azért tették, mert figyelembe vették hazájáért való nagy elszántságát, eleget akartak tenni kívánságának s örömest segítenének a nemzeten. Éppen azért Klement is arra kérte a fejedelmet, hogy az athnáméról megjöveteléig semmi esetre se határozzon.* A háború vagy a béke dolgát különben is Zólyom, Zsiliz, Liptó ellen tervezett hadi vállalatai sorsától, főképp a liptai hadjárattól akarta függővé tenni, a dunántúliak segítségére pedig Bottyánt küldeni. Bottyán a ráczok előtt híres, a parasztok közt ismerős, a Duna vizéhez nagy esze van, s a pestistől nem fél.* Lengyelországban is jobban bízott, mióta Ágost király a czárhoz közeledett.* Azonban óvatosnak kellett lennie, mert Bottyán táborában fogytán volt a kenyér, Károlyi katonái pedig négy napra kaptak egy prófontot, a pestis is terjedett s kedvetlen haddal bajos harczolni; hiszen «kevés szerencsétlenség is nagyon megdobogtatja az emberek szívét.»* Július 24-ikén a fejedelem Patakról átment Szerencsre,* hogy terveit könnyebben megcsinálhassa és udvari hadait a csatatérre szétoszthassa.* 26-ikán odajött hozzá Klement, a ki a szövetségesek és a porosz király jóakaratával, s azzal biztatta, hogy őt mindenképpen megtartani szeretnék az erdélyi fejedelemségben; azonban nem tarthatják meg, mert a császár hamarább lemondana Magyarországról, mint Erdélyről, mely nélkül a kereszténységet meg nem oltalmazhatja. A császár nem teszi föl Rákócziról, de utódairól fölteheti, hogy a törökhöz csatlakozik; a fejedelemnek tehát tíz magyar vármegyét adna Erdélyért. A hatalmak külön békére ösztönzik a magyarokat, mert a nélkül nem köthetik meg az általános békét sem, melybe különben amazt belefoglalják. Ajánlják tehát, hogy tegye meg az első lépést Lamberg Mátyás Lipót herczegnél, a császár új miniszterelnökénél. A herczeg személyes ösmerőse volt a fejedelemnek, a ki azon a czímen írhatna neki, hogy új méltóságában üdvözli őt; s ha a franczia király nem szégyelt békeajánlatot tenni, miért szégyeneljen ő? Azok után, a hogy Lodonban Marlborough herczeg fogadta Klementet, kit mindig hatlovas hintón vitetett föl a tanácsba, amúgy is nagy reménye volt a jó békességhez.* Július 29-ikén tehát a fejedelem megírta üdvözlő levelét Lamberghez.* Kijelentette, hogy bízik benne s az általános béke előtt is hajlandó külön békét kötni; már régen meg is köthette volna, ha a nagyszombati alkudozások idején is Lamberg a miniszterelnök. Jót vár őszinteségétől és a császár igazságosságától. Ha a császár békét akar adni a nemzetnek, segítni fogja ebben a nagyfontosságú ügyben, a mennyire a kormánya alatt levő ország sérelme nélkül teheti. Kéri tehát, lépjen vele levelezésbe s adjon útlevelet egy biztosának. Azonban – írta ugyanaznap Hamel-Bruyninx bécsi hollandus követnek* – ne bánjanak vele úgy, mint a multkor bánt Wratislaw, ki még a feleségének szóló leveleket is felbontotta. Írt ugyanaznap lord Raby berlini angol követnek, Péter czárnak és Golovkin porosz főkanczellárnak is.* A czárt röviden üdvözölte győzedelmei alkalmából. Sokkal melegebben írt a kanczellárnak, a ki őt februárius 15-ikén a czárnak iránta s a nemzet iránt való barátságáról biztosította. Sajnálta, hogy Nedeczky a svéd katonaság miatt nem juthatott el a czárhoz, a kit szintén a háború gátolhatott meg abban, hogy a császárnál közbejárjon a magyarok ügyében. Újból kéri erre mostan, mikor a hágai békeértekezletek megszakadván, a császár kész a magyarokkal külön kibékülni. A tengeri hatalmak irígylik a czár diadalait; nem akarják, hogy Szentpétervárát megtartsa s ha a spanyol örökösödés ügyében békét köthetnek, békebírák akarnak lenni, az oroszok és a svédek közt. Viszont azonban a czárnak módjában áll, hogy győzelmei következtében ő legyen Európa legfőbb bírája; s az lehet, ha szövetkezik a franczia királylyal s nyilvánosságra hozza a magyarokkal kötött szövetségét. Tudja a czár, hogy a császár elnyomja a nemzetet, legigazságosabb kívánságait sem teljesíti, a közbenjárást sem fogadja el; kényszerítni kell tehát, hogy lemondjon a magyar koronáról s elösmerje Magyarország függetlenségét. Ha Magyar- és Lengyelországok szabadon választott királyait, vagy egy közös király alatt orosz pártfogás mellett újraalakúlhatnak, Európa békéje egészen a czártól függene. Ha a császár önként nem mondana le Magyarországról, Golczot,* vagy valamelyik más tábornokát egész erejével küldje be s fegyverrel kényszerítse rá. Ellene a szövetségesek sem segíthetik a császárt, sőt bíztatni is fogják, hogy mondjon le Magyarországról, mert nemcsak ennek, hanem a császárságnak a koronáját is elvesztheti. A czár lenne Magyar- és Lengyelországok szabadságának, Európa békéjének helyreállítója. Nem kételkedik, hogy a czár legyőzi a svéd királyt, de a czári sas ne érje be légyfogdosással s a keleti monarchia megteremtésére ily kedvező alkalmat ne szalaszszon el. Ezt nemcsak nemzete érdekében, hanem a czárral szemben vállalt kötelességénél fogva is sürgette.
Július 17. Arch. R. VI. 213.
Rákóczi július 13. U. o. II. 498. Ezt 14-ikén Bercsényi is ajánlta. U. o. VI. 213.
Július 15. U. o. II. 498–500.
Július 20. U. o. II. 501– 2.
Július 23. U. o. II. 504.
Beniczky, 208.
Július 27. Arch. R. II. 506.
Rákóczi Bercsényihez július 27. Arch. R. II. 506–8.
Fiedler, n. 66–67.
U. o. II. 66.
Július 29. Archiv für öst. Gesch. XLIV. 478–483. Főbb vonásaiban Károlyi Önéletírásában, II. 491–2. (Pulay János a szatmári békességről).
U. o. 482. (Goler tollhiba.)
)
A liptói sánczok 1709-ben (39. l.) Rivičre egykorú felvétele s Lastyák Sándor főerdész újabb helyszinrajza alapján.
16. GOLCZ OROSZ TÁBORNAGY.*
Golcz orosz tábornok (40. l.) a «Die Europäische Fama» XCVIII. füzetéből.
17. GOLCZ TÁBORNAGY NÉVALÁÍRÁSA.*
Golcz tábornagy névaláírása. (41. l.)
Bercsényi mindezen hírek hallatára* «örvendezett szívvel látta nyílt kapuját a fejedelem dícsőségének… Igazán ezen munkának magva jó földbe esett; csak az idő jól járjon hozzá, hogy megérhessen.»
Az alkudozásokra s a külügyekre kiterjedő nagyérdekű levele augusztus 1-ről: Arch. R. VI. 233–240.
